Mátyás király vára, betyárok fészke, Bátorkőn jártunk
„A palotai határban ma is megvan még egy-két köve Mátyás király kastélyának. S tövükben ma is virágzanak a kökények és a galagonyák, s el-elbólogatnak bokrétás fejükkel, mikor az erdők szellője mesélget nekik az igazságos Mátyásról” – írja Móra Ferenc „A palotai varga” című munkájában.
Bátorkőn a lényeg a titokzatosságról szól, tekintve hogy nagyon kevés dolog ismert az erdei torony egyébként tekintélyes romjairól. A vár a XIII. század végén vagy a XIV. század elején épülhetett, amikor az akkor közismert Konth család birtoka volt. A Konth család a vár neve után felvette a ,,Palothai Konth” nevet, és bizonyára e vár után nevezték el a völgy déli bejáratánál keletkezett kis községet, a mai Várpalotát, korábban Palotának. Pusztulása szintén nem ismert, talán a török megjelenésével és az akkori harcokkal állhatott összefüggésben.
Hogy kerül ide Mátyás király legendája? Sem korabeli, sem későbbi okleveles adatok nem szólnak Mátyás király és Palota kapcsolatáról. Halála után két és fél évszázaddal, a XVIII. század derekán említi először egy földrajzi leírás, hogy „Palota várát egykor Corvin Mátyás lakta.” A Palotához fűződő Mátyás-mondák még később váltak ismertté; Dugonics Andrásnak a XVIII. század második felében gyűjtött és csak halála után, 1820-ban kiadott Magyar példabeszédek és jeles mondások című művében jelent meg közülük az első. Az évszázadokkal később keletkezett leírások, népmondák és irodalmi alkotások nem annak a bizonyítékai, hogy Palota várát, vagy Pusztapalotát Mátyás építette és lakta, inkább azt jelképezik, hogy az elnyomás évszázadaiban az „igazságos király” emléke és példája hogyan támadt új életre a nép szívében és képzeletében. Így kerülnek a környékre a Bakony szegénylegényei is, akik tiszavirág életű tevékenységét is pont az ilyen romantikus helyekre teszi a népképzelet. Persze nem teljesen alaptalanul, hiszen nem volt mentes a Bakony ezen része a betyárvilágtól, csak éppen mozzanataikat nehéz pontosan követni.
Várpalotától északra mintegy 5 km-re, a Fajdas-hegység egyik völgyében, meredek és szűk területű sziklacsúcson találjuk Bátorkő vagy mai nevén Pusztapalota várának romjait. A várhoz szurdokvölgyön keresztül jutunk, melynek része egy tanösvény is, és a vártól felkapaszkodva a szirtre remek kilátás biztosított a Bakony rengetegeire, valamint az erdőt uraló lakótoronyra.
Radnai Lóránt leírása szerint: “a kis fellegvár négy, egymástól jól elkülöníthető épületrészből állt. A sziklabérc nyugati oldalán, ahonnan egyedül volt megközelíthető, állott az udvart kerítő és bejáratot védő fal, e fölött magasodott a 3 emeletes torony, amelyből csúcsíves ajtón keresztül vezetett egy híd az átjáró toronyba. Ezen keresztül egész keskeny, többlépcsős folyosó vezetett a negyedik épületrészbe, az alsó toronyba. A kb. 15 m magas 3 emeletes torony csak nyugatról volt megközelíthető. Itt volt kapcsolata a völgy nyugati oldalával, de azt az összekötő kis részt is biztosan elvágta abban az időben, és egy árok húzódhatott a vár bejárata előtt, amelyet ma már feltöltöttek a leomlott falrészek. Felvonóhíd vezethetett az árkon keresztül, amelyen át az előudvarba lehetett jutni. Az udvart határoló falak a torony falaihoz hasonlóan, egyenesen a sziklára vannak ráépítve, és csak a hátsó kisebb torony északi fala nyúlik le egészen a völgy aljáig. Ez végig rakott fal, amelyet egy hatalmas felnyúló, 1,5 m magas támpillér erősít. Az előudvarból a sziklába vájt keskeny, most is jól látható feljáró vezetett a torony földszintjébe. A torony 6,5 x5 m alapterületű és 3 emeletes volt, 2,20 m vastag terméskő falakkal, kívül vakolva.”
Érdemes elolvasniEurópa-szerte híres láperdő, a magyarság egyik legjelentősebb építészeti remekművével. Ócsán jártunk
Petőfi Sándor 1843 áprilisában járt itt. Április 10-én indult gyalogosan Pápára Orlay Petrich Somához és útközben járt a pusztapalotai várromnál is. Ekkor írta „Szeget szeggel” c. versét, amely alatt ezt a hely- és időmeghatározást tüntette fel: „Pusztapalota, 1843 április”. Kisfaludy Sándor „Essegvár” című versében szól a környékről, Mikszáth Kálmán pedig „A szelistyei asszonyok” történetében kalauzol bennünket a Palota körüli erdőbe. Így ír: „pedig itt csak pandúr és zsivány járt sok ideig, hol az egyik elöl, hol a másik hátul. Mátyás idejében még az őserdő képét nyújtotta, átgázolhatatlan iszalagok fonták be a faóriásokat, még a dúvad is nehezen mozgott a sűrű bozótokban, ki talált volna itt emberi lakot? Az emberi nyom is csak elvétve mutatkozott.” Ma is ez a háborítatlan közeg várja a szurdok végén a Bátorkőre látogatót.
Forrás: Könczöl Imre: Várpalota irodalmi kistükre
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Tényleg minden 200. ember Dzsingisz kán leszármazottja?
A Nagy Banyanfa Története: A világ legnagyobb banyanfája
Mi történik, ha eltűnnek a csúcsragadozók? Teljes ökológiai katasztrófa…
A Naprendszer hóemberholdja: Dinkinesh és Selam
A Pitești börtön: Románia legkegyetlenebb átnevelő börtöne volt
3 ókori technológia, amiket mai napig nem sikerült teljesen megfejteni