Ez is ’56: a közelről tarkón lőtt tanácselnök története

1956 október 22-én és 23-án egy egész nemzet mondott nemet a zsarnokságra, a szovjet megszállásra, az ÁVH-ra, az értelmetlen iparosítás és a mezőgazdaság tudatos visszafejlesztése miatti szegénységre. A forradalmi napok ugyanakkor nem csupán jó cselekedeteket és rendet hoztak, hanem sok helyen káoszt, pletykákat, egyéni és családi tragédiákat. Mindez nem csökkenti a “pesti srácok” bátor tetteit és magasztos céljait egy szabad, demokratikus Magyarország létrehozására. Ezek mindig történelmünk legdicsőbb lapjaira tartoznak. A teljes történethez azonban az olyan alapvetően értelmetlen gyilkosságok és későbbi bűnhődések is hozzátartoznak, mint az alábbi, csepeli eset.

Ha azt mondjuk, Csepel, akkor a legtöbbeknek hatalmas lakótelepek és romos gyárépületek jutnak talán elsőként eszébe. Hacsak nem járt már Budapest XXI. kerületében és nem tapasztalta meg maga is azt, hogy bizony a “legendákból” mára nem sok minden maradt. Csepel az egyik legélhetőbb, legcsaládbarátabb kerülete Budapestnek, ahol a lakók a Duna-parti vizes élményektől kezdve a kertvárosi madárcsicsergős idillig és a nagyváros lüktetők forgatagáig mindent megtalálhatnak. Ahogyan most is rácáfol Csepel a vele kapcsolatos sztereotípiákra, hasonlóan történt ez az 1956-os forradalom és szabadságharc felemelő, ám néha kissé kaotikusnak is tűnő napjaiban.

A “vörös” Csepelt a kommunista államhatalom en bloc rendszerhűként könyvelte el 1956 előtt, ezért teljes meglepetésként hatott, hogy már az október 23-i események is erőteljes szolidaritással találkoztak a kerület arculatát alapvetően meghatározó, az ott élők többségének munkát adó Csepel Művekben (akkori nevén Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek). A dolgozók szimpatizáltak az oda sorban érkező ifjúsági és egyetemi küldöttségekkel. Október 24-én pedig már szabályos harc fejlődött a fegyverkezni akaró lakosok és a Csepeli Katonai Kiegészítő Parancsnokság épületében védekezésre berendezkedett katonák között.

’56 itt szedte első csepeli áldozatát is. Reskó Tibor, a helyben közismert Szente család tagja omlott össze holtan az akkori Tanácsház téren a reggeli órákban (ma Szent Imre tér). A katonák a végsőkig kitartottak, végül szovjet páncélosok menekítették ki őket, melyek érkezését nagy ellenérzéssel fogadták a gyárban dolgozók.

[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2022/07/21/ot-orosz-hadvezer-aki-leverte-a-magyarokat/” ][/hm_embed]

Rögtön meg is születtek az első legendák. Ezek szerint Reskót a helyi tanácselnök, Kalamár József lánya, Klára lőtte meg a tanács épületének tetejéről. Az október 26-án megalakult Nemzetőrség tagjai ezért az ÁVH-sok mellett Kalamárra is nagy erőkkel vadásztak. A Beszélő beszámolója szerint a tanácselnök kifejezetten népszerűtlen volt, elsősorban azért, mert kommunista elvtársait részesítette előnyben a lakáskiutalásoknál. „Aki nem párttag, annak minden bokor szállást ad”, állítólag ez volt a szavajárása, de azt is gyakran mondogatta a nem párttag elutasítottaknak, hogy „jó maguknak a disznóól is!” Nem volt tehát nehéz felépíteni azt a legendáriumot köré, hogy családján keresztül ő a felelős az első csepeli áldozat haláláért.

Még aznap meg is találták, egy légoltalmi pincébe menekítették ugyanis elvtársai, onnan azonban nem akart továbbmenekülni, egyesek állítják, onnan szervezte a kommunista ellenállást a kerületben. Bolla Dezső Csepel története c. munkájában részletesen leírja, hogy az őt kereső Sorn Károly-vezette csoport (a királyerdei felkelők egy csapata) előbb helyben agyon akarta lőni, ám a többség végül abban állapodott meg, hogy elviszik a közeli rendőrőrsre és felelősségre vonják. Besenyődi József minőségellenőr, aki aznap lett a helyi nemzetőrség tagja vállalkozott, hogy átkíséri, mert megesett a szíve állítólag az elesettnek tűnő idős emberen (Kalamár 61 éves volt). Ám miután elindultak néhányan a Sorn-csoportból utánuk mentek, mondván ugyanarra vezet az útjuk. Csupán néhány métert haladtak, amikor egyikük, Bolla szerint Bódi József közelről tarkón lőtte. A holttestet meggyalázták és még napokig nem engedték eltemetni.

[hm_embed link=”https://hellomagyar.hu/2021/04/28/a-301-es-parcellanal-jartunk-1956-hoseinek-emlekhelyet-barmikor-meglatogathatjuk-kepek/” ][/hm_embed]

A gyilkossággal utána többen is elhencegtek, többek között a Szente család tagjai is, halálra viszont Bódit ítélték miatta. 1958-ban, karácsony előtt egy nappal végezték ki Kalamár meggyilkolása miatt. Szomorú, hogy a tanácselnök halálában semmilyen szerepet nem betöltő, sőt rajta segíteni akaró Besenyődit is felelősségre vonták. Egy év börtönt kapott, szabadulása után pedig együtt kellett élnie a Kádár-rendszerben az ilyesfajta börtönidőkkel együtt járó hátrányokkal.

ITT megnézhetsz egy propagandavideót Kalamár helyi emlékművének avatásáról. A Kádár-rendszer a közutálatnak örvendő tanácselnök köré mítoszt épített. Csepel egyik legfontosabb útját nevezte el róla, a nagy munkásmozgalmi múlttal rendelkező egykori kerületi vezető mellszobra azonban most a nagytétényi Memento Parkban tekinthető meg. Ma pedig már egyetlen baloldali párt helyi szervezete sem tartja fontosnak a róla való megemlékezést.

Kalamár története azt mutatja mennyire gyorsan söpörte el a nép a kommunista államhatalmat. Ugyanakkor a forradalom sok érzelmet, sok és sokféle hátterű “forradalmárt” sodort az események középpontjába és időbe tellett, mire sok esetben maguk a tisztességes felkelők kivetették maguk közül az oda nem illő egyéneket. Más kérdés, hogy a megtorlások során a kommunisták mindenkit egy kalap alá vettek, együtt ítélték halálra Buri István helyettes nemzetőr parancsnokot, Sorn Károlyt, a királyeredei felkelők parancsnokát, a forradalmárok által is letartóztatott Szente Károlyt és fiát, Szente Istvánt, Bódi Józsefet és egy köztörvényes bűnözőt, a feleséggyilkos Zendovics Lászlót. Csepelen ugyanis külön is bosszút álltak és igyekeztek bizonyítani, csupán züllött egyének vettek részt a küzdelmekben. A “vörös” Csepel kommunista ideáljába ugyanis nem fért bele az a tény, hogy itt tartották magukat legtovább a forradalmárok a szovjet lánctalpasokkal és az azokon érkező új moszkvai talpnyalókkal, Kádárral és csatlósaival szemben.