Kifordíthat magadból a közösségi média?

Bár a közösségi média mint kifejezés, és a kapcsolattartást, online tartalommegosztást lehetővé tévő felületek a kilencvenes évek második felétől léteznek, igazán széles körben a Facebook berobbanását követően váltak ismertté és elterjedtté. Ezek az alkalmazások nemcsak a hétköznapi, baráti kapcsolattartásban vagy az üzleti kommunikációban teremtettek új lehetőségeket, de a mentális egészségünk szempontjából is korábban nem tapasztalt helyzetek elé állítottak bennünket. Cikkünkben azt vizsgáljuk, milyen pszichológiai jelenségek hozhatók összefüggésbe a közösségi média világával, és mit tehetünk a negatív ártalmak megelőzésére.

Interaktív kommunikáció

Összevetve a hagyományos médiumokkal (pl. újságok, tévé, rádió) kétségtelen előnye a közösségi médiának, hogy szinte azonnal értesülhetünk a közzétett tartalmaink fogadtatásáról. A közönség különféle reakciógombokkal, megosztásokkal jelezheti tetszését, egyetértését, és a legtöbb esetben

azonnali írásos vagy szóbeli visszajelzést is adhat

hozzászólások, reakcióvideók vagy úgynevezett duettek formájában.

Előnye az interaktivitásnak, hogy élénkíti a párbeszédet, és személyesebbé, élőbbé teszi a kapcsolatot a két fél között, akár kontinensnyi távolságok áthidalásával is. Ráadásul, az időbeli korlátok is csökkentek, hiszen egy-egy közzétett tartalomra pillanatokon belül érkezhetnek is a visszajelzések.

A passzív befogadóból átkerültünk egy aktívabb szerepbe.

A párbeszéd, a kapcsolat erősítése mellett a számos, személyes állásfoglalást lehetővé funkció (pl. megosztás, reakciógombok, hashtagek, profilkép keretek stb.) ugyanakkor

a folyamatos készenlét nyomása alatt is tarthat bennünket.

Ez bizonyos esetekben akár szorongást, vagy a két fél között feszültséget is szülhet, elég csak például az elmaradó lájkokra vagy a látott, de nem megválaszolt üzenetekre gondolni.

Arc nélkül a közösségben

Az interaktív, kétirányú kommunikációnak nem csak kapcsolatot építő, előnyös oldalai vannak. Álprofilokba burkolózva magabiztosabbnak érezzük magunkat, és olyan trágár vagy sértő hozzászólásokat is könnyebben megengedhetünk,

amilyeneket négyszemközt nem fogalmaznánk meg.

Ez sajnos nem csak az úgynevezett internetes trollokra, azaz a tárgytól provokatívan eltérő kommentelőkre jellemző. Az online tér, annak ellenére, hogy általa hatalmas fizikai távolságokat hidalhatunk át, mégsem képes a személyes jelenlétet teljesen pótolni. A virtualitás miatt gyengülhetnek a viselkedéses fékek, és

az indulatok, az agresszió könnyebben el tud szabadulni,

ha fizikai valónkban nem vagyunk jelen. Ilyenkor a következményeket is hajlamosabbak vagyunk elhárítani, és kevésbé veszünk arról tudomást, hogy a hozzászólásunk nekünk csak egy a sok közül, könnyedén továbbállhatunk, mit sem törődve annak az érzéseivel, aki a sorainktól akár még hetekig, hónapig szenved.

Közérzet és közösségi média

A közösségi média aktivitásunk befolyással lehet a közérzetünkre, hangulatunkra is. A különféle értesítések révén – például amikor látjuk, hogy lájk, komment, megosztás érkezett a bejegyzésünkre vagy a fotónkra, amikor ismerősnek jelöltek, amikor új üzenetek, postok jelennek meg, – egy-egy újabb adag dopamin-löketet kapunk. Ez a kémiai vegyület agyunk jutalmazórendszerében fejti ki a hatását, és

azonnali jutalomként örömérzetet okoz

és a cselekvéseink (pl. hírfolyamunk, profilunk ellenőrizgetése, postolás) megismétlésére készteti az embereket, rosszabb esetben függőséget váltva ki.

Hangulatunknak egyáltalán nem kedvez, ha ismerőseink bejegyzései között pásztázva

gyakran csak a cukormázas, a tökéletesség látszatát keltő képeket találjuk,

például nyaralós, lánykérős, fesztiválozós, sportolós, diétázós bejegyzések, örömmámoros szelfik formájában. Ezek a magunkkal való összehasonlításon keresztül fokozhatják a saját életünkkel, testünkkel való elégedetlenséget, csökkenthetik önbecsülésünket vagy növelhetik bennünk annak érzését, hogy valami fontosból kimaradunk. A közösségi média platformok térhódításával párhuzamosan számos kutatás igazolta azt is, hogy az közösségi média bizonyos használati módjai növelhetik a szorongást, a depressziót, a magányosság és az elszigeteltség érzését.

Mit tehetünk a hatások mérsékléséért?

A technológiai fejlődés irányát tekintve a teljes elzárkózás nem vezethet eredményre. Ugyanakkor,

nagyon fontos megtanulni, hogyan tudjuk az uralmunkat visszaszerezni eszközeink fölött,

és útját állni annak, hogy a közösségi platformok minden időnket és életörömünket elvegyék tőlünk.

Tudatos használat

A tudatos, kritikus használattal sokat tehetünk az ügy érdekében. Az álhírek, a destruktív tartalmak és az általános kommunikációs zaj ellen legjobb, ha

megválogatjuk, milyen tartalmakat és milyen időközönként fogyasztunk.

Hatásos lehet az is, ha csökkentjük a közösségi felületeken töltött időt. Ebben segít, ha különféle aktivitásmérő alkalmazásokkal (vagy egy hétköznapi, offline órával) mérve és kézzel fogható formában, képileg (pl. diagramokon) is megjelenítve a közösségi szörfözésünk idejét

szembesülünk vele, mennyi idő folyt ki a kezeink közül.

Határok meghúzása

Van, hogy elég, ha erőteljesebben húzzuk meg a határainkat, lekapcsoljuk az értesítéseket, némítunk felhasználókat vagy oldalakat, esetleg időszakosan félretesszük a telefont, ha fontosabb dolgunk akadt. Radikálisabb megoldás, ha érzelmileg túlterheltebb esetekben hosszabb, átmeneti digitális méregtelenítést tartunk, és a virtuális világ helyett a valós társas kapcsolatainkra, a fizikai élményekre figyelünk, ami a közérzetünkre is pozitív hatást gyakorolhat.

Öngondoskodás

Az is a hasznunkra válhat, ha fejlesztjük öngondoskodási készségeinket, odafigyelünk magunkra, és időnként

„légy a falon” üzemmódba kapcsolunk,

és kívülről ránézve önmagunkra megpróbáljuk megérteni, mi is zajlik bennünk. Igyekszünk felismerni, ha már jó ideje nem váltottunk testhelyzetet, elgémberedtek a végtagjaink, elfáradt a nyakunk, szemünk a folyamatos képernyőnézéstől. A fizikai érzetek mellett ugyanakkor az érzéseinkre, gondolatainkra is „nézzünk rá” néha egy kívülálló szemüvegén keresztül, és kapcsoljuk le az alkalmazást vagy egyes funkcióit, ha rossz érzéseket vált ki belőlünk, vagy egy ideje már különösebb cél nélkül bámuljuk passzívan a képernyőt.

Felhasznált források:

Chandra, R. (2019). Cyberbullying and Breaking Out of Hate Spirals.

Davis, T. (2017). Is Facebook Bad for You?

Engels, R. (2018). The Surprising Downside of Instagram Compliments.

Engels, R. (2020). Why Instagram Is Worse for Body Image Than Facebook.

Saedi Bocci, G. (2017). Taking a Facebook Sabbatical.

Trágár szitokáradat, online lincselés, rögtönítélő bíróság.

Travers, M. (2019): Who Are Happier, Facebook Users or Facebook Holdouts?

Kép forrása:

Lisa fotója a Pexels oldaláról