Tematikus KalandZOOna nyílt a Szegedi Vadasparkban
KalandZOOna néven tematikus kalandpark nyílt a Szegedi Vadasparkban, a fejlesztést vasárnap adták át.
Botka László polgármester az avatón elmondta, az elmúlt tíz évben a vadasparkban kétmilliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, a többi közt zsiráf-, illetve elefántház, borjúfóka- és pingvinbemutató épült, írja az MTI.
Növekszik a látogatottság
Az állatkert éves látogatószáma meghaladja a 200 ezret, az idei év első öt hónapjában pedig időarányosan az eddigi legtöbb, 86 ezer vendéget fogadott a vadaspark. Az intézmény nemcsak turisztikai szempontból fontos, jelentős a természetvédelem és a környezeti nevelés érdekében elvégzett munka is – közölte a politikus.
A fejlesztés 80 millió forintos költségéből 40 milliót az önkormányzat támogatása fedezett, 20 millió forint a Belügyminisztériumtól érkezett, 20 millió pedig az állatkert saját forrása – tudatta a polgármester.
Kaland a KalandZOOnában
A KalandZOOnában közvetlen közelről találkozhatnak a vendégek muflonokkal, dámvadakkal és Benett-kengurukkal, és a látogatók a helyben vásárolt zoocsemegével akár meg is etethetik az állatokat. Emellett létesült a területen állatsimogató is, ahol a Vadaspark egyik legnagyobb sztárja, Szelfi, a kecske mellett kamerumi juhokkal is közelebbi ismeretséget lehet kötni, írja a Szegedi Vadaspark honlapján.
A KalandZOOna játékai között a különböző nehézségi szintű pályák mellett a bátrabbak kipróbálhatják a Sancer-tavon átívelő 160 méteres csúszópályát is. A felnőttek által használható, öt méter magasan futó drótkötélpálya húszelemes, a gyereké pedig nyolc feladatelemből áll, de a területen található játszótér, színpad, kilátó, sőt, egy természetvédelmi tematikájú szabadulószoba is.
Az állatkert minden látogatója használhatja
Veprik Róbert igazgató elmondta, a kalandparkot – a drótkötélpályákat leszámítva – külön belépő nélkül látogathatják az állatkert vendégei.
Az eseményen mutatták be a közönségnek a KalandZOOna mellett a vadasparkban gondozott új állatfajokat: a rénszarvast és egy tenyészprogram keretében érkezett hóbaglyot.
Az új lakók
A rénszarvas Skandináviában, Oroszország északi területein, Kanadában és Alaszkában őshonos. Elterjedési területe azonban a történelmi időkben még nagyobb volt, Németország és Lengyelország egyes vidékein, sőt a jégkorszak idején még a Kárpát-medencében is előfordult. A különböző területeken élő rénszarvasnak számos alfaja létezik, melyek megjelenésükben és méretükben is jelentősen eltérnek.
A hóbagoly a bagolyfélék legészakabbra élő faja. Az északi sarkkör környékén, Alaszkában, Kanadában, Grönlandon, Izlandon, Skandináviában és Kelet-Szibériában, a nyílt területeken a földön fészkel. Megjelenése is a sarkvidéki klímához és élőhelyhez alkalmazkodott: fehér színű, csüdjét és lábujjait is tollak borítják. A kifejlett egyedek hossza 50-70, szárnyfesztávja 120-140 centi a tojók nagyobbak a hímeknél. Általában szürkületkor vadásznak, zsákmányaik a kisebb rágcsálók: lemmingek, egerek, patkányok, mókusok.
Ez is érdekelhet:
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Ukrajna 2025 első felében Franciaországtól is kap vadászgépeket
Feltörtek egy 2 milliárd éves kőzetet, és életet találtak benne
Luxemburgi Erzsébet, a királyné aki királynő akart lenni
Ennek a törpebolygónak a kérge akár 90 százalékban is vízből állhat, ráadásul nincs is olyan messze
A tiltott sziget a Bengáli-öbölben, ahol az őslakosok hidegvérrel megölik a partraszállókat
TESZT: Hivatalosan is zseni, aki észreveszi a három állatot 15 másodperc alatt