Kínában még gyárottak lábcsoníktó cipőket egészen 1999-ig

Az emberi történelemben vannak olyan pillanatok, amelyek szembesítenek minket a múlt rideg valóságával, mint például a lótusz cipők. Az egyik ilyen jelenség, amely megtestesíti a hagyomány és a gyötrelem metszéspontját, a lábkötés gyakorlata az ősi Kínában – egy olyan hagyomány, amelyet áthatottak a szépségnormák, a társadalmi elvárások és a nők leigázása.

A több mint egy évezreden át fennmaradt lábkötés jelképezi a társadalmi erők mélyreható hatását a kínai nők életére. Eredetét legendák és mítoszok övezik, a történetek egy tizedik századi udvari táncosnőhöz nyúlnak vissza, akinek bekötött lába rabul ejtette a császár szívét. A lábkötés az elit körében a státusz és a kifinomultság jelképévé vált, mivel a kisebb lábak magasabb társadalmi rangot és házassági kilátásokat jelentettek — írja a Smithsonian Magazine.

A lábkötés szörnyűsége és a lótusz cipők

A lábkötés folyamata hatalmas megpróbáltatás volt, amely már gyermekkorban elkezdődött, és gyötrelmes fájdalmat okozott a fiatal lányoknak. A hőn áhított „arany lótusz” eléréséhez a lábujjakat eltörték, a boltozatot megfeszítették, és a lábakat szorosan selyembe tekerték. Az így kialakult torzulást, bár a nőiesség és a kecsesség jeleként ünnepelték, a nők generációinak fizikai és pszichológiai áldozatairól tanúskodott.

A kínok és az elnyomás közepette azonban a kínai nők történelmét a rugalmasság, a bátorság és a kitartás is jellemzi. Az olyan alakok, mint Shangguan Wan’er, Li Qingzhao és Liang Hongyu dacolva koruk korlátaival, politikusokként, költőként és harcosokként emelkedtek a figyelem középpontjába. Történeteik, bár gyakran beárnyékolja őket a lábkötés kísértete, a történelem során a nők fékezhetetlen szellemének bizonyítékául szolgálnak.

Shangguan Wan’er, Kína egyetlen női császárának zseniális költője és bizalmasa, szellemesen és intellektuálisan navigált a hatalom alattomos folyosóin. Li Qingzhao, a tehetséges lírikus, aki személyes tragédiák és szívfájdalmak közepette talált vigaszt művészetében. Liang Hongyu, a harcos és stratéga kulcsszerepet játszott hazája védelmében az idegen megszállókkal szemben.

Ezek a nők, bár évszázadok választják el őket egymástól, közös örökségük a nehézségekkel szembeni dac. Eredményeik megkérdőjelezik azt a felfogást, hogy a nők a történelem passzív áldozatai, és az erő, a cselekvőképesség és a rugalmasság ellenpéldáját kínálják.

A győzelmekről szóló történetek mellett azonban a lábak megkötésének kísértete is felsejlik, amely kísértetiesen emlékeztet a patriarchális elnyomás tartós örökségére. A szépség és a nőiesség fogalmaiban gyökerező lábkötés káros sztereotípiákat állandósított, és megerősítette a társadalmi hierarchiákat. Eltörlése, bár mérföldkő volt a nők jogaiért folytatott harcban, nem volt ellenállás nélkül – ez a bizonyítéka azoknak a mélyen gyökerező kulturális attitűdöknek, amelyek generációkon át fenntartották ezt a gyakorlatot. Az utolsó „lótuszcipőt” gyártó gyárat 1999-ben zárták be.

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:

• Az orosz éhezők viadala 1933-ban
• Furcsa építményt találtak a gízai piramisok közelében