Mi történne, ha beleesnénk az Uránuszba vagy a Neptunuszba?
Bár az Uránusz és a Neptunusz ugyanúgy gázbolygó, mint a Jupiter vagy a Szaturnusz, összetételük lényegesen eltér tőlük.
A bolygótudósok szívesen küldenének felfedező űrhajót legalább az egyikükre, de a finanszírozás bizonytalan, és még jóváhagyás esetén is sok évbe telhet, mire egy ilyen misszió összeállna.
Mindazonáltal az IFLS tájékoztatása szerint az Európai Űrügynökség (ESA) megkísérelte reprodukálni a körülményeket, hogy szimulálja, mit tapasztalna egy szonda, ha belépne valamelyikük légkörébe.
Nagyobb társaikhoz hasonlóan az Uránusz és a Neptunusz is elsősorban hidrogénből és héliumból áll. Bár a metánkoncentrációjuk alacsony (2,3 és 1,5 százalék), még így is 3-8-szor magasabb, mint azt a Galileo és a Cassini űrszondák a Jupiterbe és a Szaturnuszba való belépésükkor mérték. Minden más gáz csak nyomokban fedezhető fel az óriásokban.
A közeljövőben minden gázbolygó felé irányuló küldetést valószínűleg a NASA vezet, de az ESA is szívesen részt vesz bennük.
Ennek keretében az Oxfordi Egyetem hiperszonikus plazma T6 Stalker alagútjában és a High Enthalapy Flow Diagnostics Group plazmaszélcsatornáiban a Stuttgarti Egyetemen az Uránuszt és a Neptunuszt modellező gázkeveréket lőttek ki szilárd, különböző formájú tárgyakra, hogy megtudják, hogy hogyan viselkednek abban a közegben és sebességen.
A kiválasztott formák valószínűleg azt a célt szolgálják, hogy modellezzék, hogyan fog kinézni egy jövőbeli űrszonda, ami végül alámerül a sűrű felszínbe.
Feltételezések szerint az Uránusz és a Neptunusz a külső gázaikkal együtt hatalmas szuperkritikus folyadékok óceánjaival rendelkezik. Egyetlen szonda sem bírja sokáig az ott uralkodó óriási nyomást, mint ahogy a Cassini is hamar megsemmisült a Szaturnusszal való találkozásakor. Most azon dolgoznak a kutatók, hogy olyan formát és anyagokat kísérletezzenek ki, amely a lehető legtovább egyben marad, maximalizálva a megszerezhető információkat.
“A kihívás az, hogy minden szonda nagy nyomásnak és hőmérsékletnek van kitéve, és ezért nagy teljesítményű hővédelmi rendszerre lenne szükség ahhoz, hogy hasznos ideig elviselje a légköri behatolást” – mondta Louis Walpot, az ESA közleményében.
„Egy ilyen rendszer tervezésének megkezdéséhez először is hozzá kell igazítanunk a jelenlegi európai tesztelési létesítményeket, hogy reprodukálhassuk a légkör összetételét és sebességét.”
Walpot korábban megjegyezte: „A tevékenység célja az volt, hogy a jelenlegi földi létesítményt a releváns H2/He/CH4 légköri állapot szimulálására készítsük fel, mert ilyenek Európában még nem álltak rendelkezésre, ugyanúgy, ahogy eddig megfelelő plazmaberendezés sem volt.”
Ez is érdekes lehet:
