Az ORFK Balesetmegelőzési Bizottságának Facebook-oldalára került ki egy poszt, amiben a segítenek elmagyarázni, hogy miért nem tanácsos vastag dzsekiben és bakancsban vezetni.
Sokan gondolják lényegtelennek, hogy milyen ruházatban ülnek a volán mögé, pedig egyáltalán nem mindegy. Azon túl, hogy főleg egy hosszabb út során a közérzetünkre is hatással van, jelentős kockázatokat is rejthet magában a nem megfelelően megválasztott öltözék.
– A téli ruházat korlátozza a mozgás szabadságát, amire egy sofőrnek igen nagy szüksége van.
– Ha télikabátot, ill. vastag pufi dzsekit viselsz, a biztonsági öv nem illeszkedik a testedhez. A tested és az öv között ugyanis néhány centis tér keletkezik a bélésnek és a kabát anyagának köszönhetően. Emiatt balesetben jelentősen megnő a sérülés veszélye.
– Ugyancsak probléma ilyenkor, hogy a biztonsági öv megcsúszhat a kabát vastag és csúszós felületén (vészfékezéskor, ill. baleset esetén részben ki is csúszhatsz a kabátodból) és az öv tested lágy részeihez csúszva súlyos belső sérüléseket okozhat.
– Ha vastag, bélelt téli kesztyűben fogod a kormányt, akkor kanyarodáskor, vagy vészmanőver végrehajtása közben előfordulhat, hogy a kezed lecsúszik a kormánykerékről – ennek következményeit aligha kell ecsetelnünk!
– Vezetéskor a téli sapka és a sál viselése sem ajánlott (pl. a sapka lecsúszhat a fejről, vagy egy idő múlva a túlzott meleg miatti diszkomfort érzés következtében csökkenhet a koncentráció, stb.).
– Végezetül: vastag téli csizmát, ill. cipőt viselve kevésbé érzed a pedálokat, és ez gázadásnál, valamint fékezésnél egyaránt komoly biztonsági problémát jelenthet. Tarts ezért készenlétben egy vékonyabb talpú, kényelmes cipőt a vezetés idejére – például a csomagtartóban, vagy a vezetőülés alatt.
Röviden összefoglalva: kényelmetlen és balesetveszélyes. Vigyázzunk az utakon magunkra és egymásra, hogy mindenki biztonságosan hazaérjen a karácsonyi vacsorára.