A lovagok elveszett harcművészete

A lovagok a történelem hírességei voltak, akik hős tettikért cserébe vagyont, földet, akár egész várakat is kaphattak. Persze lovagnak lenni nem csak abból állt, hogy fényes páncélban lovagol egy nemes ember. A lovaggá váláshoz akár egy évtized képzésére is szükség lehetett. Vagyis a lovagok nem csak látszat hírességek voltak, hanem tényleges tudás is társult a szakmájukhoz.

Nem meglepő, hogy a lovagok tényleg tudtak is valamit, és nem csak páncélban flangáltak ide-oda. A kardvívásnak komoly művészete és technikája volt, nemcsak ide-oda csapkodás volt annak reményében, hogy az egyik csapás majd halálos sebet ejt az ellenfélen. Furcsa és szokatlan, de a lovagok kardvívása ugyanolyan harcművészet volt, mint bármelyik másik harcművészet, mint a karate, kung fu, vagy akár a krav maga.

Azonban a filmekben látott harcok általában hamisak — írja a BBC. Az igazi gond, hogy a középkori technikák jelentős része a múlt homályába veszett. Vagyis senki sem tudja igazából, hogy hogyan is harcoltak a történelem híres lovagjai.

Elveszett tradíció

A lovagok tanítómesterei legalább annyira híresek voltak, mint maguk a lovagok. Ezek az emberek évszázadok tudását hordozták magukkal, akiknek elképesztő tudásáról csak információ foszlányok maradtak fent.

A lovagok képzése leginkább a hosszú kardokkal való vívásra fókuszált, illetve egy kisebb karddal és pajzzsal való vívásra. Azonban a képzésük nem merült ki a kardokban, ugyanis a lovagok képzettek voltak a tőrök, csatabárdok, pajzsok forgatásában. Sőt a lovagoknak még fegyver nélkül is kellett tudniuk harcolni, ha esetleg a csata hevében minden fegyverüktől megfosztották volna őket.

A mesterek vagy testvériségekbe tömörültek, vagy pedig a nemesség magas rangú tagjai alkalmazták őket. A feudalizmus korában a társadalmi hierarchia rendkívül szigorú volt. Míg manapság nagyjából minden ember egyenlő, addig a múltban nem volt az a vagyon, ami lehetővé tehette volna a szociális ranglétra megmászását. Ez alól kivételt képeztek a lovagok, akik közül a legjobbak lehetőséget kaptak arra, hogy előre lépjenek és akár nemesekké váljanak.

Ráadásul a lovagoknak azért is szükségük volt a képzésre, mert a fegyverek elkészítése hatalmas összegekben került. Még egy apró tőrhöz is elképesztő mennyiségű acélra volt szükség, amit akkoriban nem volt egyszerű előállítani. A technika nem csak azért volt fontos, hogy a fegyvereket esetleges ne veszítsék el, de azért is, hogy a lehető legkevesebb sérüléssel tudják használni ezeket a eszközöket.

A középkori mesterek viszont titokként kezelték technikáikat, ezért sok esetben nincs róluk fennmaradt adat. Ha esetleg van is valami, az túlságosan bonyolult vagy értelmezhetetlen. A legtöbb feljegyzés fafaragványok formájában maradt fenn, amelyeket magyarázat nélkül dinamikus mozdulatokká formálni kifejezetten nehéz.

Egyes esetekben olyan mozdulatokat ábrázolnak ezek a faragványok, amelyek fizikailag is lehetetlenek. Ez nem kizárt, hogy szándékos volt, hiszen a nagymesterek nem akarták, hogy illetéktelenek ne tudják azt értelmezni.

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni: