A szuezi válság, ami a magyar forradalommal együtt zajlott
A szuezi válság gyakran kerül szóba akkor, amikor az 1956-os magyar forradalomról beszélünk. A kétpólusú világrendben egymással párhuzamosan robbant ki a két esemény és úgy tűnt, hogy a felek mindkét oldalon mást támogatnak. Az események azonban végül azt eredményezték, hogy a két világhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok, képesnek bizonyultak a válságos helyzetet a maguk javára fordítani.
Államálom és a csatorna
Egyipton hosszúra nyúlt történetét nem ecsetelnénk most részletesen. 1956 előtt egy átalakulóban lévő ország képét mutatta. A Szuezi-csatorna miatt egészen sokáig brit befolyás alatt állt, köszönhetően Egyiptom uralkodóinak, ám az utolsó egyiptomi királyt 1952-ben elűzte a Szabad Tisztek Mozgalma. 1954-ben Gaman-Abdel Nasszer ezredest választották meg az ország elnökének, aki elérte, hogy a britek távozzanak Egyiptomból.
A legnagyobb tervét mégis az jelentette, hogy megépíttessék az Asszuáni-gátat, amellyel részben az egyiptomi mezőgazdaság gondjait kívánta megoldani, részben pedig az általa termelt áram az ipari fejlesztések erőforrásául szolgált volna. A gátat az Egyesült Államok és a Világbank hiteléből finanszírozták volna. Azonban az USA ekkoriban éppen Eisenhower első elnökségi ciklusának a végén járt, aki figyelembe vette a déli gyapottermelő államok lobbizását azért, hogy a gyapottermelésben rivális Egyiptom nagy projektjét ne finanszírozzák. A döntést elősegítette, hogy Nasszer egyébként is közeledett a keleti blokk államaihoz. Legnagyobb meglepetést ezen a téren talán az 1955-ös csehszlovák-egyiptomi fegyvervásárlási szerződés jelentette.
Nasszer válaszul 1956. július 26-án kihirdette a Szuezi-csatornát működtető társaság államosítását, mivel a haszonból kívánta fedezni az Asszuáni-gát építésének költségeit. A britek nem törődtek bele, hogy egy arab ország nyíltan szembeszáll a hatalmas birodalommal, ezért mindenáron visszavonulásra akarták késztetni Nasszert. Közben két másik ország is érintetté vált az ügyben. Egyrészt Franciaország, mivel egyiptomi arab nyelvű rádiókból nyíltan támogatták az algériaiak franciaellenes harcát. Másrészt Izrael, amely súlyos problémával nézett szembe, Nasszer ugyanis lezárta a csatornát, valamint a Tiráni-szorost is az izraeli hajók előtt. Mindez cselekvésre sarkallta a feleket.
A magyar kérdés a szuezi válság “megoldásában”
1956. október 22-én a franciaországi Sèvres-ben gyűlt össze David Ben Gurion izraeli miniszterelnök, Simon Peresz külügyminiszter, Mose Dayan vezérkari főnök, Maurice Bourgès-Maunoury francia védelmi miniszter, Christian Pineau francia külügyminiszer, Maurice Challe francia vezérkari főnök és Selwyn Lloyd brit külügyminiszter. A felek a tárgyalás első napján nem jutottak dűlőre. Ben Gurion leginkább attól félt, hogy a keleti blokkhoz közeledő Nasszer majd szovjet segítséget kap, azt pedig egyáltalán nem akarta, hogy Izrael szembe kerüljön a Szovjetunióval, mert nem bízott abban, hogy a két nyugati hatalom ebben az esetben is kitartana-e a szövetségük mellett. Izrael és Franciaország ugyanis az előző években kötöttek szövetséget, a francia fegyverek kezdetben komoly segítséget jelentettek Izraelnek, nem beszélve a nukleáris technológiáról.
Az izraeli miniszterelnök ellenállása azonban meghajlott, amikor október 23-án hírét vették a magyar forradalomnak. Ekkor már az az álláspont győzedelmeskedett a tárgyaló felek között, hogy a Szovjetunió nem fog két ponton beavatkozni, így a magyar ügy kellően eltereli a figyelmét a szuezi válság kapcsán esetlegesen keletkező lépéskényszeréről. A három ország a titkos tárgyaláson forgatókönyvet is felállított, amelynek keretében meghatározták az izraeli támadás időpontját is. Többek között a magyar forradalom miatt is a franciák és a britek minél hamarabb el akarták kezdeni a hadműveleteket.
