Így működtek a római vízvezetékrendszerek

A római vízvezetékek az ókor mérnöki csodái voltak, amelyek biztosították a vízellátást a közfürdők, szökőkutak és az elit otthonai számára.

A vízvezetékek építésével járó mérnöki munka a maga korában igen fejlett volt. A görög mérnökök voltak a korai vízvezetékek úttörői, olyan újításokkal, mint Athén kővel bélelt csatornája és a mai Törökországban található, pergamoni vízrendszerek.

A rómaiak azonban új szintre emelték a vízellátást és íveket és hidraulikus kötőanyagokat kevertek a felhasznált betona, amelynek köszönhetően olyan kiterjedt hálózatokat építettek, amelyek napi több millió liter vizet voltak képesek szállítani.

A Pont du Gard egy római vízvezeték Franciaországban. Az alsó szinten út, a felsőn vízvezeték volt. Kiemelt kép: depositphotos.com

A római vízvezetékek még ma is csodálatra méltóak

A vízvezetékek jellemzően hegyoldali forrásoknál kezdődtek, mivel már ők is tudták, hogy állóvizekből és az üledékkel terhelt folyókból nem volt jó ötlet fogyasztani.

A vízvezetékek mesterséges folyókként működtek, amelyeket enyhe, egyenletes lejtésűre terveztek. A római mérnökök a munkálatok során olyan eszközöket használtak a pontosság növelése érdekében, mint a dioptra, amely a szögek és vízszintes síkok mérésére szolgált, és a chorobates, amely célját tekintve a moden kori vízmérték elődje lehetett.

A legtöbb vízvezetéket a föld alatt építették, de az sem jelentett a mérnökök számára akadályt, ha völgyeket kellett áthidalni. Ekkor ugyanis boltívek soraival oldották meg a problémát, de nem ritkán többszintes, több funkciójú szerkezeteket is építettek, mint például a Franciaországban található Pont du Gard.

Különösen nehéz terepviszonyok esetén fordított szifonokat használtak a víz mély völgyeken való átvezetésére. A karbantartás létfontosságú volt, hatalmas munkaerő tartotta tisztán a csatornákat, távolította el az üledéket és távolította el az ásványi lerakódásokat a falakról.

Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy bár a vízvezetékek vizét valóban egészségesebbnek és jobb ízűnek tartották, a legtöbb római város ettől függetlenül javarészt a kutakra és ciszternákra támaszkodott ivóvízellátás szempontjából.