Adam Driver ebben az öt filmben volt telitalálat

Többek – például Martin Scorsese – szerint ő generációjának legtehetségesebb színésze. A most futó Az utolsó párbaj sztárja egy hónap múlva lesz 38 éves, de már túl van két Oscar- és négy Emmy-jelölésen és sokak kedvencévé vált. Öt emlékezetes alakítás segítségével idézzük fel eddigi karrierjét.

Csajok (2012-2017)

Adam Driver Emmy-jelöléseiből hármat a Csajok című dramedy sorozatnak köszönhet. A sorozatban kiemelt mellékszereplőt alakít, ő az egyik „csaj”, Hannah, se veled-se nélküled párkapcsolata. Adam Sacklerként fiatal, karrierje elején álló színészt játszik, aki az életben is keresi még az útját. A sorozat többi karakteréhez hasonlóan ambivalens személyiség, akivel a néző olykor könnyen és mélységesen tud azonosulni, máskor viszont maradéktalanul visszataszítónak tartja és elutasítja cselekedeteit.

A karakter nyersesége és szókimondó hajlama tökéletesen illik Driverhez.

Színészi játékában üdítően autentikusan jeleníti meg ezt a kissé otromba, de jószívű óriást, akinek ugyanúgy kihívás túlélni a hétköznapokat, mint bárki másnak.

Már ezután a szerepe után kialakul a nehezen megmagyarázható „Adam Driver jelenség”,

vagyis a valójában nem túl jóképű férfi iránt női rajongók ezrei kezdenek el vonzódni világszerte.

Star Wars VII-IX. (2015-2019)

Driver egyértelműen Darth Vader örököseként avanzsált A-listás szupersztárrá. Bár a Csajok alapján kevesen gondolták volna, hogy Driver alkatilag megfelelő egy ilyen szerepre, valójában csaknem 190 centis magasságával és szerencsés fizikai adottságaival ideális választás volt.

Bár a Csillagok háborúja sorozat legutóbbi trilógiája – Az ébredő Erőtől a Skywalker koráig – finoman szólva is megosztotta a közönséget, Driver alakítása a filmek egyik pozitívuma.

Kylo Ren érdekes ellenpontozása Vader nagyúrnak. Az utóbbi fegyelmezettségével, rendíthetetlenségével szemben – ami aztán a filmtörténelem egyik legkatartikusabb pillanatában porrá omlik – Kylo temperamentumos, zaklatott, és folyamatosan kétségek gyötrik. Azt mondhatnánk, hogy frusztráltsága révén folyamatosan a sötétség és a fény határa közelében egyensúlyoz. Csak egyetlen lépés távolságra távolodik el attól, a sötét oldal felé, hogy onnan tarthassa szemmel ezt a vékony határmezsgyét. Úgy próbálja uralma alatt tartani az erőt – és így a választott oldalon önmagát –, hogy folyamatosan keresi a próbatételeket és a világos oldal csábítását – olyan döntési helyzeteket, amelyek közül egy példaképe, Vader bukását eredményezte.

Ren felől nézve ezeknek a filmeknek a tipikus, csillagokháborújás morális-filozófiai kérdései végig ellentmondásosak és izgalmasak. Bár a szellemtelen – néha egyenesen pocsék – forgatókönyvek sok kárt okoztak, azért Driver karaktere miatt talán mégis megéri egyszer-kétszer újranézni a trilógiát.

Paterson (2016)

Ha Kylo Ren-ként a temperamentumos, zaklatott, szenvedélyes alakítást dicsértük, akkor a Paterson bizonyítja, hogy Driver ennek a tökéletes ellentétében is autentikus tud lenni. A Paterson a „legeurópaibb amerikai rendező”, Jim Jarmusch filmje – talán az egyik legjobb.

A film arról szól, hogy egy Paterson nevű buszsofőr (Driver) minden nap vezeti a buszt, amire Paterson van írva – hisz Patersonnak hívják a várost, ahol Paterson él és dolgozik. Miután végigdolgozza a napot, megiszik egy pohár sört, sétálni viszi a kutyáját, és a nap hátralévő részét gyönyörű feleségével tölti a hétköznapok meleg szépségében. Esetleg rövid, kedves filozofikus verseket ír.

És másnap újra ugyanez. Aztán újra.

Valójában Patersonban nem sok minden történik ezen kívül.

