1610: az év, amikor az emberiséget vonzani kezdte a világűr
Bill Anders űrhajós 1968-as, a Hold fölé emelkedő Földet ábrázoló fotója, amelyet az Apollo 8-ról, a Hold körüli pályára állt első legénységgel felszálló űrhajóról készített, igazi mérföldkővé vált. Ekkor tudatosult mindenkiben, hogy kék-zöld bolygónk milyen kicsi és törékeny a világűr mérhetetlenségében.
Három és fél évszázaddal korábban a környezeti ébredésnek egy másik hajnala volt, amikor Galileo Galilei közelről megvizsgálta a Holdat új távcsövén keresztül. A tökéletesen sima arisztotelészi gömb helyett megdöbbentően ismerős hegyeket és árnyékos völgyeket látott. A domborzat, mint írta, “olyan volt, mint maga a Föld arca”.
Michael Rawson tudós szerint az emberiség első pillantása egy földönkívüli objektumra óriási lépést jelent a környezeti képzeletben, “az univerzum környezeti történetének” kezdetét, számolt be a JSTOR Daily. Rawson emlékeztet minket arra, hogy a
A Galilei felfedezése utáni évszázad kezd úgy tűnni, mint egy radikálisan átalakuló időszak az emberek természetről alkotott képében, egy olyan időszak, amikor a Földön túli világegyetemet az emberiség környezeti képzeletének drámai kibontakozása révén a környezeti gondolkodás birodalmába vonták.
A világűr, mint az emberiség új szerelme
Galilei 1610-ben megjelent Sidereus Nuncius (Csillagászati Hírnök) című értekezése évszázadokon át inspirálta az űrről való gondolkodást. Beleértve azt, hogy hogyan juthatunk el oda, mit találhatunk ott, és végül a tényleges űrutazást. Ezen álom megvalósításával az emberek már fél évszázada képesek kilépni a Föld gravitációjából, és utaznak a Holdra, gépeik pedig a Naprendszerbe és azon túlra. Eközben a csillagok küldöttei között még régebbi rádió- és televíziós adások is vannak. A SETI Intézet jelentése szerint nagyon nagy antennákkal egy távoli bolygón akár A Goldberg Család és az I Love Lucy epizódjait is be lehet fogni.
A Sidereus Nuncius-nak hála gyorsan terjedt a hír, és ezzel “az emberiség történelmének első tartós tudományos beszélgetése indult meg más világokról”. Más világok környezetével talán elkerülhetetlen volt az élet más formáinak lehetősége. Emellett “hatással volt az európai irodalomra, elősegítette az égi és földi tudományok új kölcsönhatásait, ösztönözte a gyarmatosítók gondolkodását, és elindította az első komoly vizsgálatot az űrutazás lehetőségéről”.
A tények és mesék összefonódtak a spekulációkban. Johannes Kepler német matematikus és csillagász “holdföldrajznak” nevezett, Az álom című művében (1634) a legmodernebb tudományt és egy démoni idegenvezető elbeszélését vegyítette. Rawson megjegyzi, hogy az idő bebizonyította, hogy “Kepler legtöbb, a Hold természetére vonatkozó következtetése téves”, de a mű mindazonáltal “óriási ugrást jelentett a környezetünk elképzelésében”, és a science fiction egyik fontos előfutára volt.
Érdemes elolvasni:
