A macuahuitl, az aztékok legrettegettebb fegyvere

A spanyol hódítók a 16. századi beszámolóikban az aztékok számos fegyveréről hagytak részletes feljegyzéseket. Innen tudjuk, hogy íjakat, dárdákat, pajzsokat, sisakokat és parittyákat is használtak, de a legmélyebb nyomot a macuahuitl hagyta bennük.

A macuahuitl még a spanyol hódítók figyelmét is felkeltette

A fegyvert gyakran csak at aztékok kardjaként emlegetik, noha formájában és anyagában jelentősen eltér az európai kardoktól. Neve a nahua (azték) nyelvből ered, jelentése „kézi bot” vagy „faütő”. A fegyver egy fából készült, krikettütőre emlékeztető lapos, téglalap alakú pengéből állt, amelynek oldalaira rettentően éles, obszidiánból készült pengéket illesztettek. Általában tölgy- vagy fenyőfából készült, hossza 50 centimétertől egészen egy méterig terjedhetett. A penge éle mentén mélyedéseket vájtak ki, amelyekbe 2,5-5 centiméter hosszú, éles obszidiánlapokat rögzítettek természetes ragasztóval, például bitumennel vagy chiclével, más néven gumiarábikummal.

A korai macuahuitl könnyű és egykezes volt, de a későbbi, nagyobb változatokhoz már két kézre volt szükség. Ezek már inkább az európai palloshoz hasonlítottak. Az azték haditaktika szerint a távolsági harcosok hátráltak amikor az ellenség közel került vagy kifogytak a lövedékekből, és ekkor léptek elő a közelharcra kiképzett harcosok a különleges fegyverrel.

Egy rituális macuahuitl, amelyet az izraeli művész, Shai Azulai készített. Wikimedia

Nem a gyilkolás volt a fő cél, de arra is remek lehetett

A spanyol krónikák szerint a macuahuitl rendkívül pusztító fegyver volt. Beszámolók említik, hogy a harcosok képesek voltak egyetlen csapással lefejezni egy embert vagy akár egy lovat is. Bár ezek a történetek túlzónak tűnhetnek, kísérletek során kiderült, hogy a macuahuitl komoly sebeket tudott ejteni, különösen köríves suhintásokkal használva. Alfonso A. Garduño Arzave mexikói régész 2009-es kísérletei szerint a fegyver kevésbé volt alkalmas halálos ütések bevitelére, viszont kiválóan alkalmas volt ellenfelek megsebesítésére és harcképtelenné tételére, ami az azték virágháborúk egyik célja volt, ezek során ugyanis az ellenség foglyul ejtése volt a fő cél, nem a megölése.

A fegyver emellett rövid úton Európába is eljutott. A feljegyzések szerint maga Kolumbusz Kristóf is olyan nagyra értékelte a macuahuitl-t, hogy egy példányt visszavitt Spanyolországba. A spanyol krónikás, Bernal Díaz is leírta, milyen hatékonyan használták az azték harcosok a lovasok elleni csatákban.

A macuahuitl nem kizárólag az aztékok eszköze volt – a közép-mexikói taraszkok, mixtékek és tlaxcaltékok is használták, akik később a spanyolok szövetségesei lettek az aztékok ellen. Bár eredeti példányok közül csak egy élte túl a spanyol hódítást – amelyet Madridban, a Királyi Fegyvertárban őriztek –, az 1849-es tűzvész során az is megsemmisült. Ma csupán rajzok és kódexek őrzik a macuahuitl emlékét.

Bár mára eltűnt a csatamezőkről, a mai napig az azték kultúra egyik szimbóluma, amely egyszerre testesíti meg a harciasságukat és a vallási jelentőséget.

Érdemes elolvasni:

• Szenzáció: Felfedezték az első fáraói sírt Tutanhamon óta
• Sokkal régebbi lehet a kínai nagy fal, mint azt eddig gondolták
• Ez a 8 ősi írás még megfejtetlen, és valószínűleg az is marad