Nem is sejtenéd, de a Holdnak köszönhetjük az életünket

Az élet szerencsés véletlenek sorozatának köszönhetően jelent meg a Földön, ez a szerencse pedig a Holddal kezdődött. A belső Naprendszer többi bolygója közül egyiknek sincs jelentős holdja, a miénk azonban több szempontból is különleges, még a galaxisban is.

A Merkúr és a Vénusz körül magányos az űr. A Marsnak van két kis holdja, a Phobos és a Deimos (Félelem és Kétségbeesés, méltó társai a Háború Istenének), de ezek csupán befogott aszteroidák, amelyeket nemrégiben “szerzett be”, és arra ítéltettek, hogy végül túl közel kerüljenek bolygójukhoz, hogy a gravitációs erők darabokra tépjék őket, írja a Universe Today.

Nagyra nőtt kísérő

Valójában egyetlen más bolygónak a Naprendszerben, vagy más csillagok körül keringő ismert exobolygónak sincs olyan holdja, mint a miénk. A Plútót és kísérőjét, a Charont leszámítva egyetlen más bolygónak sincs a kísérőnkhöz hasonló tömegű társa sem. Az olyan óriásbolygók, mint a Jupiter és a Szaturnusz persze számtalannal rendelkeznek, amelyek elég nagyok ahhoz, hogy önálló bolygók legyenek. Viszont ezek jelentéktelenek a szüleik hatalmas tömegéhez képest. A Hold tömege nagyjából 1%-a a Földének, ami szokatlanul nagy arány a galaxisban.

És a sors iróniája, hogy egy véletlen, de hatalmas ütközésnek hála jutottunk hozzá. Évmilliárdokkal ezelőtt, amikor Naprendszerünk még csak egy fiatal csillag körül kavargó gáz- és pormassza volt, a bolygók elkezdtek összeállni. Mielőtt azonban ténylegesen bolygókká válhattak volna, még csak kőzet- és jéghalmazok voltak, amelyek tucatjával nyüzsögtek akkoriban.

Azon a pályán, ami egy napon a Földdé vált, nem voltunk egyedül. Egyszer csak egy Mars méretű bolygó csapódott a Földbe. Az ütközés és utóhatásának részletei homályosak. Időgép híján csak a becsapódás számítógépes szimulációira hagyatkozhatunk. Annyi azonban világos, hogy a kozmikus baleset megsemmisítette a Föld egy részét és a becsapódót, egy túlhevült plazmából álló gyűrűt hozva létre, amely inkább hasonlított egy forrón izzó fánkra, mint egy protobolygóra.

Egy “vérből”

De idővel a plazma lehűlt. A gyűrű újra gömb alakúvá olvadt, egy körülötte keringő társsal. A tolakodó bolygó nyomai szinte teljesen eltűntek, létezésének csak halvány bizonyítékai vannak. A Föld magjában több nehézfém található, mint amennyivel egy ilyen méretű bolygó normál esetben rendelkezne. Ez a betolakodó utóhatása. Magáról a Holdról pedig, amikor mintát veszünk az alapvető elemek összetételének mérésére, kiderül, hogy pontosan ugyanabból a keverékből áll, mint a Föld. A gének közösek, tehát nem egy máshol keletkezett, és a mi gravitációnk által befogott objektum.

És szerencsések vagyunk, hogy van egy ilyen hűséges társunk. Napról napra a Hold nem befolyásolja nagymértékben a Földet. Hónapokig tartó pályáján emeli és csökkenti az árapályokat, megosztva a feladatot a Nap gravitációs vonzásával. Egyes élőlények, mint például a ganajtúró bogarak, a Hold polarizált fényét használják arra, hogy egy éjszakai gyűjtögetés után hazataláljanak. Ezen kívül pedig nem tesz mást, mint hogy valami gyönyörű látványt nyújt nekünk.

Mankóként is szolgál

Azonban a több milliárd évet veszünk figyelembe, a Föld nem lenne ugyanaz egyetlen barátja nélkül. Bolygónk a tengelye körül forog, de ez a forgás 23 és fél fokkal megdől a Nap körüli pályán keringő Föld mozgásához képest. Ez a dőlés adja az évszakokat. Az év egyik felében az északi, a másikban pedig a déli pólus néz a Nap felé.

Bolygónk bármilyen ‘irányultságú’ lehetett volna. A többi bolygónak is kisebb-nagyobb dőlésszögei vannak, de például az Uránusz teljesen az ‘oldalán forog’, a Vénusz pedig ‘visszafelé’. És nincs semmi, ami ezt a dőlést a kozmikus idő folyamán rögzítené. Bolygónk állandóan forog, de a mag, a köpeny és a kéreg belső elrendeződése, valamint a Jupiter állandóan jelenlévő gravitációs hatása miatt a Föld meginoghat, és a dőlésszöge enyhén eltolódhat.

A dőlésszög minden egyes elmozdulásával az évszakok is gyökeresen megváltoznak. A rendszeres, kiszámítható változások helyett évről évre végtelen nyarakkal, vagy heves, de rövid telekkel teli korszakokat élnénk át, vagy bármit a kettő között. Az évszakok ritmusa biztosítja az élet stabilitását, amely szabadon növekedhet és fejlődhet anélkül, hogy megpróbálná leküzdeni a tengely változása okozta nagy éghajlati változásokat.

A Hold nagy gravitációs ellensúlyként működik, stabilizálva a Föld mozgását. Azáltal, hogy a bolygónkon kívüli gravitációs forrást biztosít, a Föld belseje szabadon elmozdulhat és átrendeződhet, ahogy akar.

Érdemes elolvasni:

• A NASA űrteleszkópja tiltott fényű galaxisra bukkant
• 17 olyan bolygót talált a NASA, amelyek felszíne alatt óceánok lehetnek