Így köszöntek be Árpádék Európának – Ma van a brentai csata évfordulója

A Brenta folyó mentén vívott ütközet nem örvend olyan széles ismertségnek, mint a pozsonyi csata, noha eleink egyik kiemelkedő győzelmének számított, amelyről a kortársak is bőségesen beszámoltak. Az ütközet során első alkalommal fordultak meg a magyar hadak a mai Olaszország földjén, és ha már arra jártak, maradtak is, legyőzni ugyanis nem tudták őket. A vesztes pedig tanult a hibájából, és utóbb a magyarok szövetségese és barátja lett.

Nagy Károly nyomdokain

Ha meghalljuk Berengár itáliai király nevét, aki a brentai csatában, akkor általában annak a lúzernek a képe sejlik fel előttünk, akit eleink időnként jól meg tudtak kopasztani. Nagy hiba lenne azonban lebecsülni őt, mivel úgy tudott egyszerű őrgrófból a császári címig eljutni, hogy a

magyarok mellett élete során hét különböző trónkövetelővel és számos riválissal is meg kellett küzdenie.

Berengár édesanyja révén Nagy Károly leszármazottjának számított. A korabeli Európában ez a családi kötelék, ami a Karoling-dinasztiához fűzte Berengárt, rendkívül sokat jelentett. Nagy Károly utódai ugyanis Trónok harcába kívánkozó küzdelmet folytattak azért, hogy minél nagyobb területeket hasíthassanak ki ősük egykorvolt birodalmából és azért, hogy megszerezzék a császári címet. Berengár a bátyjától örökölte meg a Friuli Őrgrófságot, ami a mai Olaszország északkeleti részén feküdt. Jelentőségét az adta, hogy ezen a területen kellett keresztülvonulnia annak, aki Itáliát el akarta érni a német területekről, márpedig a Karoling család különböző tagjainak a császári cím eléréséhez szüksége volt arra, hogy eljussanak Rómába, a pápához. Berengár ügyesen helyezkedett, 887-től már Itália királyává nyilvánította magát, kihasználva egyre növekvő befolyását.

I. Berengár, itáliai király majd császár (Wikipédia)

Berengárnak azonban komoly vetélytársa támadt Arnult személyében, aki felülkerekedett a riválisain és eleink segítségével legyőzte a morvákat is. A pápa 896-ban behívta Itáliába és császárrá koronázta. Berengár eleinte szövetségesként viselkedett, miután Arnult az ő ellenfeleit támadta. Később azonban szemet vetett a császári címre. Mivel Arnulf betegen ágynak dőlt, így régi szövetségeseihez fordult: magyar eleinkhez.

Magyar hadak Itáliában

Magyar hadsereg 899 előtt még sosem járt Itália területén, így amikor ebben az évben eleink felbukkantak ott, Berengár hirtelen nem tudott mit tenni. Liutprand, cremonai püspök szerint, aki a magyarok hadjáratáról a legrészletesebben beszámolt, hangsúlyozta, hogy Berengár még sosem hallott korábban róluk.

Eleink pedig rendkívül gyorsnak bizonyultak. Aquileánál léptek be Berengár földjére, majd Treviso, Padova és Brescia következett. Akadálytalanul érték el a Langobárd Királyság korábbi fővárosát, Paviát is, nyugat felé pedig elérték a mai Nagy Szent Bernát-hágót. A megerősített városokat és erődöket nem ostromolták meg, azonban a fal nélküli Milánót és Modenát elfoglalták, valamint több kolostort kifosztottak és megsemmisítettek több kisebb itáliai csapatot is.

A források alapján rekonstruálhatóan körülbelül 1600-2000 km hosszúságú utat tettek meg, több mint 30 km-t naponta.

Sőt, egyes napokon ennek a kétszeresét vagy két és félszeresét is meg tudták tenni. A korabeli viszonyok között ez páratlan menetteljesítménynek számított.

