Mátyás király vára, betyárok fészke, Bátorkőn jártunk
Bátorkő, Fotó: Mayer Jácint
„A palotai határban ma is megvan még egy-két köve Mátyás király kastélyának. S tövükben ma is virágzanak a kökények és a galagonyák, s el-elbólogatnak bokrétás fejükkel, mikor az erdők szellője mesélget nekik az igazságos Mátyásról” – írja Móra Ferenc „A palotai varga” című munkájában.
Bátorkő lakótornya, Fotó: Mayer Jácint
Bátorkőn a lényeg a titokzatosságról szól, tekintve hogy nagyon kevés dolog ismert az erdei torony egyébként tekintélyes romjairól. A vár a XIII. század végén vagy a XIV. század elején épülhetett, amikor az akkor közismert Konth család birtoka volt. A Konth család a vár neve után felvette a ,,Palothai Konth” nevet, és bizonyára e vár után nevezték el a völgy déli bejáratánál keletkezett kis községet, a mai Várpalotát, korábban Palotának. Pusztulása szintén nem ismert, talán a török megjelenésével és az akkori harcokkal állhatott összefüggésben.
Torony a Bakony rengetegében, Fotó: Mayer Jácint
Hogy kerül ide Mátyás király legendája? Sem korabeli, sem későbbi okleveles adatok nem szólnak Mátyás király és Palota kapcsolatáról. Halála után két és fél évszázaddal, a XVIII. század derekán említi először egy földrajzi leírás, hogy „Palota várát egykor Corvin Mátyás lakta.” A Palotához fűződő Mátyás-mondák még később váltak ismertté; Dugonics Andrásnak a XVIII. század második felében gyűjtött és csak halála után, 1820-ban kiadott Magyar példabeszédek és jeles mondások című művében jelent meg közülük az első. Az évszázadokkal később keletkezett leírások, népmondák és irodalmi alkotások nem annak a bizonyítékai, hogy Palota várát, vagy Pusztapalotát Mátyás építette és lakta, inkább azt jelképezik, hogy az elnyomás évszázadaiban az „igazságos király” emléke és példája hogyan támadt új életre a nép szívében és képzeletében. Így kerülnek a környékre a Bakony szegénylegényei is, akik tiszavirág életű tevékenységét is pont az ilyen romantikus helyekre teszi a népképzelet. Persze nem teljesen alaptalanul, hiszen nem volt mentes a Bakony ezen része a betyárvilágtól, csak éppen mozzanataikat nehéz pontosan követni.
Az erdei vár, Fotó: Mayer Jácint
Várpalotától északra mintegy 5 km-re, a Fajdas-hegység egyik völgyében, meredek és szűk területű sziklacsúcson találjuk Bátorkő vagy mai nevén Pusztapalota várának romjait. A várhoz szurdokvölgyön keresztül jutunk, melynek része egy tanösvény is, és a vártól felkapaszkodva a szirtre remek kilátás biztosított a Bakony rengetegeire, valamint az erdőt uraló lakótoronyra.
Barlangos sziklavölgy, Fotó: Mayer Jácint
Radnai Lóránt leírása szerint: “a kis fellegvár négy, egymástól jól elkülöníthető épületrészből állt. A sziklabérc nyugati oldalán, ahonnan egyedül volt megközelíthető, állott az udvart kerítő és bejáratot védő fal, e fölött magasodott a 3 emeletes torony, amelyből csúcsíves ajtón keresztül vezetett egy híd az átjáró toronyba. Ezen keresztül egész keskeny, többlépcsős folyosó vezetett a negyedik épületrészbe, az alsó toronyba. A kb. 15 m magas 3 emeletes torony csak nyugatról volt megközelíthető. Itt volt kapcsolata a völgy nyugati oldalával, de azt az összekötő kis részt is biztosan elvágta abban az időben, és egy árok húzódhatott a vár bejárata előtt, amelyet ma már feltöltöttek a leomlott falrészek. Felvonóhíd vezethetett az árkon keresztül, amelyen át az előudvarba lehetett jutni. Az udvart határoló falak a torony falaihoz hasonlóan, egyenesen a sziklára vannak ráépítve, és csak a hátsó kisebb torony északi fala nyúlik le egészen a völgy aljáig. Ez végig rakott fal, amelyet egy hatalmas felnyúló, 1,5 m magas támpillér erősít. Az előudvarból a sziklába vájt keskeny, most is jól látható feljáró vezetett a torony földszintjébe. A torony 6,5 x5 m alapterületű és 3 emeletes volt, 2,20 m vastag terméskő falakkal, kívül vakolva.”
Petőfi Sándor 1843 áprilisában járt itt. Április 10-én indult gyalogosan Pápára Orlay Petrich Somához és útközben járt a pusztapalotai várromnál is. Ekkor írta „Szeget szeggel” c. versét, amely alatt ezt a hely- és időmeghatározást tüntette fel: „Pusztapalota, 1843 április”. Kisfaludy Sándor „Essegvár” című versében szól a környékről, Mikszáth Kálmán pedig „A szelistyei asszonyok” történetében kalauzol bennünket a Palota körüli erdőbe. Így ír: „pedig itt csak pandúr és zsivány járt sok ideig, hol az egyik elöl, hol a másik hátul. Mátyás idejében még az őserdő képét nyújtotta, átgázolhatatlan iszalagok fonták be a faóriásokat, még a dúvad is nehezen mozgott a sűrű bozótokban, ki talált volna itt emberi lakot? Az emberi nyom is csak elvétve mutatkozott.” Ma is ez a háborítatlan közeg várja a szurdok végén a Bátorkőre látogatót.
