A világ legnagyobb majma rejtélyes úton halt ki
Egy új tanulmány szerint a hatalmas főemlősök, a Gigantók nem tudták megváltoztatni étrendjüket, hogy lépést tartsanak a változó éghajlattal. Ez arra kényszerítette őket, hogy kevésbé tápláló fakérget és gallyakat egyenek.
Innen pedig a Smithsonian magazin szerint elindult a láncreakció, ami a faj kihalásához vezetett.
A valaha élt legnagyobb, közel két méter magas és akár 660 kilós majmok – az úgynevezett Gigantopithecus blacki – közel kétmillió éven át éltek a mai Kína területén. Hosszú létezésük és a paleontológusok évtizedekig tartó kutatásai ellenére azonban az állatok teljes fosszilis emléke mindössze négy állkapocscsontból és nagyjából 2000 elszigetelt fogból áll.
A Giganto névre keresztelt faj régóta fejtörést okozott a tudósoknak. Különösképp a pleisztocén korszakban történt rejtélyes kihalása.
Most meglehet a megfejtés
A Nature folyóiratban megjelent tanulmány szerint a történelem előtti klímaváltozások vezethettek a faj pusztulásához. Úgy tűnik, a hatalmas majmok nem tudták úgy alakítani étrendjüket, hogy lépést tartsanak a változó környezettel.
„Ez egy hatalmas állat – egyszerűen csak nagyon-nagyon nagy” – mondta a tanulmány társszerzője, Renaud Joannes-Boyau, az ausztráliai Southern Cross Egyetem kutatója az Associated Pressnek. „Amikor a táplálék kezd szűkössé válni, akkora, hogy nem tud fára mászni, hogy új táplálékforrásokat fedezzen fel.”
Bár a majmok valószínűleg hasonlítottak kisebb, mai orangután rokonaikra, válogatósabbak voltak, mint a mai főemlősök. Valószínűleg élvezték trópusi élőhelyük lágy gyümölcseit és virágait, de ha ezek nem álltak rendelkezésükre, a majmok az alacsony tápértékű fadarabok felé fordulhattak.
A kulisszák mögött
Hogy erre a következtetésre jussanak, a tudósok megvizsgálták Giganto néhány maradványát, amelyeket dél-kínai barlangokban tártak fel. A barlangokból származó konzervált fogak és üledék datálásához a technikák teljes eszköztárát felhasználták, ami nagyjából a 215 000-295 000 évvel ezelőtti időszakra szűkítette a főemlősök kihalási idejét.
Ezután a kutatók a fosszilis felfedezések helyszíneinek közelében lévő polleneket és üledékeket elemezték. Arra utaló jeleket találtak, hogy ez idő tájt környezeti változás következett be; a szélsőségesebb nedves és száraz évszakok miatt a korábban sűrű erdők füves területekkel keveredtek.
„Az erdősültség még mindig elég magas, amikor a Giganto kihal, tehát nem csak az erdők pusztulásáról van szó” – mondta a tanulmány társszerzője, Kira Westaway, az ausztráliai Macquarie Egyetem geokronológusa a Scientific Americannek. „Ez inkább Giganto válasza volt erre a változó növényközösségre.”
Míg más majomfajok a területen átállították étrendjüket és viselkedésüket, a Giganto rendíthetetlennek tűnt, és inkább a földön maradt, minthogy felmásszon, hogy elérje az ételt. A csapat megvizsgálta a majmok fogainak sávos mintázatát, és a krónikus stressz jeleit fedezte fel, mivel már nem tudták megenni a kedvenc gyümölcseiket.
„A kihalás időszakában sokkal több karcolást és gödröt látunk a fogakon, ami azt mutatja, hogy rostosabb táplálékot, például fakérget és gallyakat fogyasztott” – mondta Westaway a Scientific Americannek.
Hervé Bocherens, a németországi Tubingeni Egyetem biogeológusa a Giganto fogain végzett kutatásokat. Ezek szintén azt sugallták, hogy az óriásmajmok kihalásában szerepet játszott az is, hogy nem volt rugalmas étrendjük.
„A korábbi munkánk nem részesült ugyanolyan szilárd kronológiai keretben, mint ez az új tanulmány, így nem tudtunk olyan részletes forgatókönyvet kidolgozni, mint a szerzők” – mondta a Guardiannek Bocherens, aki nem vett részt az új kutatásban.
A szakma fenntartásokkal kezeli a tanulmányt
Más tudósok arra figyelmeztetnek, hogy az új tanulmány nem biztos, hogy Giganto teljes történetét adja. Bár a csapat bizonyítékai meggyőzőek, nem vették figyelembe a faj Thaiföldön, Vietnamban vagy Indonéziában talált lehetséges fosszíliáit, mondja Julien Louys paleontológus az ausztráliai Griffith Egyetemről a New Scientistnek.
„Egy dolog szinte biztosnak tűnik: A tényleges földrajzi elterjedési területük sokkal nagyobb lehetett, mint amire a jelenlegi fosszíliák utalnak” – mondja a kiadványnak. „Hogy ez mennyire befolyásolja a faj globális kihalásának időpontját, azt nem lehet megmondani.”
Végső soron a Giganto élőhelyére, viselkedésére és idővonalára vonatkozó robosztus betekintést nyújtva a kutatók remélik, hogy betekintést nyerhetnek a mai kihalási eseményekbe. Különösen mivel az emberi tevékenység potenciálisan egy hatodik tömeges kihalásba taszíthatja a Földet.
Érdemes elolvasni:
