Az ókori világ hajóépítéséről és tengerészetéről alkotott képünket változtathatja meg az “Odüsszeusz” ókori görög hajóroncs, amelyről úgy gondolják, hogy valaha megtalált a legrégebbi hajóroncs.
Kis hazánktól nem olyan messze, a Fekete-tenger fenekén találták meg az ókori görög hajóroncsot, és 22,86 méter hosszú ókori görög kereskedelmi hajót több mint 2400 év után találták meg „épségben”, árbocával, kormánylapátjaival és evezőpadjával együtt.
“Még a kötéltekercsek, a kötelek is megmaradtak, ahogy a bosun a hajó tatján hagyta őket, amikor a hajó elsüllyedt. Ez egyedülálló.” – tette hozzá Dr. Batchvarov a Sky Newsnak.
A legidősebb hajóroncsot egy jól ismert “hajótemetőben” találták meg a Fekete-tengeren, ahol már több mint hatvan másik hajót hoztak a felszínre.
A brit tudósok által irányított, távirányítású tengeralattjáró szúrta ki az oldalára dőlve fekvő hajót mintegy 80 kilométerre Bulgária partjaitól.
És hogy miért maradt meg viszonylag jó állapotban? Nos, a hajó több mint 2 kilométer mélyen fekszik a Fekete-tengerben, ahol a víz oxigénmentes, ami évezredekig képes megőrizni a szerves anyagokat.
A szakemberek a hajó egy kis darabját megvizsgálták, és megerősítették, hogy körülbelül Kr. e. 400-ból származik, így ez a régészeti lelet a legrégebbi épségben fennmaradt hajóroncs, amelyet az emberiség ismer.
Korábban csak az ókori görög kerámiák, például a British Museumban található “Szirén váza” oldalán lehetett látni ezt a típusú görög kereskedelmi hajó formát, de 2018-ban felfedezett Odüsszeusz hasonló formával rendelkezik, írja a Greek Reporter.
Jon Adams, a projekt vezető tudósa elmondta, hogy a roncs nagyon jó állapotban van, a kormánylapát és a kormányrúd még mindig a helyén van.
Egy épségben fennmaradt hajó a klasszikus világból, amely több mint 2 kilométeres vízben fekszik, ezt soha nem hittem volna, hogy lehetséges. Ez meg fogja változtatni a hajóépítésről és a tengerészetről alkotott képünket az ókori világban” – mondta Adams.
A Fekete-tenger projekt egy többéves tudományos kutatás, amelyet nemzetközi intézmények, köztük a Southamptoni Egyetem vezet, és amelynek célja, hogy feltárja, hogyan változott a Fekete-tenger, és ez hogyan hatott az emberi civilizációra. A Julia és Hans Rausing Trust például által finanszírozott projekt mintegy 15 millió fontba került.
Ahogy írtunk róla előzőleg, a görög Aloniszosz szigeténél található a még idősebb Perisztera ókori hajóroncs, amelyet „a hajóroncsok Parthenonjának” is neveznek, de mivel nem olyan mélyre süllyedt, így a mostani cikkünkben bemutatott hajónál sokkal rosszabb állapotban maradt fent. Részletek és videók itt.
Source: