A férfias hivalkodás reneszánsz divatja, avagy a fallikus díszpáncél

Kevés olyan merész és rejtélyes öltözködési elem van a divattörténelem történetében, mint a reneszánsz fallikus díszpáncél. A reneszánsz idején kialakult anatómiai díszítés a férfias büszkeség szimbólumává, az intrika forrásává és időnként nevetség tárgyává vált. Michael Glover e feltűnő ruhadarab eredetét, fejlődését és kulturális jelentőségét vizsgálja, bepillantást nyújtva a népszerűség mögött meghúzódó összetett motivációkba.

A férfi nemi szerveket takaró, erszényszerű ruhadarab a tizenötödik században debütált. Kezdetben gyakorlati célt szolgált, egyes történészek szerint egyfajta személyes védőfelszerelésként szolgált a szifilisz terjedése ellen. Mások szerint szigetelést és védelmet nyújtott a különböző tevékenységeket folytató férfiak számára, a háborútól a mindennapi életig.

Grace Vicary elmélete szerint a díszpáncél a szifilisz megelőzésére használt szigetelőeszközként szolgált. Ezenkívül párnaként is működött az ütődések és a súrlódás ellen, ami a korszak férfijainak gyakori gondja volt, akik különféle kiegészítőkkel díszítették az övüket.

A praktikusságtól a páváskodásig

Az idő előrehaladtával a fallosz díszítés túllépett haszonelvű gyökerein, és a férfias büszkeség és férfiasság extravagáns jelképévé vált. A nadrágok nélküli társadalomban, ahol a szoros harisnyák és a hosszú ruhák elrejtették az intim területeket, a figyelemfelkeltő kiegészítő jelentős szerepet kapott. 1450-re a kabátok rövidebbé váltak, és ez megnyitotta az utat ahhoz, hogy a díszpáncél a rivaldafényben tündököljön — írja a New Yorker.

A reneszánsz divatban a fallikus díszek elérték csúcspontjukat. Minden társadalmi osztályból származó férfi felkarolta ezt a trendet, és brokátokkal, ékszerekkel, hímzésekkel és egyéb díszes díszítésekkel díszítette a szuszpenzort. Ezek a gyakran “állandó erekcióhoz” hasonlító kiemelkedések egyszerre váltak funkcionálissá és dekoratívvá, és apró tárgyak kényelmes tárolására szolgáltak.

Az egykor a szaporodási képesség szimbóluma, a szexuális hódítás performatív megjelenítését kezdte képviselni. A ruhadarab a teljesítménytől való szorongás megnyilvánulása lett, ahogy a férfiak a hagyományos családi elvárások és az újonnan felfedezett hivalkodás hangsúlyozása közötti ellentmondásban navigáltak.

Alonso Sánchez Coello Alessandro Farnese portréjától Tiziano V. Károly császárt kutyával ábrázoló képéig ezek a műalkotások betekintést nyújtanak a férfiasság sokrétű természetébe ebben az időszakban. Luca Signorelli “A világvége” című freskóján ábrázolt díszpáncélja még allegorikus jelentőséget is kap, összefonva a férfiasságot a csata káoszával.

A tizenhatodik század végére eltűnt az eszköz divat nőiesebbé válásával. A kritikusok “üresnek és haszontalannak” ítélték, és a férfi öltözködés inkább a fodrokat és a felsőruhákat vette át. Míg egyesek gyászolták a díszpáncél hanyatlását, mások üdvözölték a férfiasság eltúlzott fitogtatásától való eltávolodást.

Eldridge Cleaver 1960-as évekbeli tervétől kezdve Thom Browne és Gucci legutóbbi kifutó bemutatóiig. Ahogy a kortárs divat újra felidézi ezt a történelmi kiegészítőt.

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:

• Ez történt Napóleon egyiptomi expedíciója során
• Tíz elsüllyedt hajóroncsot találtak egy sziget partjainál