Monty Python-szerű vicceket találtak egy középkori kéziratban
Bármennyire is legyen bizarr az orvostudományuk rengeteg mással egyetemben, középkori őseink valójában nem sokban különböztek tőlünk. Ugyanazokat a szófordulatokat használták, mint mi, nyugágyakban lazítottak, és abszurd mennyiségű csirkét ettek. Ráadásul egy Skóciából származó új felfedezés szerint még egy-két élő vígjátékot is szívesen néztek meg.
“A középkori költészet, ének és történetmesélés nagy része elveszett” – mondta James Wade, a Cambridge-i Egyetem docense, a tanulmány szerzője közleményében. De a 15. századi “Heege-kéziratban” véletlenül újra felfedezett feljegyzéssel Wade rájött, hogy a középkori komédia eddig még nem látott darabjára bukkant, számolt be az IFLScience. És nem is egy színdarab vagy példabeszéd tökéletesített, tisztelettudó végső vázlatáról van szó. Ez egy különösen polgárpukkasztó élő komédiaműsor beszámolója, iróniával, pofonokkal, szatírával, és egy gyilkos-nyúl viccel, amely megérne egy saját Monty Python-szkeccset…
“A kéziratok gyakran a magasművészet relikviáit őrzik. Ez valami teljesen más” – mesélte Wade. “Őrült és sértő, de ugyanolyan érdekes és értékes. A stand-up műfaja mindig is kockázatos volt, ezek a szövegek pedig igencsak kockázatosak. Mindenkit válogatás nélkül kigúnyolnak, gazdagot és szegényt egyaránt.”
Míg a vándorzenészek, vagy trubadúrok a középkori élet egyik meghatározó szereplői voltak, akik vásárok, kocsmák és nagytermek között vándoroltak, hogy lovagi történetekkel és nagy csatákról szóló balladákkal szórakoztassák a közönséget, a valóságos előadókról nagyon keveset tudunk. Az a néhány adat, amivel rendelkezünk, a legjobb esetben is elenyésző. Rendszerint a zenész keresztneve; a hangszer, amelyen játszott, és az, hogy mennyit keresett az estén azok az információk, amelyek fennmaradtak.
A középkori irodalom egy polgárpukkasztó darabja
Wade elemzése a Heege-kéziratról sem fed fel túl sok mindent, a műsort előadó művész például továbbra is névtelen marad. De “betekintést enged egy személyiségbe, ami hihetetlenül ritka és izgalmas” – mondta, mivel úgy véli, a szöveg legalább egy része valószínűleg a trubadúr saját jegyzeteiből származik.
“Ezek a szövegek a szatirikus, ironikus és képtelentől kezdve az aktuális, interaktív és metakomikus szövegekig mindent kínálnak” – magyarázta. “Ez egy irodalmi svédasztal.” De emiatt nehéz volt teljesen megjegyezni, tette hozzá. “Nem rendelkezik azzal a fajta ismétléssel vagy történetvezetéssel, ami egyszerűbbé tette volna a dolgok megjegyzését”.
Hogyan lehetett tehát a szöveg ilyen sokáig figyelmen kívül hagyva? Wade szerint azért, mert egyszerűen nem keresték. A kézirat korábbi tanulmányozása leginkább arra összpontosított, hogyan készült, ahelyett, hogy a benne található komikus stílusjegyeket értékelték volna.
Pedig a lelet nemcsak a középkori stand-upba való betekintése miatt fontos, van néhány más, irodalmi érdeme is. Tartalmazza a “vörös hering” kifejezés első feljegyzett használatát, amely elterelést jelent, valamint egy alliteráló nonszensz verset, ami nagyon ritka a középangol nyelvben.
“Itt van egy nagyon kevés műveltséggel rendelkező, self-made szórakoztatóművész, aki igazán eredeti, ironikus anyagot alkotott. Ezek a szövegek arra emlékeztetnek bennünket, hogy a szórakoztatás a növekvő társadalmi mobilitás idején virágzott.”
“E vándorénekes humorának a visszhangjait megtalálhatjuk az olyan műsorokban, mint a Mock the Week, a helyzetkomédiák és a slapstick” – mutatott rá Wade. “Az önirónia és az, hogy a közönséget teszik a vicc céltáblájává, még mindig nagyon jellemző a brit stand-upra.”
“Akkoriban az emberek sokkal többet mulattak, mint manapság, így a trubadúroknak rengeteg lehetőségük volt fellépni. Nagyon fontos figurák voltak az emberek életében, a társadalmi hierarchia minden szintjén. Ezek a szövegek a középkori életről adnak egy pillanatképet.”
A tanulmány a The Review of English Studies akadémiai folyóiratban jelent meg.
Érdemes elolvasni:
itt tudod támogatni az oldalunkat
