Ha évente csak egyszer nézel horrort, válassz jót!

Aki hozzám hasonlóan szereti az emberi lelket a legmélyéről felkavaró filmeket, annak a halloween-időszak remek lehetőség arra, hogy másokat is magával rántson egy kis bizarr-édes időtöltésre. Az alábbiakban szubjektív horror-ajánlónk olvasható – a legijesztőbb filmek ma estére.

Kedvencek temetője (1989)

Kezdjük egy klasszikussal.

Stephen King Állattemető című könyvéből két filmet is készítettek, egyet 1989-ben és egyet 2019-ben. Ezek közül – meglepő módon – a régebbi, televízióra gyártott produkció sikerült jobban. Bár több legendás King-horror is készült (Brian de Palma Carrie-je (1976), Stanley Kubrick Ragyogása (1980), David Cronenberg A holtsávja (1983) és a legújabb Az két része (2017-2019) is jó példa), mi mégis egy aránylag ismeretlen rendezőnő kisebb költségvetésű filmjét választottuk. Azért is, mert talán kevesebben látták, és azért is, mert ez egy kivételesen szövegközeli feldolgozás, amiben remekül megmaradt King történetének eredeti iszonyata.

A négytagú Creed-család és macskájuk, Church, vidékre költözik a mozgalmas Chicagoból, egy hatalmas családi házba egy gyorsforgalmi út mellett, amin hatalmas kamionok húznak el nap-mint-nap. A szomszédságban hamarosan felfedeznek egy temetőt, ahol a környékbeliek a kiskedvenceket szokták elhantolni, azon túl pedig egy furcsa, megszentelt indián temetkezőhelyet, ahová kevesen járnak. Amikor egy kamion elgázolja a Church-öt, a családapa, Louis Creed, felteszi magának a kérdést: vajon gyermekei fel vannak-e készülve a kiskedvenc halálára? Vajon fel vagyunk-e, mi emberek, készülve a halál végtelen némaságára?

A kedvencek temetője lassan építkezik, de a végén irtózatos erővel vág oda.

A listán talán csak egyetlen olyan film van, aminek a végkimenetele ennél is sokkolóbb. Azért Mary Lambert filmje örök klasszikus.

Valami követ (2014)

David Robert Mitchell filmje 2014-ben eléggé meglepett mindenkit, ugyanis a hagyományos horroroktól radikálisan eltérő feszültség-szerkesztéssel kisebbfajta horrorforradalmat hirdetett. A legtöbb horror műfajfilm ugyanis, ha tényleg félelmetes akar lenni, a fokozódó feszültség és a lassú felismerések párhuzamos  építkezésével operál. A félelem tárgya pedig a legtöbbször valamilyen ősi hiedelmekhez kapcsolódó kulturálisan túlterhelt tabu-tárgy vagy tabuszemély, amit mindenki ismer. Ilyen egy bábu, egy boszorkány, egy gyerekjáték, egy (vagy sok) halott, vagy valami hasonló, amitől a filmes cselekményesítés, ha jó, megtanít minket rettegni a történet során.

A fiatal lány, Jay történetében azonban nincs titok, ami lassan derül ki. Nincs fokozódó feszültség. Nincs tabutárgy, vagy személy, ami köré a történet felépülhetne.

Itt maga a tabu-érzés a főszereplő, ami a film 100 percének minden pillanatában ugyanúgy fogva tart.

Jay lefeküdt egy fiatal férfival, akit egy láthatatlan szörnyeteg követett, és ez a szörnyeteg azóta őt követi. Csak ő látja ezt a valamit, ami különféle formákat tud felölteni – lehetőleg olyanokat, amiktől biztosan odafagyunk a fotelbe. Jay, ha nem adja tovább, akkor meg fog halni. De ha ez a valami már megölte azt, akinek továbbadta, visszatér majd hozzá.

Bárhová menekülünk, bármennyi időt nyerünk, egyszer ez a valami utolér minket, és akkor végünk.

A legtöbb horror sokkoló percekre épül – a Valami követ másfél órán keresztül tart terrorban. Utánozhatatlan élmény.

