Így ér véget a világ az ókori görögök szerint

A közelmúltban a világvégéről alkotott elképzeléseink az éghajlati válság és az atomháború meglehetősen drasztikus fenyegetésétől kezdve egészen a minket leigázó és felváltó mesterséges intelligenciáig terjedtek.

Előtte ott voltak a bibliai történetek az angyalokról, akik a Földre öntik a beleiket, és vérré változtatják a tengereket, valamint az északi Ragnarök. De előtte mit gondoltak az ókori görögök a világvégéről?

Sok ókori görög, köztük a filozófusok, Platón és Arisztotelész számára a világ nem ért véget, hanem ciklikus volt. Platón úgy vélte, amit a túlélők mindig újjáépítenek egy katasztrófa után. A sztoikusok közül sokan hittek az ekpirózisban, a kozmosz időszakos pusztulásában – Platón szerint 36 000 évente -, mielőtt ismét új ciklus kezdődik.

A görög mitológia és filozófia az emberiség és a világ vége helyett inkább az istenekről és a múlt katasztrófáiról szólt. Mindazonáltal az ókori írásokban találunk néhány beszámolót múltbeli és jövőbeli apokalipszisekről, írja az IFLScience. A görög költő, gazdasági filozófus, Homérosz kortársa és a történelem alkalmi krónikása, Hésziodosz valóban írt egyfajta apokalipszis bekövetkeztéről, ahol az istenek elpusztítják az emberiséget.

“Az emberiség öt korszaka”

Hésziodosz Munkák és napok című eposzában (i. e. 700) az emberi történelem öt korszakát különítette el. Az öt korszak – az arany-, ezüst-, bronz-, hősi és vaskor – a görög mitológia szemszögéből mutatja be az emberiség fejlődését.

Az első az Aranykor volt, közvetlenül azután, hogy “az Olümposzon lakó halhatatlan istenek a halandó emberekből arany fajt teremtettek”. Aztán jött egy “második nemzedék, amely ezüstből volt és messze nemesebb”. Következőként a bronzkor, a harmadik nemzedék, amely “rettenetes és erős” volt, és lelkesedett az erőszakért.

“Ezeket saját kezeik pusztították el, Hádész házába kerültek, és nem hagytak maguk után nevet. Borzalmasak voltak ugyan, de a fekete halál megragadta őket, és elhagyták a nap ragyogó fényét.”

A mese egyes változataiban Zeusz özönvizet küld, hogy elpusztítsa a bronzkori embereket. Zeusz később “istenszerű hősemberek faját” teremtette, amikor állítólag a legtöbb görög mitológiai hős, köztük Perszeusz, Odüsszeusz és Akhilleusz is élt. Hésziodosz azon kesergett, hogy nem a hősök korában született, hanem az azt követőben.

“Mert most valóban vasból van a faj, és az emberek nappal nem nyugszanak a munkától és a bánattól, éjjel pedig a pusztulástól. És az istenek súlyos bajjal sújtják őket.”

Hésziodosz úgy vélte, hogy ez a “keserű” és “keményszívű” kor lesz az utolsó.

“De ennek ellenére még nekik is jut némi jó a rosszal vegyítve. De Zeusz a halandó embereknek ezt a faját is el fogja pusztítani, amikor ősz hajszálak lesznek a halántékukon.”

Részletesebben is kitér Hésziodosz erre a korszakra, és úgy látja, hogy ez az az időszak, amikor a gonosztevők dicséretet kapnak erőszakos tetteikért, és az emberiség gyönyörködik a gonoszságban.

“És akkor Aidósz és Nemeszisz, fehér köntösbe burkolt édes alakjukkal, elmennek a szélesre tárult földről, és elhagyják az emberiséget, hogy a halhatatlan istenek társaságához csatlakozzanak. Keserű bánat marad a halandó embereknek, és nem lesz segítség a gonosz ellen.”

Ezek hallatán csak remélhetjük, hogy a világ nem fog megsemmisülni.

[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2023/03/23/2200-eves-allatovi-festmenyek-lattak-meg-ujra-a-napvilagot-egyiptomban/” ][/hm_embed]

Source: IFLScience