Hol vannak most az Azovstal acélgyár elfogott védői?
Egy hónapja adták meg magukat Kijev parancsára a mariupoli üzemet az utolsó pillanatig tartó Azov-ezred tagjai.
Az ukrán hatóságok szerint ez volt az egyetlen módja annak, hogy megmentsék a katonák életét, akik hónapokig éltek folyamatos ostrom alatt, szűkös és hiányos készletekkel. Őrizetbe vételük után többször is szó esett arról, hogy fogolycsere keretében legalább néhányuk hazatérhet, de egyelőre egyiküket sem engedték szabadon, helyzetükről pedig nagyon keveset tudni.
Az alakulat vezetője, Denis Prokopenko a fegyverletétel után nem sokkal körülbelül 30 másodpercre felhívhatta feleségét, Katerynát. A nagyon kapcsolat rossz volt, a pár alig hallotta egymást, a nő mégis boldog emlékként írja le a hívást.
A férje azt mondta neki, hogy őt és harcostársait kielégítő körülmények között tartják, de nem lehet tudni, hogy Prokopenko szabadon beszélhetett-e a telefonba.
Jelenleg a katonák családjai a tárgyaló felektől származó korlátozott információk alapján azt állítják, hogy a nemzetközi humanitárius jog által védett ukrán foglyokat rossz bánásmódban részesítik, amelyek nem felelnek meg a hadifoglyokra vonatkozó Genfi Egyezményben előírtaknak.
“Amit tudunk, az az, hogy azon a helyen, ahol elzárva tartják őket, sem az élelmiszer, sem az ivóvízellátás nem megfelelő” – nyilatkozta Kateryna Prokopenko.
“A korábban máshonnan szabadon engedett hadifoglyok történetei azt mutatják, hogy testi és lelki kínzásokat is el kell viselniük” – tette hozzá sajtóközleményében az Ukrán Fegyveres Erők.
Mintegy 2.500 ukrán katonát és parancsnokot ejtettek fogságba Azovstalnál, közülük több mint 900-at az Azov-ezredből.
Átszállították őket az önkényesen kikiáltott Donyecki Népköztársaságba, aminek vezetője, Denis Puszilin nemrég kijelentette, hogy “elég anyag áll rendelkezésre ahhoz, hogy vádat emeljenek az ukrán hadsereg tagjai ellen”, és nyílt tárgyalást ígért.
A régióban már több hasonló per is zajlott, néhányukban már döntés is született: a közelmúltban három külföldi, az ukránok oldalán harcoló katonát ítéltek halálra.
Az Orosz Nyomozó Bizottság közölte, hogy folyik a foglyok kihallgatása. Közben olyan pletykák keringenek, hogy néhányukat Oroszországba szállítják. Az ukránok nem tudták megerősíteni, hogy a katonák mindegyike Donyeck területén maradt-e vagy sem.
Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára a nemzeti televízióban egy hete azt mondta, hogy a cserefolyamatba nemzetközi intézmények is bekapcsolódtak. Ezt “nagyon kényes ügynek” nevezte, amit “nem szabad megzavarni”, a tárgyalási folyamat szigorúan titkos.
Az katonák szerettei arra kérték a külföldi újságírókat, hogy látogassanak el a foglyok tartózkodási helyére, a Nemzetközi Vöröskeresztet pedig – aminek felhatalmazása van a fogságba esett ukrán harcosok meglátogatására –, hogy ellenőrizze fogva tartásuk körülményeit.
Májusban a Vöröskereszt nyilvántartásba vette az Azovstal üzemet elhagyó csapat tagjait, hogy nyomon követhesse a további sorsukat, illetve hogy segítsék a foglyokat a családjukkal való kapcsolattartásban.
A hozzátartozók pillanatnyilag csupán annyit tudnak ellenőrizni, hogy valaki élve hagyta-e el a gyárat.
A Vöröskereszt létrehozott egy online űrlapot is a családok számára, és arra biztatták azokat, hogy töltsék ki, ha a szeretteikről szeretnének tájékozódni. Mint mondták, ez nagyon fontos, mivel ezek teremtik meg a hivatkozási alapot a szervezet számára, hogy engedélyt kérjen egy adott fogoly ellenőrzésére.
Hanna Naumenko, az egyik katona barátnője azt mondta a Euronews-nak, hogy nem hallotta élettársa hangját azóta, hogy májusban elhagyta az acélgyárat.
“Nagyon megnyugtatott, hogy a szervezet működik, és egy nap hamarosan a szeretteink szabadok lesznek” – mondta Naumenko.
“Emlékszünk mi történt Taira (a fogságba esett és nemrégiben szabadult ukrán mentős) esetében. Egyáltalán nem volt róla információ, aztán hirtelen hazatért. Nagyon várjuk, hogy hasonló lesz az eredmény” – tette hozzá.
“A helyzet reflektorfényben tartása kulcsfontosságú.”
Érdemes elolvasniMit tesznek az oroszok a mariupoli Azovstal gyár megölt ukrán védők holttestével?
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
A kézikönyv, ami a boszorkányüldözések új hullámát indította el a 15. században
7 nevetséges amerikai törvény, amiért börtönbe mehetsz
Így fest a Föld alkonyata a napfordulókkal az űrből
S-70: az oroszok saját drónjukat lőtték le?
136 év után megfejthették Hasfelmetsző Jack rejtélyét
A hacker, aki egyedül megmentette az egész internetet