Videón, ahogy valami a Jupiterbe csapódik

Ugyan ilyesmi elég gyakori – sokkal gyakrabban ütközik valami Naprendszerünk legnagyobb bolygójának, mint bármi másnak szűkebb űrbéli környezetünkban, a tudósok számára meglehetősen kivételes eset, ha ezt élőben dokumentálni tudják.

Ezt a legutóbbi ütközést az IFLS szerint egy amatőr csillagász rögzítette véletlenül.

A becsapódást először az okinavai OASES és PONCOTS csillagászati megfigyelési projektek észlelték japán idő szerint augusztus 29-én, hajnali 1:45-kor. Egy közösségi média bejegyzésben riasztották a csillagász közösséget, ezzel az üzenettel: „Ha nagyjából ugyanabban az időben figyelte a Jupitert, kérem, ellenőrizze még egyszer a felvételi adatokat, és ha villanást talál, jelezze a TL-en vagy a DM-en!”

Röviddel ezután a MASA bolygónaplója néhány képpel válaszolt, amelyek a drámai ütközést mutatták be.

“Amikor reggel felébredtem és kinyitottam az X-et (régi Twitter), azt láttam, hogy a Jupiter felszínén villanást figyeltek meg. Aznap este, amikor megnéztem a megfelelő időpontról készült videót, én is egy villanást láttam” – mondta a MASA Planetary Log fiók mögött álló ember.

“Nagyon szerencsés voltam, hogy lefotózhattam ezt a jelenséget, amikor megtörtént.”

Jelenleg nincs információ arról, hogy mekkora volt az objektum, bár egyértelműen elég nagynak kellett lennie ahhoz, hogy ilyen látványos legyen.

 

 

A Jupitert gyakran találják telibe égi objektumok a Naprendszer kisbolygóövéhez való közelsége és hatalmas gravitációs vonzása miatt, amely a mellette elhaladó kisebb-nagyobb űrbéli sziklákat mind magához vonzza..

Egy 2013-as tanulmány szerint a Jupitert évente 12-60 alkalommal érik el 5-20 méter átmérőjű tárgyak. A 100 méternél nagyobbak valószínűleg néhány évente becsapódnak a Jupiterbe. Ez az arány körülbelül 10.000-szer nagyobb a földi ütközések statisztikáival összehasonlítva.

Az óriásbolygó masszív méretének és az abból fakadó erős tömegvonzásának köszönhetően a gázóriás hatalmas számú aszteroidát terelget a Naprendszerben. Ez gyakran megvédi a Földet és a többi belső planétát az úgynevezett bolygópusztító meteoroktól, de ugyanakkor az is előfordulhat, hogy épp a Jupiter téríti el és állítja ütközőpályára a bolygónk felé.

A csillagászok néhányszor már megörökítették a Jupiter becsapódási pillanatait. Az első eset 1994-ben történt, amikor a Shoemaker-Levy 9 üstökös ütközött a gázóriással, és ezzel történelmet írt, mint az első közvetlen megfigyelés, amikor két test ütközött a Naprendszerben.

Azóta legalább nyolc további Jupiter-becsapódási megfigyelést végeztek a közelmúltig, mint például egy különösen látványos ütközés 2021 szeptemberében.

Ez is érdekes lehet:

Forrás: