Az HBO GO Csernobil sorozata minden idők egyik legtöbbre értékelt sorozata lett. Ezért nem meglepő, hogy újabb feldolgozások követik. De vajon miben lett más a Netflix orosz filmje, mint a brit-amerikai sorozat, és meg tudja-e ennek ellenére ismételni annak sikerét?
Film(es)történelem
Kezdjük az elején. Bár divat filmek és sorozatok elemzésekor azok „történelmi hűségét” vizsgálni, ennek a mértéke csak a legritkább esetben dönt az alkotás értéke felől. Ugyanis a filmes műfaj jellemzően elbeszélő és történetmesélő műfaj, és ebben az esetben
olyan, hogy „történelmi hűség” valójában nem létezik. Sőt, szükség sincs rá!
Válasszunk egy eseményt, amit megéltünk, és meséljük el valakinek. Már az elmondás pillanatában módosítottuk, kerekítettük, kiemeltük saját nézőpontunkat. Nem szándékosan, persze – nem tudnánk másképp elmesélni. Hisz minden elbeszélés szükségszerűen narratív, vagyis a megfogalmazás pillanatában kezdetleges drámai eszközökkel ruházzuk fel, „beletesszük magunkat”, véleményt alkotunk felőle.
Egy filmkészítő stáb sem csinál mást. Csak ők értenek ahhoz, hogy izgalmassá tegyék.
Az HBO Csernobil sorozata vitán felül izgalmasan mesélte el a csernobili katasztrófa történetét. Persze, az idáig feldolgozatlan alapanyagban rengeteg lehetőség rejlett. Az HBO és a Sky csapata remek tragikus dinamikával elegyített katasztrófa-, kém- és horrorfilmes elemeket, tárgyalótermi és politikai drámát. Hogy nem volt tökéletes a sorozat „történelmi hűsége”, az legfeljebb csak azért volt nekik felróható, mert egyébként direkt művük történelmi igényességével kérkedtek. Valójában a sorozat legfontosabb erénye éppen az, hogy felkeltette a valós esemény és a részletek iránti érdeklődést.
Kép: Csernobil előzetes //HBO
Minden a keresőbe beütött „csernobil 1986” egy-egy piros pont az HBO neve mellett.
Én egyenesen reméltem, hogy a sorozat inspiráló lesz ezzel ellentétes nézőpontok filmes feldolgozásához is. Lássuk a többi valóságot! Lássuk, mit tudnak még elmesélni a történelmi eseményről.
Not great, but terrible
Na, akkor vert le először a víz, amikor az orosz NTV – orosz hazafiak, akik valamiért úgy érezték, hogy a szovjet kommunizmus védelemre szorul – a „brit-amerikai politikai támadásra válaszul” olyan saját sorozat készítésével fenyegettek, ami Csernobil „valódi” történetét meséli el, nagyobb hangsúlyt fektetve a CIA ügynökök szerepére a katasztrófában.
Ezt a trashmovie-vállalkozást egy orosz döntéshozó valahol egy józan pillanatában elsüllyesztette sajnos.
Helyette viszont elkészült egy másik orosz film, a Csernobil 1986. És én már kezdtem örülni, hogy látunk egy újabb személyesen-autentikus alkotást a katasztrófáról, most egy másik oldalról.
Sajnos ez a film, amiben egy hős tűzoltó szeretne a családjával lenni, de inkább megmenti a világot, komoly csalódás.
Danyila Kozlovszkij, a film főszereplője és rendezője, nem állta meg, hogy ne kerüljön párbeszédbe az HBO vállalkozásával. Ráadásul úgy érezte, hogy két rövid párbeszéd elég is lesz hozzá, hogy saját pozícióját tisztázza. Az elsőben az egyik szereplő azzal fenyegeti a másikat, hogy hangsúlyozza, hogy a kommunista rendszer olyan, mint maga a sugárzás, vagyis mindenhol ott van, és ezért nem lehet harcolni ellene.
Mélyenszántó… Oké, értjük, tehát bátor ellenzéki hangnem megütve.
A második beszélgetésben elhangzik, hogy bár „emberek a hibásak” a katasztrófáért, végül nem nevezik meg őket. Mert „mit számít az?”, mikor a hősök épp a világot készülnek megmenteni?
Hát ettől a közel 140 perces filmtől ne is várjunk sokkal többet.
A Netflixre egy nagyon hagyományos, a szó hollywoodi értelmében sablonos katasztrófafilmet készítettek, amiben a hős elhagyja szerelmét azért, hogy megmenthesse a világot, ahol komor férfiak komor hangulatú tanácskozáson, drámai háttérzenével, arról diskurálnak, hogy nagyon csekélyek az esélyeik. Ahol a megváltó „gombnyomás” előtt még a klisés visszaszámolás sem hiányzik.
Kép: Csernobil 1986 előzetes //Netflix
Amiben egy ilyen film jó szokott lenni: a mellékszereplők kiegyensúlyozott felépítése, hogy haláluk fájjon; a logikus történetépítés, ami a végső áldozat elkerülhetetlenségéhez vezet; a szimpatikus hős, akivel együtt lélegzünk az utolsó leheletéig – na, ezek hiányoznak.
A szomorú igazság, hogy azt az időszakot, amiben Csernobilról szóló személyes, de autentikus történetek születnek, átugrottuk, és rögtön ott folytattuk,
hogy Csernobil elcsépelt és rossz, unalmas filmek alapja.
Lehet mégis jobb lett volna, ha megállunk az HBO sorozata után?
