Mi mást csináltak még a Húsvét-szigetek lakói?

Amikor a Rapa Nui-ról, vagyis a Húsvét-szigetről esik szó, az emberek többsége az óriási kőszobrokra, a moaiokra gondol először. Azonban a sziget lakói nem csak ezzel tűntek ki. A Rapa Nui nép nemcsak hatalmas emberi arcokat faragott kőből, hanem más kreatív módszerekkel is életre keltette a sziklákat. Például a hétköznapi köveket használták fel az élelmiszer-termelés fenntartásához évszázadokon keresztül egy olyan szigeten, amely számos kihívást állított eléjük.

A Rapa Nui egy kis, elszigetelt sziget a Csendes-óceánon, Dél-Amerikától mintegy 3800 kilométerre nyugatra. Az első emberek körülbelül 1200 körül érkeztek ide más polinéz szigetekről. Az első telepesek érkezésekor a szigetet pálmafák borították. Azonban a faanyag iránti igény, valamint a telepesekkel együtt érkezett patkányok, amelyek a palántákat és magvakat fogyasztották, gyorsan felélték a sziget erdőségeit. Néhány száz éven belül a fák szinte teljesen eltűntek, ami jelentős problémákat okozott — írja SciShow.

A fák hiánya miatt a talajt erózió és kiszáradás sújtotta, az esőzések pedig kiszámíthatatlanná váltak, és a csapadék gyorsan elfolyt a talajból, anélkül hogy hasznosult volna. Ráadásul a szigeten kevés volt az édesvíz, így az öntözés nem volt megoldás. A talaj természetes tápanyagtartalma is viszonylag alacsony volt.

A sziklakertészet titka a Húsvét-szigeteken

A Rapa Nui embereknek azonban sikerült fenntartható módon gazdálkodniuk az erőforrásaikkal. Az egyik kulcsfontosságú mezőgazdasági módszerük a sziklakertészet volt. A sziklakertészet lényege, hogy köveket helyeznek el a mezőkön és kertekben. A Húsvét-szigetek vulkanikus eredetű, és számos bazaltkő található rajta. Ezeket a köveket felhasználva a lakosok három fő kerttípust hoztak létre: burkolatkertet, kőmulcsos kertet és nagy sziklás kertet.

Ezek a kövek számos előnnyel jártak. Egyrészt csökkentették a párolgást, és lehetővé tették, hogy több víz szivárogjon be a talajba. Ezen kívül a kövek lelassították a szelet, csökkentve ezzel az eróziót. A sziklák felszínének kopása során apró bazaltdarabok kerültek a talajba, ami új tápanyagokkal gazdagította azt, például kalciummal.

Ennek eredményeképpen a növények – például az édesburgonya – jobban meg tudtak gyökerezni, mélyebb gyökereket növesztettek, és a terméshozam is magasabb volt. Kísérletek kimutatták, hogy a kőmulcsos földterületeken akár négyszer nagyobb lehetett a terméshozam, mint a kő nélküli földeken.

Tanulságok napjaink számára

Bár a Rapa Nui emberek történetét gyakran az ökológiai katasztrófa példájaként emlegetik, valójában a szigetlakók sokat tettek azért, hogy hosszú ideig fenntarthatóan gazdálkodjanak. Az általuk alkalmazott sziklakertészet nemcsak történelmi érdekesség, hanem egy olyan technika, amely ma is releváns lehet, különösen az éghajlatváltozás által sújtott száraz területeken.

Napjainkban a műanyag mulcs használata vált elterjedtté a mezőgazdaságban, hogy a talaj nedvességtartalmát megőrizzék és a gyomokat távol tartsák. Azonban a műanyagokkal szemben a kövek tartósak és nem szennyezik a környezetet. Bár nagy méretekben nehéz lenne ezt a módszert alkalmazni, kisebb léptékű, száraz területeken a sziklakertészet jelentős szerepet játszhat a fenntartható élelmiszer-termelésben.

Az éghajlatváltozás következtében egyre gyakoribbak és súlyosabbak a szárazságok. A sziklakertészet egyszerű, mégis hatékony módszert kínálhat a talaj védelmére és a terméshozam növelésére. Ahogy a bolygó egyre forróbbá válik, a múlt bölcsessége segíthet nekünk egy fenntarthatóbb jövő megteremtésében.

Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:

3600 éves sajtot találtak a régészek egy sírban
Megmutatjuk, kik voltak a legkiválóbb magyar csillagászok a történelem során