Egyenlő státuszban éltek a férfiak és a nők a 9 ezer éves ősi városban
A törökországi Konya-síkságon fekszik a figyelemre méltó és egyedülálló ókori város, Çatalhöyük, a legnagyobb és legjobb állapotban fennmaradt neolitikus lelőhely, amelyet eddig találtak.
Amikor a világ legtöbb embere még nomád, vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott, Çatalhöyük már egy nyüzsgő, nagyjából 10 ezer fős város volt. A Hurriyet Daily News 2014-es beszámolója szerint a régészek új információkat szereztek az ősi városról, mivel a további ásatások során kiderült, hogy a település társadalmában teljes egyenlőség volt a nemek között, számolt be róla az Ancient Origins.
Mintatársadalom az ősi városban?
Çatalhöyük egy egyedülálló és különös, utca nélküli, méhsejt-szerű labirintusban csoportosuló házakból álló település, ahová a legtöbb házba a mennyezeten lévő lyukakon keresztül lehetett bejutni, amelyek egyben a házak egyetlen szellőzési pontjai voltak. A háztetők így tulajdonképpen utcaként funkcionáltak, és olyan tereket képeztek, ahol a napi tevékenységeiket végezték. A házak belső tereit bevakolták, a fő helyiség a főzésre és más, ház körüli feladatok ellátására szolgált.
Çatalhöyük maradványának déli része. Wikimedia
A falfestmények, szobrok és temetkezések elemzése után a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a férfiak és a nők egyenlő státuszban éltek. Ian Hodder, a Stanford Egyetem professzora, az ásatások vezetője elmondta, hogy kiderítették, hogy a nők és a férfiak nagyon hasonló ételeket ettek, hasonló életet éltek és hasonló munkákban dolgoztak. Sőt, az egyenlőség szintje túlmutatott a nemeken is, és úgy tűnik, hogy a társadalom egészére vonatkozott.
Nem a tipikus családi mintát követték a háztartásokan
„Az emberek az egyenlőség elvét követve éltek Çatalhöyükben, különösen a Közel-Kelet más településein megjelenő hierarchiáihoz képest. Ez teszi ezt a települést mássá. Nem volt vezető, kormány vagy közigazgatási épület.” Egy másik érdekes felfedezés, amely az ásatások során kiderült, hogy az elhunytakat jellemzően a padló alatti gödrökben vagy a házak tűzhelyei alatt helyezték el, és nem a családi kapcsolatok szerint volt megszervezve. „A házak alá temetett emberek nem voltak biológiailag rokonok vagy ugyanazon család tagjai. Családként éltek, de a szüleik nem azonosak. Akik egy adott helyen születtek, nem a biológiai szüleikkel éltek, hanem másokkal.”
A maradványokat először 1958-ban fedezte fel James Mellaart, az első ásatások pedig 1961-ben mentek végbe. 1995 óta minden évszakban hatalmas régészeti kutatási projekt zajlott, amely meglepő felfedezésekkel járt, és 2018-ban ért véget, bár a publikációk még mindig készülnek. A város az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, és több mint húsz országból érkezett több ezer tudós, hogy segítsen a munkálatokban.
Érdemes elolvasni:
