Mi az a távolság, amennyire reális esélyünk van elutazni az űrben?
James Lovell, Fred Haise és John Swigert az a három ember, akik 1970-ben az Apollo 13 küldetés során a legtávolabbra utaztak a Földtől. Amikor a Hold mögé repültek, 400 171 kilométerre voltak a Föld felszínétől. A fénynek 1,335 másodpercre van szüksége ennek a távolságnak a megtételéhez.
Sokan közülünk biztosan álmodoztunk arról, hogy a csillagokba utazzunk, vagy legalábbis felfedezzük a Naprendszert. Ennek biztonságos megvalósítása még mindig kissé elérhetetlen, de minden bizonnyal fokozatosan meg fogjuk hódítani a szűkebb űrbéli környezetünket.
Sőt, valójában van egy módszer, amelyhez nincs szükség tudományos-fantasztikus megoldásokra (vagy legalábbis semmire az általunk ismert fizikán kívül), amivel akár a távoli galaxisok is elérhetőek.
Ha csak a Naprendszer feltárása a célunk, akkor könnyű dolgunk van. Már ma is használunk olyan nagy teljesítményű rakétákat és űrhajókat, amikkel belátható időn belül elérhetőek a Naprendszer bolygói, ám az űrutazás még mindig igencsak veszélyes üzem.
Minél távolabb vagyunk a Földtől, annál nagyobb dózisú kozmikus sugárzást kapunk. Bolygónk erős mágneses tere ennek nagy részét kiszűri, a mélyűrben viszont telibe kapjuk az egészet. A kutatók épp most tesztelnek egy lehetséges megoldást ennek kiküszöbölésére: az IFLS írta, hogy egy Csernobilban nemrég felfedezett mutáns gombafaj túléli a komolyabb sugárzást is, és ez egy napon talán mint élő pajzs lehetne használható űrhajókon és más bolygókon alapított emberi élőhelyeken.
Az utak több hónapig/évig tartanának, és mostanában sok szó esik az egyirányú utakról. Általánosságban elmondható, hogy a Naprendszerben mindenhol rendkívül veszélyes, sőt, halálos a környezet. Bár odautazhatunk, ez még nem jelenti azt, hogy ott könnyedén boldogulhatunk is. Hovatovább, egészségesnek is kell maradnunk, és a legtöbb orvosi beavatkozást az űrben rendkívül nehéz elvégezni.
Fennáll annak a lehetősége is, hogy valahol a közelben létezik idegen élet, ezért azt is figyelembe kell vennünk, hogy jelenlétünk veszélyezteti-e a potenciális földönkívüli organizmusokat.
Ha távolabra tekintünk, akkor egy ember nem valószínű, hogy hamarosan elérhet egy másik csillag közelébe. Ha magát az emberiséget, mint fajt nézzük, viszont elképzelhető. Vegyük a Proxima Centaurit, a Naphoz legközelebbi csillagot. Fénysebességgel alig több mint négy évbe telne, hogy meglátogassuk. Ha viszont csak a valaha volt leggyorsabb űrszonda sebességét (a NASA Parker Solar Probe-ja a Naphoz legközelebbi megközelítésében ) nézzük, csaknem 8400 évbe telne eljutni odáig. És mindezt anélkül, hogy lassítanák, hogy megállítsák.
Emiatt gyakran felvetődik a generációs hajó, mint lehetőség. Az első generáció elhagyná bolygónkat, és az ő leszármazottjaik érnék el a csillagot. Ez ugye számos kérdést vet fel, köztük etikai és pszichológiai problémákat, az élelmezés és létfenntartás megoldását, a hierarchikus állapotokat vagy a műszaki karbantartást.
Elvileg viszont létezik egy szupergyors módszer is. Amire szüksége lenne, az egy relativisztikus rakéta . Ez lehetővé tenné egy maroknyi ember számára, hogy hihetetlen távolságokat tegyen meg, és nincs szükség semmire, mint a jelenleg is ismert fizika.
Ehhez kell egy rakéta, amely másodpercenként körülbelül 9,81 méterrel gyorsul. Ez az átlagos földi tömegvonzás, tehát az űrhajóban tartózkodó emberek úgy érzik majd, mintha a bolygónk felszínén állnának. Egy ilyen folyamatos gyorsulás relativisztikus sebességre gyorsítaná a hordozót, és ekkor egy nagyon hasznos jelenség játszódik le: az idődilatáció.
A fénysebességhez közeledve az űrhajón relatív lelassul az idő múlása a földihez képest. A példánál maradva, a Proxima Centauriig az út csupán 3,6 évnek tűnne. A 27 fényévnyire lévő Vega felé csak relatív 6,6 év lenne. Minél messzebbre megyünk, annál közelebb kerülnénk a fénysebességhez, és annál lassabban telne el az idő.
Így 20 év alatt el lehet jutni a Tejút középpontjába, vagy a több mint kétmillió fényévnyire lévő Androméda-galaxisba mindössze 28 alatt. Ugyanakkor az is igaz, hogy eközben kétmillió év telne el a Földön.
Igazából ezt néhány évtizeden belül el lehetne érni, ám van egy bökkenő: az üzemanyag. Egy ilyen állandó gyorsulás fenntartásához hatalmas mennyiségű üzemanyagra van szükség. Még ha elképzelünk is egy rendkívül hatékony reakciót (ami jelenleg nincs), elképesztően sok, egy bolygónyi üzemanyagot kellene magunkkal vinni.
A konklúzió: az űrutazás bonyolult dolog. Nagyon sok kihívással kell megküzdenünk, legyenek azok technikai, fizikai, fiziológiai, pszichológiai és etikaiak. De előbb-utóbb, ha az emberiség fenn akar maradni, nem lesz más választása, mint hogy megoldja ezeket a problémákat – vagy kihal.
Ez is érdekes lehet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Putyin szerint az ukrajnai háború globális méreteket ölthet
Megtalálták az eddigi legősibb ábécét, és 500 évvel régebbi, mint a korábbi rekordtartó
Űrhajó? Dehogy! Egy tanulmány szerint egy fejlett idegen civilizáció az egész csillagrendszerét terelheti
Létezett a természetben is nukleáris reaktor, és kevesebb, mint 2 milliárd éve még aktív volt
Eddig ismeretlen vulkánt fedeztek fel Magyarországon
Elképesztő: a gízai nagy piramisnak nem 4, hanem 8 oldala van