A kutatóknak fogalma sincs, milyen gyorsan tágul az univerzum, lehet, hogy mindent újra kell gondolniuk?

A Hubble-feszültség a híres amerikai csillagászról, Edwin Hubble-ről kapta nevét, aki 1929-ben bemutatta az első bizonyítékot arra, hogy az univerzum minden irányban tágul, majd a „Hubble-állandó” lett ennek mértéke.

Az 1990-es évek óta pedig már azt is tudjuk, hogy ez a tágulási ütem növekszik, viszont azt nem, hogy miért. Sok tudós ezt a sötét energia jelenlétének, a sötét anyag viselkedésének, vagy egy titokzatos részecskének, amiről még nem tudunk. Azóta számos kutatás indult abból a célból, hogy feltárják a világegyetem láthatatlan összetevőinek természetét, olvasható a BBC Sky at Night beszámolójában.

Az univerzum tágulásának ütemét úgy tudjuk mérni, hogy megfigyeljük a “közelünkben” lévő objektumok távolságát, és azt, hogy milyen gyorsan távolodnak tőlünk. De mérhetjük a korai univerzumbeli anyag sűrűségének ingadozását a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásban. Arra számítanánk, hogy mindkét módszerrel ugyanolyan eredményeket kapunk, de a távoli, korai univerzumra vonatkozó mérések szerint lassabban tágul, mint a közeli adatokkal kapott mérések szerint.

Egyszerűen fogalmazva, úgy tűnik, hogy a tágulás sebessége attól függően változik, hogy hol mérjük, a jelenséget pedig Hubble-feszültségnek nevezik. Az asztrofizika iránt szenvedélyesebbek azonban ennél tovább mentek, és egyenesen Hubble-válságnak hívják.

A Hubble-állandóra nagy szüksége van a kutatóknak ahhoz, hogy véglegesen megerősítsék a világegyetem pontos korát, és akár meg is jósolhatják, mi történhet a jövőben.

Illusztráció: Gerd Altmann/Pixabay

A Hubble űrtávcső és más, például az ESA Gaia asztrometriás küldetése által végzett mérések a közeli univerzum tágulásának sebességét megaparszekenként 73-74 km/másodperc sebességű tágulásra utalnak. Az ESA Planck-missziója végezte az eddigi legpontosabb méréseket a távolabbi kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás hőmérséklet-ingadozásáról, amely a közvetlenül az ősrobbanás után keletkezett sugárzás, egyben a kozmosz legrégebbi és legtávolabbi fénye, amellyel következtettek az univerzum pályájára, és egy megaparsecenként 67-68 km/másodperces tágulási sebességet kaptak eredményül.

Összegezve, a kozmosz ma gyorsabban tágul, mint ahogy azt a korai világegyetem kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásának megfigyelései alapján gondolták. Ezt a legjobb elméleti modellekkel sem lehet megmagyarázni, és ezt az ellentmondást nevezik Hubble-feszültségnek. Vagy a műszerek nem elég pontosak, vagy a matematikai modelleket kell újragondolni, de a kutatóknak felül kell vizsgálniuk az univerzum tágulásával kapcsolatos ismereteket.

Érdemes elolvasni:

• Az eddigi legjelentősebb bizonyítékra bukkanhattak a kilencedik bolygóval kapcsolatban
• A Nemzetközi Űrállomáson észlelt antianyag nem illik a standard modellbe