Végül a kitűzött napon, október 29-én az izraeli hadsereg támadásba lendült. Egy nemzetközi egyezmény értelmében Egyiptomnak kötelessége lett volna kiürítenie a Szuezi-csatornát, ha az országot külső támadás éri. Mivel ezt nem tette meg, Franciaország és Nagy-Britannia ultimátumot nyújtott át, hogy amennyiben nem történik az ügyben semmi, maguk is hadba lépnek. Erre végül október 31-én került sor, november 5-én pedig a két európai hatalom erői is partra szálltak. Egyiptom válaszul 40 hajóval elzárta a csatornát, elsüllyesztve azokat.
A szuezi válság “megoldódik”
Egyiptom hamar katonai vereséget szenvedhetett volna, ám mielőtt ez bekövetkezett, az eseményeknek egy olyan láncreakciója indult el, amely véget vetett a támadásnak. A csatorna lezárása egyúttal gátat vetett a Nagy-Britanniába irányuló közel-keleti olajexportnak, (az arab országok ezt egyébként ekkor is megállítoták volna, Szaúd-Arábia pár nappal később embargót hirdetett). A brit kormány gyorsan pótolta volna az olajat, ám ehhez hitelhez folyamodtak. Az IMF azonban, az Egyesült Államok nyomására, megtagadta a hitel folyósítását. Ráadásul az angol font ellen kemény támadás indult, a pénz veszteni kezdett az értékéből.
A fejleményeket látva Anthony Eden miniszterelnök úgy döntött, hogy november 6-án azonnali tűzszünetet köt, amiről sem a franciákat, sem az izraelieket nem tájékoztatta. Utóbbiak egy nappal később követték a példáját. (A történtekhez hozzájárult az is, hogy Eden számára a brit gazdaság megrázkódtatásait a saját minisztere borúsabb színekkel ecsetelte, mivel a miniszterelnök kormányból való távozását szerette volna).
A szuezi válság végeredményben hiába bizonyult egy egyiptomi katonai vereségnek, valójában politikai győzelmet hozott, Nasszer ugyanis megtarthatta a csatorna feletti ellenőrzést. Izraelt elsősorban a katonai győzelme tölthette el bizalommal. A briteknek és a franciáknak azonban szembesülniük kellett azzal, hogy megszűntek világhatalomnak lenni és meg kellett hajolniuk az Egyesült Államok akarata előtt, amely nem akarta az arab államokkal összerúgni a port. Eden hamarosan megbukott, és a Negyedik Köztársaság is véget ért két évvel később Franciaországban.
A szuezi válság egy másik győztese azonban történetesen az a nagyhatalom lett, amelyik részt sem vett benne. A Szovjetunió Kommunista Pártja 1956. október 31-én döntötte el, hogy fegyveres erővel veri le a magyar forradalmat. A néhány napnyi habozást követően alighanem a szuezi válság nélkül is hasonló döntést hoztak, ám az események csak megerősítették a szovjet vezetőket arról, hogy a nyugati hatalmak megosztottak. Mivel Franciaország és Nagy-Britannia a Közel-Keleten van lekötve, az Egyesült Államok pedig éppen meg akarja fékezni őket, ezért egyikük sem fog közbe avatkozni, amikor a szovjet erők pontot tesznek a magyar forradalom végére. Ebben végül igazuk lett, a magyar forradalom nem kapott nyugati segítséget és elbukott.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Ahol leghalálosabb kórokozók lakoznak: Az Egyesült Államok titkos laborja
A világ leggyorsabb tesztpályája, ahol kanyaródás nélkül lehet maximális sebességgel száguldani
VIDEÓ: A világ legnagyobb halszaporodóhelyét fedezték fel
A magyar ipar úttörője, az ágyúk és vasúti kerekek mestere: Ganz Ábrahám
Miért nem tudjuk a villámokat energiafejlesztésre használni?
Mi a legnagyobb eddig ismert prímszám?