Európa ambíciózus energetikai terveinek mindenki örül, kivéve az oroszok

Az energatikai újítások eddigi legnagyobb hajtóereje az éghajlatváltozás volt, azonban az EU tagállamainak vezetői visszafogottan dolgoztak a változáson. Úgy tűnik, hogy az ukrajnai háború viszont felpörgette az új megújuló energiatermelési technológiák nagyszabású bevezetését, és ez a lendület történelmi jelentőségű lehet, írja a Forbes. 

Európa úgy gondolta, hogy egy stabil és erős gazdaságot építenek, azonban az orosz agresszió és zsarolás megmutatta a gyenge pontokat. Az energiaellátás bizonytalansága egyértelmű, így Európa ambiciózus terveket fogalmazott meg az orosz olaj-, gáz- és szénimporttól való túlzott függőségének csökkentésére. Ráadásul biztonsági kérdés is, hogy az orosz haderőt fenntartó és fejlesztő orosz költségvetést ne a nyugati országok finanszírozzák. A háborúhoz pénz, pénz és pénz kell:

“Az orosz fosszilis tüzelőanyagokért fizetett magas összegek segítik Oroszországot abban, hogy fenntartsa az Ukrajna elleni háborúját” – áll az EU RePowerEU tervének őszinte bevezetőjében.

Bár vannak rövid távú megoldások, az egyetlen hosszú távú megoldás a megújuló energiamegoldások fejlesztése iránti elkötelezettségünk felgyorsítása.

Az orosz energiától való függőség csökkentése

Az EU nagyszabású terve az Oroszországból származó olajtól, gáztól és széntől való energiafüggőség fokozatos megszüntetése.

Jelenleg az EU által importált gáz mintegy 45%-a Oroszországból származik.

A REPowerEU terv ambiciózus célja, hogy

2027-ig fokozatosan megszüntesse ezt a függőséget.

A kontinens legerősebb országa, Németország igyekszik élen járni cselekedeteivel, amely az orosz energiától való függőség megszüntetésére irányul. A terv az energiaellátás diverzifikációját, az energiatakarékosságot, a villamosítást, a megújuló és alacsony szén-dioxid-kibocsátású gázok, például a hidrogén használatát, valamint az új ipari folyamatokat, köztük az ipari hőszivattyúkat is figyelembe veszi.

Rövid távon

Rövid távon ez magában foglalja az USA-ból és a Közel-Keletről érkező LNG-behozatal diverzifikálását is, bár vannak korlátozások.

A földgáz Európában hagyományosan keletről nyugatra áramlik, így a csővezetékek mérete ennek megfelelően van méretezve.

A domináns áramlási irány megfordítása nem megy egyik napról a másikra. Olyan infrastruktúrát kell kiépíteni vagy beszerezni, mint az újragázosító terminálok, valamint a mobil LNG-hajók és -terminálok. Németország jelenleg nem rendelkezik ilyen létesítményekkel, és az egyik legnagyobb mértékben függ az orosz energiától.

A hosszabb távú megújuló energiamegoldások

Az energetikai átállás hosszú út áll előttünk.

Jelenleg a globális villamosenergia-termelésnek csak mintegy egyharmada származik megújuló forrásokból.

Míg a jelenlegi megújuló rész nagy részét a vízenergia adja,

a jövőbeni villamosítás elsősorban a nap- és szélenergiából fog származni.

Mind az IEA Net Zero 2050 jelentése, mind az IPPCC WG3 legutóbbi jelentése szerint mindkét technológia esetében 15-30-szoros méretezési tényezőre van szükség 2050-ig, és a munka nagy részét ebben az évtizedben kell megkezdeni.

Az energia “trilemma”

Az energiaellátás biztonsága és a költségversenyképesség mellett egyre szigorúbb éghajlati célok és környezetvédelmi előírások is vezérlik az átállást. Amióta Ursula van der Leyen 2019-ben átvette a Bizottság elnöki tisztségét, a Green Deal lett a kormányzó politika.

Ez az energiaügyi trilemma relatív fontosságát az éghajlat és a környezetvédelem irányába tolta el, a versenyképességgel párosulva. Nem az átmenethez szükséges ellátásbiztonság volt az elsődleges szempont, hanem az, hogy miként lehet elérni az üvegházhatású gázok 2030-ra kitűzött 55%-os csökkentési célját.

