Lehet, hogy 50 éve véletlenül elpusztítottuk az életet a Marson

Az 1970-es évek közepén a NASA két Viking leszállóegységet küldött a Mars felszínére, amelyek az egyetlen olyan kísérletet végezték el, amely állítólag életet talált egy másik bolygón. A kísérletek eredményei akkoriban, és mai is nagyon zavaros. Míg néhányuk kezdetben mutatott ki életre utaló jeleket, a gázcsere-kísérlet nem.

A Viking leszállóegységek szerves vegyületek kimutatására szolgáló műszert is tartalmaztak. Nyomokban klórozott szerves anyagokat észlelt, amelyeket akkoriban úgy értelmeztek, hogy a Földről származó szennyeződés eredménye. Ekkor híresült el Gerald Soffen, a Viking projekt tudósának kifejezése: “Nincs test, nincs élet”. Más szóval, szerves vegyületek nélkül nem létezhetett marsi élet. Soffen tehát arra a következtetésre jutott, mint akkoriban a legtöbb más tudós, hogy a Viking-projekt negatívan, vagy legjobb esetben is nem meggyőző eredménnyel zárult az élet jelenlétét illetően, számolt be a BigThink.

Az eltelt fél évszázadban azonban sokat változott a helyzet. A Viking egységek óta nyolc újabb leszállóegység és rover vizsgálta meg részletesebben a Mars felszínét. A 2008-as Phoenix, valamint a Curiosity és a Perseverance roverek későbbi megerősítésének köszönhetően tudjuk, hogy valóban léteznek őshonos szerves vegyületek a Marson. Ezek azonban klórozott formában vannak, amire a Viking-korszak tudósai nem számítottak. Emellett nem tudjuk, hogy biológiai folyamatokból vagy valamilyen abiotikus kémiai reakciókból származnak-e, amelyeknek semmi közük az élethez. Mégis, elgondolkodhatunk azon, hogyan reagálna ma Soffen. Vajon még mindig kategorikusan azt mondaná, hogy a Viking-eredmények negatívak voltak?

A halál oka: víz

Az említett leszállások idején a tudósok nagyon keveset tudtak a marsi környezetről. Mivel a Föld felszínének nagy részét víz borítja, ésszerűnek tűnt, hogy a víz hozzáadásával talán életet lehet teremteni a rendkívül száraz marsi környezetben. Utólag visszatekintve lehetséges, hogy ez a megközelítés lehet, hogy teljesen ellentétes a valósággal. Amit a kutatók a Föld rendkívül száraz helyein, például a chilei Atacama-sivatagban tapasztaltak, az az, hogy az életformák fokozatosan fejlődnek, ahogy az élőhely egyre szárazabbá válik.

A fejlődési folyamat legvégén olyan mikrobákat találunk, amelyek teljes egészében a sós kőzetekben élnek. Ezek a szívós organizmusok kihasználják a higroszkóposságnak nevezett folyamatot, amelynek során bizonyos sók közvetlenül a levegő páratartalmából nyernek ki vizet. Ez ugyanaz a folyamat, amely az asztali sót csomóssá teszi, ha a levegőn hagyjuk. Így az Atacama sókőzetek belsejében élő mikrobáknak egyáltalán nincs szükségük esőre, csak bizonyos mennyiségű nedvességre a légkörben.

Valóban kiirtottuk volna az életet a Marson?

Mi történne akkor, ha vizet öntenénk ezekre a szárazsághoz szokott mikrobákra. Lehet, hogy ez túlterhelné őket? Szaknyelven szólva azt túlhidratálnánk, de egyszerűbben fogalmazva, inkább megfojtanánk őket. Ez olyan, mintha egy idegen űrhajó találna ránk félholtan a sivatagban, és a leendő “megmentőink” úgy döntenének, hogy “az embereknek vízre van szükségük. Dobjuk be az őket az óceán közepére, hogy segítsünk nekik.” Nem ez lenne a megfelelő megoldás.

A Viking-kísérletek közül sok esetben vizet juttattak a talajmintákhoz, ami magyarázatot adhat a rejtélyes eredményekre. Talán a címkézett kibocsátási kísérletekhez gyűjtött feltételezett marsi mikrobák nem tudtak megbirkózni ekkora mennyiségű vízzel, és egy idő után elpusztultak. A kísérlet legtöbb futtatását száraz körülmények között végezték, ellentétben a többivel. Az első futtatás pozitív volt az életre nézve, ha összehasonlítjuk egy később végzett kontrollfuttatással, amelyet úgy terveztek, hogy nem lehetett benne biológia. Érdekes módon az egyetlen nedves körülmények között végzett futtatás kevesebb jelet mutatott, mint a kontroll.

Ezt a gondolatmenetet követve fel kell tennünk a kérdést, hogy a Viking által vizsgált marsi talaj valóban tartalmazott-e higroszkópos sókat, és hogy elég magas-e a relatív páratartalom ezeken a helyeken. A Vikingek a Mars egyenlítői régiójában értek földet, ahol a talaj sótartalma meglehetősen alacsony. A talajban azonban sok hidrogén-peroxid és perklorát van, és mindkét vegyület nagyon higroszkópos. A Vikingek ráadásul ködöt is megfigyeltek a Marson, ami 100%-os páratartalmat jelent. Elvileg a relatív páratartalom elég magas lehetett volna a reggeli és esti órákban ahhoz, hogy a mikrobák felszívják a nedvességet.

Érdemes elolvasni:

• Nevetséges összeget fizet a NASA az egy évre Mars-bázisra zárt önkénteseknek
• Útjára indult az Európai Űrügynökség Euclid missziója, hogy sötét energia és anyag után kutasson