10 hadvezér, akik rossz döntésekkel írták be magukat a történelembe
Nem minden tábornok rendelkezhet olyan jó stratégiai készségekkel, mint Napóleon vagy Nagy Sándor. Néhányan inkább arról híresek, hogy elhibázott döntéseikkel, taktikai vakságukkal vagy puszta hozzá nem értésükkel katasztrofális vereségekhez vezettek. Íme tíz hadvezér, akik inkább elrettentő példaként szolgálnak a hadtörténelemben:
1. Quintus Servilius Caepio (i. e. 105)
Római prokonzulként még a Parthia elleni óriási vereségért felelős Crassusnál is nagyobbat bukott: az arauziói csatában egyedül támadt rá a Cimbri törzsekre, ignorálva konzul felettesének parancsait. A katonái 120 000 főre rúgtak, és gyakorlatilag mind odavesztek. Caepio hadvezérként nagy kudarcot vallott, és a római birodalom egyik legmagyobb vereségének volt a felelőse.
2. Jány Gusztáv (1943, Don-kanyar)

Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. magyar hadsereg parancsnoka a keleti fronton.
A 2. magyar hadsereg parancsnokaként a keleti fronton súlyos vereséget szenvedett a Vörös Hadseregtől. A katonák hiányos felszereléssel, kemény téli körülmények között harcoltak, és Jány saját seregét okolta a kudarc miatt. Az egyik legvitatottabb hadparancsában ezt írta: „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét, mert kevés – esküjéhez és kötelességéhez hű – ember kivételével nem váltotta be azt, amit tőle mindenki joggal elvárhatott.” Bár később a parancsot visszavonta, az így is nagy nyomott hagyott.
3. George B. McClellan (1861–1862, amerikai polgárháború)

George B. McClellan, az amerikai polgárháború tétova tábornoka.
Az amerikai polgárháború egyik legismertebb tétlenkedője. A Potomac-hadsereg élén kiválóan szervezett, jól felszerelt sereget vezetett, de a döntő pillanatokban sokszor visszariadt a támadástól. Abraham Lincoln keserűen jegyezte meg: „Ha McClellan nem akar harcolni, talán kölcsönadná a hadseregét valaki másnak.”
4. Pierre-Charles-Jean-Baptiste-Silvestre de Villeneuve (1805, trafalgari csata)

Pierre-Charles Villeneuve, Napóleon flottaparancsnoka.
Napóleon flottaparancsnoka a trafalgari csatában nézett szembe a brit Nelson admirálissal és csúfosan alulmaradt. Vezetése alatt a francia flotta szétszóródott, az angolok pedig megszilárdították uralmukat a tengeren. Villeneuve végül nem tért vissza győztesen, és tragikus véget ért: holttestét később sebekkel borítva találták meg egy szállodai szobában.
5. Henryk Dembiński (1848-49-es forradalom)
A lengyel származású Dembinsky a listáról némiképp kilóg, de helyét a 1848–49-es szabadságharc alatt a kápolnai csatában (1849. február) súlyos taktikai hibái miatt kapta. Nem hangolta össze a csapategységek mozgását, nem reagált rugalmasan a harctéri helyzetre, és akkor is visszavonulást rendelt el, amikor előnybe kerülhettek volna a magyar erők. A vereség után gyorsan leváltották, a kortársak pedig alkalmatlannak tartották. Később visszanyerte a vezérkar bizalmát.
6. Antonio López de Santa Anna (Texas, 1836)
Mexikó elnöke és tábornoka, akinek döntései hozzájárultak Texas elszakadásához. A legismertebb veresége Alamo ostroma után jött: a texasi erők Sam Houston vezetésével legyőzték a csapatait a San Jacinto-i csatában, mindössze 18 perc alatt.

Antonio López de Santa Anna, Mexikó tábornoka és elnöke 1833 és 1855 között.
7. Gideon Pillow (1862, amerikai polgárháború)

Gideon Pillow, konföderációs tábornok, aki Fort Donelsonnál cserbenhagyta a seregét.
Az amerikai polgárháborúban a Konföderáció tábornoka volt, de katonai tehetsége erősen megkérdőjelezhető. Már a mexikói–amerikai háborúban is nevetségessé vált, amikor rossz oldalra ásatta az árkokat. A polgárháborúban Fort Donelson védelmét bízták rá: egy sikeres kitörés után visszavonult, majd éjjel megszökött, 15 000 katonát hagyva hátra az elkerülhető megadásban.
Kortársa szerint ő volt „az egyetlen ember, akit ismertem, akit teljesen hidegen hagyott, mi igaz és mi nem.”
8. Erich Ludendorff (1918)

Erich Ludendorff, német tábornok az első világháborúban. A háború utolsó évében ő vezette a német hadműveleteket.
Forrás: Bundesarchiv / Wikimedia Commons (CC BY-SA 3.0)
A német tábornok még hitt az amerikaiak hadba lépése után is a végső győzelemben. A tavaszi offenzívák rövid sikerei után kimerült a német hadsereg, de Ludendorff még ekkor is a teljes háborús győzelemről beszélt. Később a weimari köztársaság bukását is elősegítette: a vereségért másokat okolva, sosem vállalta a felelősséget.
9. Douglas Haig (1914–1918, első világháború)

Douglas Haig brit tábornok, az első világháború nyugati frontjának főparancsnoka.
Brit főparancsnokként a nyugati front legvéresebb csatáihoz köthető, és gyakran emlegetik az értelmetlen öldöklés szimbólumaként. A somme-i és passchendaele-i offenzívák során százezrek haltak meg vagy sebesültek meg, miközben a hadászati nyereség csupán néhány kilométerben mérhető. Kritikusai „a mészáros” gúnynévvel illették, főként a második világháború utáni történetírásban.
10. Nogi Maresuke (Japán, 1904–1905)
A japán hadvezér a Port Arthur-i ostrom során (orosz–japán háború) tömeges rohamokra küldte csapatait a modern erődítések ellen. Több tízezer japán katona halt meg, sokáig feleslegesen. A csata végül győzelemmel zárult, de az ár aránytalan volt. Nogi egész életében bűntudattal élt a veszteségek miatt, és a császár halála után szamuráj módra öngyilkosságot követett el.
+1 Publius Quinctilius Varus (i. sz. 1. század)
A Római Birodalom hadvezére, aki i. sz. 9-ben három légiót vesztett el a Teutoburgi erdőben, amikor a germán Arminius tőrbe csalta. Az áldozatok száma olyan súlyos volt, hogy Augustus császár állítólag így jajdult fel: „Varus, add vissza légióimat!” A vereség után Róma soha többé nem volt képes a Rajnán túli területeket birtokba venni, a germán törzsekkel való határ a Rajna és Duna vonalán huzamosabb időre állandósult.
További hadtörténeti cikkek:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Feltételezhetően orosz eredetű hekkercsapat csapott le egy magyar geotermikus termelőrendszerre
Hátborzongató: Megtalálták a 25 éve apja által megölt és feldarabolt K. Péter holttestét – KÉPEK
Új CAF villamosok érkeznek Budapestre – kirobbant a vita a használhatóságukról
Ennyibe kerül egy nap a Balatonnál 2025-ben – már nem a retró nyaralásokról szól a magyar tenger
Miért nem érte el a VR a nagy áttörését?
Hivatalos: Oroszország a bűnös a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövéséért