Száz ember nyomtalanul eltűnt: máig rejtély Amerika első kolóniájának sorsa
A kolónia, amely 1587 nyarán körülbelül száz angol telepesből állt, partra szállt Észak-Amerika atlanti partvidékén, a Roanoke-szigeten. Ez volt Anglia első kísérlete a tengerentúli gyarmatosításra, ám néhány év alatt rejtélyes módon minden lakója nyomtalanul eltűnt.
Az első angol gyarmat megalapítása és a titokzatos eltűnés
A Roanoke-sziget a mai Észak-Karolina partjai közelében található, és 1585-ben választották ki elsőként letelepedési helyszínként az angolok. Az első kísérlet nem bizonyult sikeresnek, ezért Sir Walter Raleigh a brit királynő engedélyével újabb csoportot küldött 1587-ben. Ebben az expedícióban nők és gyerekek is részt vettek, mivel hosszú távú letelepedésben gondolkodtak.

Virginia térképe: itt telepedtek le az angolok 1585-ben és 1587-ben, megalapítva a Roanoke-kolóniát. Forrás: Worldhistory.org
A kolónia vezetője, John White volt, aki maga is a telepesek között élt, sőt, unokája, Virginia Dare volt az első angol gyermek, aki az Újvilágban született. A telepesek partra szálltak, és felépítették új otthonukat Roanoke szigetén, de már a kezdetektől érezhető volt: nehéz idők várnak rájuk. Az ellátmány gyorsan fogyott, a környező őslakos törzsekkel pedig feszült viszony alakult ki. White ezért néhány hónappal később visszatért Angliába, hogy utánpótlást és támogatást kérjen.
Csakhogy mire visszaindulhatott Amerikába, kitört az angol-spanyol háború, és három évet kellett várnia, mire ismét útra kelhetett. Amikor végül 1590-ben újra partra szállt Roanoke-ban, döbbenetes látvány fogadta: a telepeseknek nyomuk veszett.
Csak egy szó maradt a kolónia után
A telepesek nyomát sem találták: sem testeket, sem harc nyomait, sem elhagyott tárgyakat. A település teljesen elhagyatott volt, a házak elbontva, mintha az emberek rendezetten távoztak volna. Egyetlen nyomként a CROATOAN szó volt befaragva egy erőd falgerendájába, valamint a CRO betűk egy közeli fába. White korábban azt kérte, hogy ha a telepesek kénytelenek elköltözni, jelezzék majd a célállomást, és ha veszély kényszerítette őket menekülésre, egy keresztet is faragjanak mellé.
Kereszt azonban nem volt, így White arra következtetett, hogy a kolónia talán önként költözött át a közeli Croatoan-szigetre ahol barátságos őslakos törzs élt.

A titokzatos „CROATOAN” felirat – ez volt az egyetlen nyom az eltűnt kolónia után.
A rejtélyes szó tehát nem volt ismeretlen, egy létező hely nevét jelölte, amit ma Hatteras-szigetként ismerünk. A probléma inkább az volt, hogy White és társai sosem jutottak el oda. A viharok miatt vissza kellett fordulniuk Angliába, így sosem derült ki, valóban ott találtak-e menedéket az eltűnt telepesek. A Croatoan-szigeten pedig később sem találtak olyan egyértelmű bizonyítékokat, amelyek minden kétséget kizáróan igazolnák, hogy a roanoke-i kolónia tagjai valóban ott éltek tovább.
Bár végleges bizonyítékot máig nem találtak, régészeti kutatások és beszámolók alapján létrejött pár elmélet az eltűnt kolónia sorsáról:
- Európai vonások: Korabeli beszámolók valóban említenek olyan indiánokat, akiknél szokatlan, európai típusú vonásokat (szőke haj, világos szemek) figyeltek meg. Ezek az állítások gyakran a 16-17. századi angol telepesek vagy felfedezők beszámolóiból származnak.
- Felfedezett tárgyak: A Croatoan Archaeological Projekt folyamán olyan tárgyakat találtak, amelyek a roanoke-i telepesekhez köthetők. Ezek az eszközök és egyéb leletek azt a feltételezést erősítik, hogy a telepesek valóban kapcsolatba kerültek a helyi indián törzzsel, és talán végül be is olvadtak közéjük.
- Lehetséges erőszakos összecsapások: A legkevésbé bizonyított, de lehetséges magyarázat az őslakosokkal való küzdelem. Bár White nem talált közvetlen bizonyítékot erőszakos támadásra, egyes kutatók feltételezik, hogy a telepesek konfliktusba keveredhettek más indián törzsekkel vagy akár spanyol fegyveresekkel, ami hozzájárulhatott a kolónia eltűnéséhez.
A lehetséges magyarázatok közül ma már egyre inkább úgy tűnik, a legvalószínűbb: a telepesek nem tűntek el nyomtalanul, csak továbbálltak. A Croatoan-szigeten talált angol eredetű tárgyak, a fémmegmunkálás nyomai és a helyi törzzsel való kapcsolat jelei mind arra utalnak, hogy a kolónia tagjai végül beolvadtak az őslakos közösségbe. A rejtély így talán nem a kolónia eltűnéséről, hanem egy újrakezdésről szól.
További érdekes cikkek az Újkorból:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
VIDEÓ: 100 km/h-val vágta ketté a halálvonat a buszt a Balatonnál, halálközeli élményéről vallott Ferenc
KÉPGALÉRIA: 3 Laura a jubileumi Anna-bál dobogóján, a legszebb egy 18 éves budapesti lány lett!
Túl sok a Metának az EU döntése: vége a politikai hirdetéseknek – hogyan fogja ez befolyásolni a magyar választásokat?
A pizzafutár, aki feltalálta a golyóálló mellényt – és 190 lövéssel tesztelte magán
Emlékszel még rá? Visszatérne Magyarországra a Wendy’s – partnereket keres a világhírű gyorsétteremlánc!
2024-ben Magyarországon nőtt a legdinamikusabban a lakosság nettó vagyona helyi pénznemben mérve