Ön a Magyarországi Református Egyház népszámlálási kampányának az egyik arca. Miért vállalta ezt a szerepet?
Ha az ember kap egy ilyen megkeresést, az mindenféleképpen megtiszteltetés. Természetesen elgondolkodtam azon, hogy vállalható-e számomra ez a kiállás, másrészt pedig, hogy méltó, illetve hiteles vagyok-e ebben a feladatban.
Arra jutottam, hogy ez az ügy fontos és vállalható számomra. Segítenünk kell az egyházunkat, hogy ennek a népszámlálásnak legyen értelme. Azzal, hogy opcionális megjelölni a vallásunkat, szerintem nem sok értelme van a népszámlálásnak, mert így nem releváns az adat. Az eredmény valójában arról fog szólni, hogy van valamennyi református, de nem tudjuk pontosan, mennyi, mert lesznek olyanok, akik el sem jutnak addig a kérdőíven, hogy találkozzanak ezzel a lehetőséggel. Persze előfordul az is, hogy valaki nem gondolja, hogy ez fontos.
Függetlenül attól, hogy református-e valaki vagy sem, fontosnak tartom, hogy az ember vállalja önmagát, vállalja azokat az ügyeket, amikben hisz. Hogy lehet úgy hinni, hogy az ember titkolja azt?! Most akkor hiszek benne, de szégyellem?! – tehetné fel magának a kérdést. Szerintem ez egy rossz mentalitás. Kicsit az is az üzenete ennek a kampánynak, hogy az emberek igenis vállalják azt, amiben hisznek, legyen az akár egy másik felekezet. Álljanak ki érte, adott esetben beszélgessenek róla más közösségek tagjaival is. Ezt nagyon fontos üzenetnek tartom.
Kaptunk a hirdetések és a kampány során több olyan visszajelzést is, hogy a hitünk magánügy, és csak konfliktust szül, ha vállaljuk. Mit gondol erről?
Elképzelhető, hogy az emberek félnek, csakhogy félelemben nem lehet élni. Azzal, hogy kimondom, református vagyok, nem a konfliktust keresem, nem másokat akarok meggyőzni az igazamról. Nem hittérítő szándékkal mondom ezt, inkább egy önvállalásként. Nagyon szomorú, ha valaki nem meri vállalni azt, hogy ő kicsoda. Mit fog gondolni magáról az élete végén az, aki nem vállalta ezeket?
Egy ausztrál pszichológus hölgy írt egy könyvet, amely az életük utolsó stádiumában lévő emberekkel készült interjúkat tartalmaz. Az volt az alapvető kérdés, hogy mit sajnálnak, mi az, amit másképp csinálnának az életükben. Nem pénzről beszéltek, hanem arról, hogy sajnálják, hogy állandóan meg akartak felelni valakinek vagy valaminek. Meg akartak felelni a családnak, meg akartak felelni a munkahelynek, meg akartak felelni a társadalomnak, és eközben nem élték a saját életüket. Azok az emberek, akik azt mondják, hogy jaj, csak ne beszéljünk a hitünkről, mert az megosztó lesz, azok valaki vagy valami másnak akarnak megfelelni.
Jelentett valaha önnek hátrányt a munkájában, hogy vállalta a hitét?
A munkám során még sohasem jött szóba, hogy én hívő vagyok és református. Sem negatív, sem pozitív kontextusban…
Az interjú további részét a reformatus.hu oldalon olvasható.