A látogatás (2015)

M. Night Shyamalan megrendezte az ezredforduló legérdekesebb filmjeit (Hatodik érzék, Sebezhetetlen, Jelek), majd egy évtized alatt kiírta magát egyre pocsékabb produkcióival (Lány a vízben, Az utolsó léghajlító, A föld után). Mikor már tényleg senki nem hitt abban, hogy vissza tud térni, és senki nem bízta meg filmkészítéssel, 5 millió dollárból – amit hitelként vett fel, saját házát adva biztosítékul – leforgatta A látogatás című filmet.

A film klasszikus found footage technikával készült, vagyis kézikamerás felvételnek álcázza magát, amit egy tinédzser testvérpár készített arról, ahogy életükben először találkoznak a nagyszüleikkel vidéki házukban.

Minden további részlettel rontanék a filmélményen, ami egyszerre vérfagyasztóan ijesztő és elképesztően szórakoztató.

Shyamalan háromféle vágást készített a filmből: egy horrort, egy komédiát, és egy olyan változatot, ami ezt próbálja a lehető legjobb arányban ötvözni – ez a legutóbbi változat került végül a közönség elé.

Ha valami ijesztőt szeretnénk nézni, de csak azon a határon, ahol még időnként nevetni is vissza lehet térni, akkor jó szívvel ajánlom a filmet, ami megmentette – legalább egy időre – Shyamalan karrierjét.

Rec (2007)

A horrornak egyébként remekül áll a found footage forma. Az ilyen áldokumentarista felvételek legnagyobb mesterei hónapokon keresztül rejtegetik javarészt ismeretlen színészeiket, hogy a történet autentikusságát a lehető legnagyobb mértékig fokozzák. A néző sokkal erősebben bele tudja helyezkedni az ilyen történetekbe, és ez ideális alaphangulatot ad egy jó horror eseményeihez.

A Rec spanyol film, egy társasházról, amit egyik pillanatról a másikra karantén alá zárnak – méghozzá légmentesen. Az épületben ismeretlen eredetű fertőzés terjed, és magukra maradnak a ház még élő lakói, a kelepcébe került tűzoltók és egy híradós stáb, akik a tűzoltók egy hétköznapját szerették volna felvenni.

Magukra maradnak a fertőzöttekkel.

A horror műfajban emlékezetes teljesítményekre képes spanyolok itt a kedvelt kézikamerás formát egy másik, roppant népszerű alműfajjal keresztezik. És furcsamód nem tudnánk sok ennél ijesztőbbet felsorolni ebben az alműfajban a Rec-nél. Remekül időzített jumpscare-ek és zsibbasztó fény-árnyék technika emelik ki a hasonlók közül.

Garantáltan vérfagyasztó élmény.

Örökség (2018)

Az elmúlt években készült horrorok közül sokak kedvence és nagy kritikai siker az Örökség, egy gyászról és bűntudatról készült családi dráma, ami minden idők legbetegebb fináléjával olyan lett, mint egy negatívba görbített ívű szeretkezés.

A feszültség és a rosszérzés lassan fokozódik, mígnem – a katartikus pillanatban – a világ szilánkokra robban.

A széteső család története tele van emlékezetes alakításokkal. Toni Collette, a főszereplő, csaknem Oscar-nevezésig jutott ezzel a szereppel. Mégis szinte csak mellékszereplő a kaotikus végkifejlett mellett, ami után garantáltan napokig nem fogunk magunkhoz térni. Ari Aster debütáló mozijában minden együtt van: kiemelkedő történetmesélés, kétértelműség és a kétségek, lassan felfejtett, iszonyatos titkok, és az agyrázkódással veszélyeztető csattanó.

Ha csak egy, igazán kemény filmet akarunk megnézni a felsoroltak közül, a 2018-as Örökség legyen az!

+ Post Mortem (2021)

Bergendy Péter elkészítette az első (professzionális) magyar horrort. Jutalmazzuk meg azzal a magyar film vállalkozó szellemű alkotóit, hogy erre váltunk mozijegyet, nem egy újabb kliségazdag romantikus komédiára. Hogy mennyire bíznak a film minőségében itthon, azt az is bizonyítja, hogy ezt a mozit indítja az Oscar-díjért Magyarország.

Éljen sokáig ez az üdítően unortodox kultúrapolitika, és hajrá Post Mortem!