Van egy olyan tévképzet sokakban, hogy az ősi halászó-vadászó társadalmak igazságosak és békések voltak, nem élősködtek a természeten, nem gyűjtöttek vagyont és ezért nem is voltak jelentős konfliktusaik egymással. Ha valakinek valami nem tetszett, akkor tovább állt, volt hely bőven. Nagyon úgy tűnik, hogy ezen a vidéken ez egyáltalán nem volt igaz.
Egy tegnap publikált friss tanulmány szerint az észak-chilei Atacama-sivatag lakói az elmúlt évezredekben nem a békés egymás mellett élésről és együttműködésről voltak ismertek a zord körülmények között. Sőt. Az ellenségeskedés és az erőszak mindennapi életük része volt. A kutatók nem azért szeretik e vidéket, mert kietlen, hanem azért, mert itt az elmúlt tízezer évben folyamatosan halászó-vadászó közösségek éltek, tehát jól tanulmányozható ezek egymáshoz való viszonya is.
Az iflscience.com összefoglalója szerint a kutatók három irányból végeztek vizsgálatokat: biorégészet, georégészet és szocio-kulturális kontextusban. Értsd, mindent tanulmányoztak: a sziklarajzoktól kezdve a fegyverekig, a településszerkezettől a temetkezésig. A csapatot Vivien Standed vezette a chilei Tarapacá Egyetemről.
Ez is érdekelhet:
- Megdöbbentő felfedezés: törpe és óriás emberek is éltek a Földön – KÉPEK, VIDEÓ
- Sokkal hamarabb jelenhetett meg az ember az amerikai kontinensen, mint eddig gondoltuk – ITT találod, hogy mikor
Még egy kifejezetten erőszakos 1500 év is volt
Mit vizsgáltak? Például 288 felnőtt sírt Kr.e. 10.000-től egészen Kr.u. 1450-ig, azaz addig a generációig, melynek legöregebbjei már akár hallhattak is az európaiak megérkezéséről. Azt nézték, hogy hány esetben haltak erőszakos halált az eltemetettek. Azt is nézték stroncium-izotóp analízissel, hogy vajon helyi vagy nem helyi közösség tagjai voltak. De nézték a fegyvereket és a barlang- és sziklarajzokat is. Arra jutottak, hogy az erőszak állandó volt e közösségek körében az elmúlt tízezer évben.
A stroncium-vizsgálatok alapján pedig arra jutottak, hogy a konfliktusokra nem a kívülállókkal (tehát mondjuk az Andok népeivel) került sor, hanem az egyes sivatagi közösségek között. Érdekesség, hogy a nem halálos konfliktusok száma csökken idővel, ám a halálos összeütközéseknek van egy csúcspontja, Kr.e. 1000 és Kr.u. 500 között. Ez pedig más, Andok-környéki területeken is megfigyelhető, írja az iflscience.
A békés ősemberek képe egy mítosz
A kutatók szerint az okok kétrétűek: egyrészt a centralizált hatalom hiánya (Közép-Amerikában például az erős birodalmak akadályozták, hogy a különböző indián népek egymásnak essenek, de itt nem), illetve az azonos és korlátozott erőforrásokért való ádáz kiszorítósdi. Ne feledjük, a Magyarország méretű Atacama nem a világ legkellemesebb élőhelye. Vannak olyan helyek, ahol évtizedekig nem esik eső, a talaj pedig nagyon hasonlít a Marséhoz.
Yuval Noah Harari Sapiens című korszakalkotó munkájában azt írja, hogy el kell hessegetnünk az ősember-közösségek békés jellegéről, a vagyon és a föld előtti világ kiegyensúlyozottságáról, békéjéről szóló fantazmagóriákat. Bár lehettek közösségek és időszakok, amikor ezek igazak voltak, a világon talált bizonyítékok arra utalnak, hogy fajunk nemcsak más állat- és emberfajokat pusztított ki globális terjeszkedése folyamán (utóbbiról ITT írtunk részletesebben), hanem bizony egymással is háborúkat folytatott még a történelem előtti időkben. Ráadásul ezek sokkal véresebbek és több áldozattal járók lehettek mint későbbi, lejegyzett verzióik.
