Budapest ma már elképzelhetetlen lenne villamosok nélkül, amelyek a város egyik legfontosabb közlekedési eszközeként szolgálnak. Azonban a hálózat története nem csak technikai fejlődést, hanem komoly vitákat és mérnöki megoldásokat is magában foglal. A főváros villamosai kezdetben nem a ma megszokott felsővezetékes rendszert használták, hanem egy földalatti harmadik sínről kapták az áramot. Ez az egyedi megoldás évtizedekig meghatározta a város arculatát, mielőtt a felsővezetékes rendszer végleg átvette volna az uralmat.
Az alsóvezetékes rendszer korszaka
Budapest volt az első európai város, amelynek belvárosában villamosok közlekedtek, azonban az akkori vezetés nem akarta, hogy a város utcáit vezetékek hálózzák be. Ezért az elektromos áramot egy föld alá helyezett harmadik sínről vezették a villamosokhoz. Bár esztétikailag kedvezőbb volt, ez a rendszer számos gyakorlati problémát hozott magával — írja a PestBuda.
Az alsóvezetékes megoldás bonyolult karbantartást igényelt: a harmadik sín feletti nyitott árok gyakran szennyeződött vízzel, sárral és egyéb törmelékkel, amely akadályozta az áramellátást. Télen a havazás különösen nagy gondot okozott, hiszen az alsóvezetékes szerkezet nem bírta el a szélsőséges időjárást. Az 1907-es Magyar Mérnök- és Építész Egylet Heti Értesítője így írt:
„Az idei tél különösen arra tanított meg bennünket, hogy az alsóvezetékes villamosvasutak finom szerkezete nem bír sehogysem megküzdeni a havazással.”
Az első felsővezetékes villamosok
Az első felsővezetékes villamosvonal 1903-ban készült el a Budapest–Újpest–Rákospalota vonalon. Ez a technológiai váltás hosszas viták eredménye volt, és kezdetben csak a külvárosi vonalakon terjedt el. A belvárosban továbbra is az alsóvezetékes rendszert használták, ám annak magas karbantartási költségei és műszaki nehézségei egyre sürgetőbbé tették a váltást.
Az alsóvezetékes rendszer fenntartása közel kétszer annyiba került, mint a felsővezetékesé. Ráadásul az alsóvezetékes rendszer áramfogyasztása is magasabb volt. Az 1923-as kimutatások szerint az átállással évente 5000 tonnával kevesebb szenet kellett volna elégetni az áramtermeléshez, ami gazdaságilag és környezetvédelmi szempontból is jelentős megtakarítást jelentett.
A teljes átállás
Az I. világháború után Budapest közlekedési hálózata a BSZKRT kezelésébe került, ami lehetővé tette az egységes fejlesztést. A városvezetés kimutatta, hogy a felsővezetékes rendszerre való átállás hosszú távon sokkal gazdaságosabb, és 1920-tól felgyorsították az átépítési munkákat. Az első átállított szakasz a Ferenc József híd és a Vámház körút közötti vonal volt.
A munka olyan gyors ütemben haladt, hogy 1924-re az összes alsóvezetékes vonalat felsővezetékre cserélték. A Budapesti Hírlap 1924. október 29-én így számolt be az utolsó alsóvezetékes vonal megszűnéséről:
„Megszűnt az utolsó alsóvezetékes villamos. Október 27-ikén tartották meg a dunaparti villamosvasút felsővezetékének hatósági bejárását, […]. A bizottság megadta az engedelmet a felsővezeték üzembehelyezésére és ezzel hivatalosan is megszűnt az utolsó alsóvezetékes vonal Budapesten.”
Ma már természetesnek vesszük, hogy a budapesti villamosok a levegőben kifeszített kábelekről kapják az áramot. Azonban a múlt tanulságai és a technológiai fejlődés új lehetőségeket is hozott: egyes európai városokban már akkumulátoros villamosokat is használnak, amelyek a felsővezetékek nélküli szakaszokon is képesek közlekedni.
A budapesti villamoshálózat története azt mutatja, hogy a technológiai változások nemcsak praktikus szempontok, hanem esztétikai és gazdasági érdekek mentén is formálják a városok arculatát. Száz évvel a felsővezetékek bevezetése után a budapesti villamos továbbra is a város egyik legfontosabb jelképe és közlekedési eszköze.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
A magyar elme a valaha kitalált legpusztítóbb fegyver mögött
Tarczay Ervin: A magyar harckocsizó, aki fiatalon vált legendává
