Húsvét hozta el az egységes Kárpát-medencét

A Hun Birodalom bukása után és a Nyugat-Római Birodalom hanyatlását követően a Kárpát-medence különböző kisebb államalakulatok kezébe került. Az egymással vetélkedő germán törzsek és királyságok kora körülbelül egy évszázadig tartott. Ekkor a keletről érkező avark előtt nyílt meg az esély arra, hogy megszerezzék a Kárpát-medencét. Az avarok kihasználták, hogy a germán királyságok egymással viaskodtak. Az utolsó, még önálló germán királyság, a langobárdok, egy húsvét alkalmával döntöttek úgy, hogy inkább elköltöznek a veszélyes szomszéd mellől.

A hunok szétesése után

A Hun Birodalom Attila 453-ban bekövetkezett halálát követően öröklési krízisbe került. Attila fiai egymással viaskodtak a hatalomért, ám ez magával vonta azt is, hogy meggyengült a hunok korábban alávetett törzsek feletti kontrollja. 454-ben a Nedao-menti csatában a hunok alulmaradtak az Ardarik gepida király vezette koalícióval szemben. Attila legidősebb fia, Ellák is holtan maradt a csatatéren.

A csata átalakította Közép-Európa történelmét és hatalmi viszonyait. A Hun Birodalom megszűnt fenyegetés lenni a Kelet-Római Birodalom számára, a Kárpát-medence pedig a germán törzsek birtokába került. Keleti részén a hunok elleni győztes koalícióban résztvevő gepidák alakítottak államot. A medence északi felén a langobárdok, míg a nyugati részein a keleti gótok akarata érvényesült. A Keleti Gót Királyság uralkodója, Nagy Theoderik azonban 493-ban Itália királya lett, miután legyőzte a Nyugat-Római Birodalmat megbuktató Odoakert.

Nagy Theoderik keleti gót uralkodó mauzóleuma Ravennában (Wikipédia)

I. Iusztinianosz kelet-római császár (vagy bizánci) azonban vissza akarta hódítani az egykori birodalmat. Ennek a törekvésnek elsősorban az Itáliát kézben tartó keleti gótok voltak a legfőbb akadályai. Így egy évtizedekig tartó háborút követően Bizánc meghódította. A Kárpát-medencében a langobárdok tették rá a kezüket az egykori keleti gót területekre. A langobárdok és a gepidák azonban egyáltalán nem bizonyultak békés szomszédnak. Háborúk sorát vívták egymással, amelybe harmadik félként Bizánc is bekapcsolódott.

Győzelemből félelem

A harcok elsősorban a Kárpát-medence déli, városiasabb részeiért zajlottak. Sirmium (Szávaszentdemeter) és Singidunum (Belgrád) voltak a legfontosabb települései ennek a vidéknek. Előbbit a gepidák először 473-ban szerezték meg a keleti gótoktól, de mint vazallusok “visszakapták”, hogy végül mégiscsak megszerezzék a bizánci csapások alatt összeomló keleti gót államtól. 537-ben pedig megszerezték Sirmiumot is, mégpedig a bizánciaktól. I. Iusztinianosz császár azonban nem örült ennek a fejleménynek, ezért szövetkezett a langobárdokkal. 552-ben a harmadik langobárd-gepida háborúban As mezején legyőzték őket. Egyes források szerint a gepidák trónörökösét Alboin, a langobárdok uralkodó örököse vágta le a csatában.

A Gepida Királyság (Wikipédia)

A gpeidák soha nem heverték ki a csapást. Amikor Alboin lett az uralkodó, elhatározta, hogy végleg leszámol az egykor veszélyes szomszéddal. Ehhez azonban nem a kétes szövetséget jelentő bizánciakat, hanem a velük éppen haragban lévő, frissen megjelent avarokat kívánta felhasználni. Az avarok el akarták foglalni a bizánciak uralma alatt álló, Dunától délre eső területeket, de a császár szövetkezett a hátukat fenyegető népekkel, így inkább éltek a langobárdok ajánlatával.

A Gepida Királyság a kettős nyomásnak nem tudott ellenállni. A Baján kagán vezette avarok és Alboin koalíciója 567-ben megsemmisítő vereséget mért a gepidákra, területeiket felosztották egymás között. A gepida király, Kunimund elesett a csatában, a koponyájából Alboin ivókupát készíttetett. Kunimund lányát, Rosamundát pedig magával vitte és elvette feleségül. Azonban a Kárpát-medencén immár nem az erőtlen gepidákkal kellett osztoznia, hanem a zsákmányszerző hadjáratokban megerősödött avarokkal. A kellemetlen szomszédság veszélyes lehetett, így Alboin döntő lépésre szánta el magát.

Húsvét pannóniai módra

568 húsvét táján Alboin és több tízezer langobárd indult meg Itália irányába. A félszigetet kimerítették a keleti gót-bizánci háborúk, valamint súlyos veszteségeket szenvedett az ekkor tomboló pestisjárvány miatt. A pannóniai húsvét kiváltó okaként néhány forrás azt is megemlítette, hogy a visszahívott tehetséges bizánci katonai parancsnok, Narszész, a császár elleni bosszúból az utolsó pillanatban egyszerűen behívta a langobárdokat.

A pannóniai húsvét után Alboin elfoglalja Ticinumot, a későbbi Paviát (Wikipédia)

Mindenesetre becslések szerint 100-150 ezer ember özönlötte el Észak-Itáliát. A bizánciak természetesen ellenálltak, amennyire a birodalom képességei engedték. Pavia, a későbbi langobárd uralkodói központ három évig tartó ostrom után adta meg magát 572-ben. A pannóniai húsvét következtében Itália végül langobárd uralom alá került. A hátrahagyott területeket az avarok hamarosan meghódították. Ezzel a lépésükkel egyesítették a Kárpát-medencét és közel két és fél évszázadig meg is tartották ezt az egységet.

Alboin, a pannóniai húsvét kitervelője nem élvezhette sokáig a munkája gyümölcsét. A gepidáktól elragadott felesége, Rosamund, már régóta bosszút forralt ellene, miután saját apja koponyájából készíttetett kupából kellett innia. Szeretőjévé tette Alboin egyik testőrét, majd merényletet terveztek ellene és meggyilkolták. A pannóniai húsvét kitervelőjét álmában lepték meg és egy ideig a kardja helyett a lábzsámolyával védekezett, eredménytelenül.