Driver maga a megtestesült Zen nyugalom. Az élet apró szépségeiben, meditatív állandóságában és meghitt egyszerűségében lubickoló sajátosan eszményi emberi csodalény.

Driver pedig lenyűgöző – olyan alakítást nyújt, amibe szó szerint bele lehet szeretni. Ne keressünk csavaros történetírást, éles fordulatokat, kiélezett helyzeteket ebben az esetben.

Ha megnézzük ezt a filmet, egyszerűen jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben. Minden körülmények között.

Csuklyások – BlacKkKlansman (2018)

Ez kevésbé igaz a Csuklyások – BlacKkKlansman című filmre.

Coloradoban kezdi meg munkáját a 70-es években az első helyi afroamerikai rendőr, Ron Stallworth (John David Washington), aki a környék veszélyes, rasszista csoportjait szeretné volna feltérképezni. Ezért aztán beépül a Ku-Klux-Klan helyi szervezetébe. Természetesen, amikor személyes találkozóra invitálják, ott nem jelenhet meg a klán tagjai között, ezért barátja és kollégája, a valamelyest szintén veszélyes helyzetbe kerülő zsidó nyomozó, Flip Zimmerman (Driver) veszi fel a szerepét.

Spike Lee filmje, ahogy tőle megszokhattuk, erősen politikus és rendkívül hatásvadász.

Az amerikai hétköznapok mélyén továbbra is ott rejlő, mindig aktuális vagy aktuálissá tett rasszizmus-kérdés az elmúlt években újra gyakori témája a hollywoodi filmeknek. Különösen, mivel a filmipar a „woke kultúra” közismert támogatója világszerte. Inkább ennek köszönhető, hogy, bár nem ez a téma legjobb filmje – sőt, talán Spike Lee életművében sem különösen kiemelkedő -, azért számtalan más elismerés mellett megnyerte a zsűri nagydíját Cannes-ban és még Oscar-díjat is kapott – még ha nem is a legjobb filmnek járó elismerést.

Persze azért a valós történeten alapuló bűnügyi kémfilm vitathatlanul izgalmas és fordulatos, és az alakítások sem maradnak el mondjuk attól, amit a Téglában láthattunk Leonardo DiCapriótól, Matt Damontól és Jack Nicholsontól.

Adam Drivert, mellékszereplőként, első Oscar-jelölésével jutalmazták – és ez valószínűleg nem politikai indíttatásból történt.

Házassági történet (2019)

Noah Baumbach, az ismert függetlenfilmes, sajátos romantikus komédiát forgatott a Netflixnek,

úgy is fogalmazhatnánk, hogy egy anti-romkomot.

Megszokhattuk, hogy a legtöbb szerelmes történet végén, még ha a cselekmény bővelkedik is a drámai fordulatokban, a szerelmesek révbe érnek, egymáséi lesznek, összeházasodnak és családot alapítanak. A Házassági történet előtörténete viszont csak itt kezdődik. Scarlett Johansson Nicole-ja és Driver Charlie-ja, mindketten tökéletlen, de alapvetően szimpatikus emberek, akiknek vívódásait, kétségeit könnyen magunkévá tesszük.

És épp ezért, szerelmük elmúlása és elválásuk története nehéz drámai anyag, amit fel kell dolgozni.

Az apró nézeteltérések jogi ügyekké növekednek, gyermekük ingósági tárggyá válik – elhidegülésük kíméletlen valósága letaglózóan szomorú.

Milliószor feltesszük a kérdést, hogy lehetne-e másként. De lelkünk mélyén tudjuk a választ: ebben a filmben nem lesz katartikus vallomás a repülőtéri tömegben, sem önfeláldozó tett, ami visszahódítja a régi kedvest. A legtöbb, ami megmaradhat, a közös múlt becsben tartása, a némává váló gondoskodás, és a támogatás apró gesztusai, amik nem engedik győzedelmeskedni az idegenség érzését.

Bár ezért a filmért végül Laura Dern ment a mennybe (szörnyűséges karakterének eljátszásáért Aranyglóbuszt, BAFTÁ-t és Oscar-díjat is kapott), mind Scarlett Johansson, mind Driver emlékezetes játékkal szolgált rá a legjobb szereplőknek járó szinte megszámlálhatatlan jelölésre.

Ha nagyon elkeseredtünk a Házassági történet miatt, akkor javaslom, tegyük be utána újra  a Patersont. Egy biztos:

Adam Driverből sosem elég.