Így büntették az elhunyt magyar király sírjának kirablóját

Ha manapság egy középkori magyar király sírját akarjuk felkeresni, akkor híján vagyunk a nyugat-európaihoz hasonló látványos, középkorból ránk maradt egyházi épületeknek. A történelem viharaiban a királysírokat kirabolták, feldúlták és a felettük lévő egyházi épületeket megsemmisítették, lerombolták különböző okokból. A legismertebb ezek közül a székesfehérvári bazilika, de nem jártak másképpen azok a templomok sem, ahol kevesebb királyunk nyugodott. Ha megkérdezzük, hogy kik voltak a sírok első kirablói, alighanem a törököket vagy a Habsburg-zsoldosokat vágnánk rá. Pedig akadt olyan magyar király, akinek a sírját már a középkorban kirabolták.

A magyar király hagyományos temetkezési helye: Székesfehérvár

A középkor során az elhunyt magyar király eltemetésének a helyszíne eleinte változott. Míg Szent Istvánt Székesfehérvárott temették el, addig utódai elsősorban az általuk alapított egyházi intézményekben nyerték el végső nyughelyüket. Péter Pécsett, I. András Tihanyban, I. Géza Vácott temetkezett. A 12. század uralkodói azonban Könyves Kálmántól kezdve rendszeresen a székesfehérvári királyi bazilikában temetkeztek. Ez a szokás egészen II. Andrásig tartott, aki már az általa alapított Egrest választotta. Amikor I. Károly szmeélyében új uralkodóház, az Anjouk kerültek Magyarország trónjára, visszatért a székesfehérvári temetkezések hagyományához, hogy erősítse a saját és utódai legitimitását.

I. Károly Magyarországra érkezik 1301-ben a Képes Krónika miniatúráján (Wikipédia)

Székesfehérvár városában a bazilika a fehérvári káptalan “kezelésébe” tartozott. A krónikás hagyomány szerint ugyanis Szent István az erdélyi Gyula és a bolgár Keán legyőzésével szerzett kincsekből alapította a Szűz Mária-bazilikát. Nemcsak a királyi temetkezések felügyelete, de a királyi levéltár, valamint a királyi korona őrzése is a feladatuk közé tartozott. A káptalant vezető székesfehérvári prépostok befolyásos személynek számítottak a középkor során.

A kanonok és a magyar király

János 1313-tól töltötte be a székesfehérvári prépostság őrkanonoki tisztségét. Az ekkor uralkodó magyar király, I. Károly vélhetően megbízott benne, mert egy oklevelében őt nevezte meg királyi kincstartóként. Arról is adott írást neki, hogy a veszprémi káptalannal végigjárathassa az őrkanonoki tisztségéhez tartozó birtokokat és be is iktassák azokba őt és utódait. Amikor 1342-ben végleg lehunyta szemeit, vélhetően arra számított, hogy a székesfehérvári bazilikában végső nyugalomra lel.

A székesfehérvári bazilika leégése (Wikipédia)

Nem így történt. Néhány évvel a halála után I. Károly sírját kihantolták, a testét lemeztelenítették, az öltözékét és a díszes halotti koronáját pedig ellopták. Nemcsak utóbbinak, de a ruhának is tekintélyes értéke lehetett, a király temetéséről szóló részletes leírás ugyanis kiemelte annak értékét. Hogy ez pontosan mikor történt, arra csak sejtéseink vannak. Az őrkanonoki tisztségben ugyanis 1347 szeptemberében történt váltás, alighanem a sír kihantolásával összefüggésben. Az esetről a krónikák és más elbeszélő források hallgatnak, egyedül okleveles említésekből ismerjük a történetet 1349-től kezdve.

Hogy a rablók pontosan milyen módszerrel és hogyan rabolták ki a sírt, azt részleteiben nem tudjuk. Sőt, János szerepe sem világos. Míg több oklevél úgy fogalmaz, hogy I. Károly sírjának megszentségtelenítése János hanyagsága következtében vált lehetségessé, akad olyan oklevelünk is, amely kifejezetten bűnösként nevezi meg. Hogy mi sarkallta volna a 34 évig szolgálatban lévő idős embert arra, hogy egy ilyen cselekedetet hajtson végre, nem tudjuk. (Akadnak azonban olyan vélemények is, hogy ez a hosszú őrkanonokság esetleg két különböző Jánost takar, amennyiben így van, úgy a szolgálatának hossza legalább 14 év).

Ítélet egy sírrabló felett

A sírok felnyitása egyébként nem előzmények nélküli. A Szent Jobb kapcsán feljegyzett hagyomány szerint Merkúr fehérvári kanonok titokban levágta és magával vitte Szent István jobbkezét. Később a bihari családi birtokán épült fel a szentjobbi apátság, ahol hosszú ideig őrizték az ereklyét, mielőtt ismét Székesfehérvárra került volna. (Érdemes megjegyeznünk azonban, hogy egyesek nem adnak hitelt Merkúr vagy latinosan Mercurius történetének).

A fenti esettel szemben azonban János nem részesült a fenti történethez hasonló módon kegyelemben. A királyi tanács, amelyben Magyarország legfontosabb bárói és püspökei foglaltak helyet, elítélte őt. Mivel egyházi személy volt, nem ítélhették halálra. Ehelyett börtönbe vetették, ahol élete végéig kenyéren és vízen kellett élnie. A büntetése nem tartott sokáig: 1352. január 15-én már elhunytként hivatkozik rá egy oklevél, egykori birtokait Nagy Lajos király új birtokosoknak adta.

Gyugy Árpád-kori temploma (Wikipédia)

János másik birtoka, a Somogy megyei Gyugy község előbb Nagy Lajos édesanyjának, a holtában megszentségtelenített I. Károly feleségének, Piast Erzsébetnek a kezére jutott. Az ehhez kapcsolódó oklevelekben írták le a sírrablás esetét 1349-ben. Erzsébet azonban azzal a lendülettel tovább is adományozta a birtokot az óbudai klarissza apácáknak. Az apácák évszázadokkal később a török hódítás elől elmenekültek és vitték magukkal a levéltárukat is, amelynek jelentős része szerencsés módon megmaradt. A sír kifosztásának története így juthatott az utókor tudomására.

Nagy Lajos bizalma az esetet követően vélhetően alaposan megrendült a fehérvári káptalanban. Vélhetően ekkor került sor arra, hogy a Magyar Szent Koronát átszállíttatta Visegrádra és vele ment a királyi kincstár egy része is. (A királyi levéltárat I. Károly még János őrkanonoksága idején átvitette az új székhelyére). A Székesfehérváron eltemetett uralkodók nyughelyét ezt követően alighanem figyelmesebben őrizték, mert békeidőben már nem tudunk hasonló sírrablásról. Végül Nagy Lajos is visszanyerhette a bizalmát annyira a káptalan iránt, hogy ő is Fehérvárott temettesse el magát.