Az ókorban a legtöbb kábítószert a háborúban álló hadseregek fogyasztották

A kábítószerek katonai alkalmazása nem új keletű jelenség, a brit haditengerészet rumadagjaitól kezdve a német hadsereg amfetaminhasználatáig a II. világháború során számos példa akad. Most azonban szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a katonák legalább 1500 éve használnak kábítószereket a félelem és az unalom leküzdésére.

A régészek szerint a barbár harcosok stimulánsokat alkalmazhattak a csaták előtt, amit az övükre erősített, kanál alakú fémtárgyak bizonyítanak, amelyekkel a kutatók szerint elkerülhették a túladagolás veszélyeit.

Stimulánsokkal a félelem ellen

Ugyanis ha a harcosok nem is használtak modern drogokat, mint a kokain, akkor is számos növényi alapú stimuláns állt rendelkezésükre, például az ópium, a kender, a bolondító beléndek, a nadragulya vagy különféle pszichedelikus gombák. A megfelelő adagokban ezek a szerek segíthettek leküzdeni az ütközetekkel járó stresszt és testi megterhelést, számolt be a Daily Mail.

Germán harcosok lóháton. Anselm Feuerbach (1829–1880) festménye.

A kutatócsoport szerint a drogok használata oly mértékben elterjedt lehetett, hogy még egy kábítószer-gazdaság is létezhetett a harcosok ellátására. Összesen 241 kanál alakú tárgyat azonosítottak 116 helyszínen, főként a mai Skandinávia, Németország és Lengyelország területén található sírokban. Ezek a kanalak főleg ezüstből vagy vasból készültek, de fából és csontból is készíthették őket.

A kanalak használati célja sokáig rejtély volt a kutatók számára, de az elhelyezkedésük segített megfejteni funkciójukat. A Praehistorische Zeitschrift folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy mindegyik kanalat háborús felszerelések mellett találták meg. Emellett a kanalak olyan hosszú szíjakkal voltak az övre erősítve, hogy azokat az arcukhoz emelhették, ami szintén alátámasztja a régészek elméletét.

Egy egész kábítószer-hálózat működhetett az ókorban

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a kábítószerek alkalmazása a feszültség leküzdésére már az ősi időkben is megszokott volt. Még ha az alkohol volt is a legelterjedtebb önpusztító szer, az ősi társadalmak jól ismerték a növények narkotikus hatásait. Például a görögök és a rómaiak gyógyászati és serkentő célokra termesztettek mákot az ópium előállításához. Ugyanígy az 5. századból származó, a Kaukázus vidékén talált sírokban talált ópiumdarabkák arra utalnak, hogy narkotikus állapot előidézésére is alkalmazták a szereket sámáni szertartások során.

A növényi alapú narkotikumok veszélyes méreganyagokat tartalmazhatnak, és pontos adagolásuk létfontosságú. A kutatók szerint a kanalak űrtartalma lehetett az optimális mennyiség mérésének kulcsa, ami elegendő adagot biztosított, miközben elkerülte a végzetes túladagolást.

Továbbá azt feltételezik, hogy a germán társadalmakban a stimulánsok használata meghatározó volt, főként a Római Birodalom elleni konfliktusok időszakában. A kutatócsoport becslései szerint körülbelül minden harmadik, de lehet, hogy minden második katona tartott magánál egy ilyen kanalat. Az ilyen mértékű függés nemcsak, hogy hatalmas keresletet jelentett, de emiatt a megfelelő minőségű “termék” előállítása is létfontosságú volt, és nagyban befolyásolhatta az ütközetek kimenetelét.

Érdemes elolvasni:

• Hogyan tartották advent ünnepét a középkorban?
• A Fabergé-tojások története
• 2000 éves felfedezés: pszichedelikus rituálékhoz használták a mágikus tárgyat