Végzetes olasz út: ide vezet az „Ördög Kapuja”
A torinói Via XX Settembre és a Via Vittorio Alfieri sarkát néhányak szerint baljós árnyak festik. Az itt található, szépen megmunkált ajtó elsőre talán nem tűnik rémisztőnek, sőt, éppen ellenkező látványt nyújt az arra járóknak.
Virágok, gyümölcsök és pufók angyalkák ékesítik az ajtót, de néhány kevésbé mosolygós arc is bámészkodik róla. Ám Európában szinte meglepő is volna, ha egy régi ajtót nem díszítene legalább néhány marcona figura. Leginkább szembetűnő motívuma a kopogtató, amelyen két, egymás köré tekeredő kígyó látható. A hüllők pedig nem máshonnan másznak ki, mint a Sátán szájából. A látványosság ennek köszönheti rémisztő nevét: Portone del Diavolo, azaz az „Ördög Kapuja” – írja az Atlas Obscura.
Pénzpalota?
A sátáni ajtó a Palazzo Trucchi di Levaldigiba vezet. A palota hosszú ideje áll már Torino városában. Terveit Pietro Danesi készítette el 1675-ben Giovanni Battista Trucchi di Levaldigi megbízásából, aki akkoriban pénzügyekért felelős miniszterként munkálkodott.
De vajon miért vágyakozott a komoly miniszter egy ilyen démoni épületrész után? Néhányan úgy vélik, hogy a 17. század elején az épületben tarotgyár működött. A tarotban a 15-ös kártya az ördöghöz kapcsolódik, akkortájt az épület pedig a 15-ös utcaszámot foglalta el. Sőt, a város 15-ös villamosa is arrafele haladt el. Mindez véletlen egybeesés lenne csupán? Nem tudhatjuk.
Természet feletti árnyak legendája
Az Ördög Kapuja számtalan legenda középpontjában állt. A díszítés misztikumát fokozandó, a legtöbb vele kapcsolatos történet mögött természetfeletti erők tevékenységét vélték felfedezni. Hogy egy példát említsünk, 1790-ben egy balerina utolsó útja vezetett az Ördög Kapuja felé. A művésznő aznap este a Palazzóban lépett fel, de hirtelen holtan esett össze a színpadon. Halálának okaként azt állapították meg, a lányt leszúrták, de a közelében sehol nem leltek gyilkos fegyverre. Az esetet követően a hiedelmek szerint egyszer csak megjelent egy festmény, melyen a balerina a pokol lángjai felett járja táncát. Ám sem a festménynek, sem magának a halálesetnek valóságalapját nem bizonyítja egyéb, mint városi szóbeszéd.
Talán kissé kiábrándítóan hathat, hogy jelenleg az épületet nem övezi semmiféle „baljós árny” vagy botrány. Az Ördög Kapuja mögött ugyanis nem szellemek, rémek, ördögök lapulnak, hanem Olaszország egyik legnagyobb bankközpontjának fiókja. Az ott dolgozók fekete mágia helyett így hát kissé hétköznapibb tevékenységet végeznek.
Ha valakinek felkeltette az érdeklődését a különös látványosság, Torinóban bármikor meg tudja csodálni. Több villamos is jár arra, de gyalogosan vagy akár biciklivel is érdemes lehet meglátogatni a palotakaput.
Ez is érdekelheti:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
2028-ra feltámasztanák a gyapjas mamutokat
Harc a víz ellen: Innovációk az árvízvédelmi technológiákban
6 észak-koreai katona holttestét azonosíthatták az ukrán fronton
Meglepő dolgot fedeztek fel a pteroszauruszokról, a valaha volt legnagyobb repülő állatokról
Egyenlő státuszban éltek a férfiak és a nők a 9 ezer éves ősi városban
Nem egyedül jött az aszteroida, amelynek becsapódása a dinoszauruszok kihalásához vezetett