A 899. évi magyar hadjárat útvonala (Wikipédia)

Berengár nem késlekedett, hírvivőket küldött szét, és csakhamar háromszor akkora sereget gyűjtött össze, mint a magyaroké. A források által 15 ezer fősnek mondott hada nagy létszámúnak számított a kora középkori Európában, így az ismeretlen ellenség ellenére magabiztosan várhatta az ütközetet.

Előre inni a győzelemre

Cremona püspökének kissé elmarasztaló hangvételű beszámolója szerint Berengár egy kiadós mulatozással ünnepelte azt, hogy ennyi embert sikerült összeszednie, majd az ellenség elé indult. A magyarok azonban nem igen akartak megütközni vele, folyamatosan visszavonultak, egyedül a Verona előtti mezőkön álltak ellen. Az itáliai sereg ott egy kisebb győzelmet aratott, ami még inkább elbizakodottá tette Berengárt.

A magyarok több alkalommal is követet küldtek, hogy a zsákmányról is lemondva elhagyják a királyságot, csak kapjanak szabad elvonulást. Berengár visszautasította az ajánlatot.

899. szeptember 24-én így érkeztek meg a Brenta folyó mellé. Az itáliai sereg tábort vert, míg a magyarok a folyó túlsó partján táboroztak. Újra követet érkezett Berengárhoz, és megismételték az ajánlatot arról, hogy szabad elvonulásért cserébe mindenről lemondanak, sőt soha többé nem jönnek Itáliába és még a fiaikat is elküldik a királynak. Berengár újfent visszautasította az ajánlatot.

Magyar lovas ábrázolása Aquileából. Általános vélekedés alapján 10.  századi, de újabb kutatások szerint nem honfoglaláskori.

A tábort verő itáliai csapatok nekiálltak enni-inni, és sokan a magyarok követségében már a győzelem jelét látták. A magyarok viszont pont ezt a pillanatot használták ki. Addigra ugyanis a széjjelszóródott seregük összegyűlt, és alkalmassá vált egy rajtaütésre. A lakomázó itáliaiakat teljesen készületlenül érte a magyar támadás, a nyílzápor alatt nem tudták összeszedni magukat, harcrendbe sem tudtak fejlődni. Az itáliai sereg katasztrofális vereséget szenvedett, csaknem mindenki odaveszett. Berengár csak azért tudott elmenekülni, mert egy katonájával öltözéket cserélt.

Vesztesekből győztesek, győztesekből szövetségesek

A brentai csatát követően a magyarok a telet is Észak-Itáliában töltötték. Győzelmüket követően nem maradt olyan helyi erő, amely képes lett volna szembeszállni velük. Berengár felismerte, hogy nem folytathatja a kilátástalan küzdelmet ellenük, ezért ajándékot küldött, majd rendszeres adófizetőjükké vált.

Sőt, a kortársak megbotránkozására, amelynek a cremonai püspök hangot is adott, jó barátságba került Dursakkal és Bogáttal, a magyarok vezéreivel.

A magyarok cserébe gyakran támogatták őt különböző háborúiban.

A két fél közeledéséhez az is hozzájárulhatott, hogy Arnulf császár időközben elhunyt. Mivel ez egyúttal a keleti frankok és a magyarok közötti szövetség végét is jelentette, ezért a hadjáratról visszatérő magyar sereg vélhetően részt vett a mai Dunántúl elfoglalásában. Berengárnak Brenta után átmenetileg le kellett mondania a császári álmairól, de utóbb sikerrel járt: 915-ben  a pápa császárrá koronázta.

A brentai csata pedig a magyar hadtörténelem egyik legsikeresebb csatájának tekinthető, ahol a túlerőben lévő ellenséget a saját területén, kiváló taktikai érzékkel győztük le.

Érdemes elolvasni495 éve történt: tíz tény, amit nem jól tudunk a mohácsi csatáról