Emlékeznek még a H1N1-vírusra, ami miatt sokan be is oltatták magukat bár végül nem okozott globális járványt 2009-ben? Nos, a betűk melletti számok változtak, de a vírus maradt és újra halálos áldozattal járó megbetegedést okozott. A probléma ismét Kínában ütötte fel a fejét, de szerencsére van jó hír is.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egy kínai nő az első ember, aki meghalt egy olyan típusú madárinfluenzában, amely ritka az emberekben. Szerencsére most úgy tűnik, hogy a betegség nem terjed az emberek között, ami azonban változhat.
A déli Guangdong tartományból származó 56 éves nő volt a harmadik személy, akiről ismert, hogy megfertőződött a madárinfluenza H3N8 altípusával – áll a WHO keddi közleményében. Valamennyi eset Kínában történt, az első két esetet tavaly jelentették. A tartományi betegségellenőrzési és megelőzési központ a múlt hónap végén jelentette a harmadik fertőzést, de nem közölt részleteket a nő haláláról, írja a Reuters.
Állítólag nem veszélyes az új betegség
A WHO szerint a betegnek több alapbetegsége is volt és rengeteg alkalommal érintkezett élő szárnyasokkal. A szórványos madárinfluenza-fertőzések gyakoriak Kínában, mivel ezek a vírusok ott folyamatosan terjednek a hatalmas baromfi- és vadon élő madárpopulációkban. Gyűjtöttek mintákat a nő által felkeresett piacról is, melyek pozitívak lettek, tehát a WHO szerint itt volt a fertőzés forrása.
Bár az embereknél ritka, a H3N8 jelenléte a madarak szervezetében gyakori és más emlősöket is megfertőzhet, ám betegséget a szárnyasoknál nem okoz. A WHO szerint a fertőzött nő közeli kapcsolatai között nem találtak más esetet. A rendelkezésre álló információk alapján úgy tűnik, hogy ez a vírus nem képes könnyen emberről emberre terjedni. Ezért országos, regionális és nemzetközi szinten alacsonynak tekinthető az emberek közötti terjedés kockázata, írja a WHO.
A madárinfluenza-vírusok vizsgálata kiemelten fontos, hisz könnyen meg tudnak változni és ezáltal járványt tudnak okozni.
Olvass tovább nálunk:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Egy tudós szerint már 50 éve találtunk életet a Marson – és rögtön meg is semmisítettük
Ilyen volt az ókori gyógyítás – a spiritualitás, a természet és a tudomány keveréke
Megmutatjuk, kik voltak a legkiválóbb magyar csillagászok a történelem során
3600 éves sajtot találtak a régészek egy sírban
Az étrended formálja az agyad: hogyan hatnak az ételek a fejlődésére?
Szenzáció: a NASA 470 millió km távolságból fogott be jeleket