E cél elérése érdekében erős szakpolitikai intézkedések vannak érvényben, és ez vált az elsődleges iparpolitikává is.

Mindig is azt mondták, hogy az európai energiatermelés növelése csökkentené az importtól való függőséget, több pénzt tartana Európában, és virágzó iparágat fejlesztene a változó piacra.

Ez még a Covid-19 világjárvány próbáját is kiállta, és számos ösztönző csomagot úgy terveztek, hogy felgyorsítsák a zöld átmenetet, ahelyett, hogy pánikszerűen visszatérnének a régi kerékvágásba. Ez utóbbi sikerét meg lehet kérdőjelezni, de a hajlandóság és a szakpolitikák e narratíva köré épültek.

A háború hatása az energiaellátásra

Amikor Oroszország februárban megszállta Ukrajnát, gyorsan szankciókat vezettek be az üzleti érdekeltségek széles körében. Az egyik “érinthetetlennek” tartott terület azonban az Oroszországtól való földgázvásárlás volt.

A piacok azonban idegesek lettek, és a gázárak az egekbe szöktek. Akár a “normális” ár tízszeresét is elérhették, és a szokásosnál mintegy ötször magasabb árfolyamon állapodtak meg. Ez szinte egyik napról a másikra megváltoztatta az energiaháromszöget, és az ellátásbiztonság kérdése nagyobb jelentőségre tett szert.

Az EU a REPowerEU tervének elindításakor “kettős sürgősségnek” nevezte az éghajlatváltozást és az orosz importtól való diverzifikáció szükségességét.

A legfrissebb európai energetikai fejlemények

Dánia

Dánia felkéri a legtöbb északi-tengeri országot, hogy mozgósítsa az úgynevezett energiaszigetek fejlesztését, amelyek képesek a tengeri energiát (különösen a szélenergiát) összegyűjteni és Európa villamosítására felhasználni, miközben lehetőségük van hidrogén előállítására is.

Norvégia

A norvég kormány bejelentette, hogy elkötelezi magát a tengeri szélerőművek fejlesztése mellett, és 2040-ig kettőről 1500-ra növeli az úszó szélmalmok számát. Ez körülbelül 120 TWh villamos energiát fog termelni, ami körülbelül 10%-kal kevesebb, mint a norvégiai vízenergia-termelés.

A fejlesztés szükséges nagyságrendje hatalmas, de ez az a fajta nagyszabású kezdeményezés, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy elérjük a 2050-re kitűzött nettó nullás cél eléréséhez szükséges eredményeket.

A hidrogén továbbra is fontos részét képezi az energiamixnek az európai ipari ágazatokban, amelyek nem villamosíthatók.

A hidrogénnel és ammóniával kapcsolatos kutatás és innováció ösztönzése a jelenlegi helyzetben még fontosabbá vált.

Az ehhez szükséges nagyságrend is ijesztő, hiszen először a szén-dioxid-kibocsátást okozó “szürke” hidrogéngyártást kell dekarbonizálni, mielőtt a tiszta hidrogénmegoldások piacát kiépítenénk.

Míg a gázimport növelése ma rövid távú megoldást jelent Európa számára, a kereslet és a termelési piac egyensúlyának megteremtése érdekében a holnap hidrogénmegoldásaiba való beruházás elengedhetetlen része a kombinációnak.

Az EU felhívása, hogy 2030-ra 10 millió tonna hazai megújuló hidrogéntermelés és 10 millió tonna import célértékét tűzzék ki, kulcsfontosságú lépés azon az úton, amely az olaj, a földgáz és a szén felhasználásának kiváltásához vezet a nehezen szén-dioxid-mentesíthető iparágakban.

A versenyfutás tehát minden bizonnyal megkezdődött, és ilyen erős ösztönzőkkel Európa megnövelte esélyét arra, hogy elérje a 2050-re kitűzött, nagyon ambiciózus célokat a nettó nullára. Csak az a tragikus, hogy egy háborúra volt szükség ahhoz, hogy olyan erőfeszítéseket mozgósítsunk, amelyek más gazdaságokat is arra ösztönöznek, hogy bekapcsolódjanak a versenybe.