Az óceánok legkisebb élőlényeivel fognák vissza a szén-dioxid mennyiségét

A tudósok egy meglepő megoldást vizsgálnak a szén-dioxid légköri csökkentésére, mégpedig a zooplanktonok ürülékét.

A bolygónknak egyre nagyobb szüksége van hatékony széndioxid-elnyelő rendszerekre. Ahogy a globális felmelegedés fokozódik, a CO₂-t megkötő természetes rendszerek közül sok inkább kibocsátóvá válik. Az erdők égnek, a permafroszt olvad, az óceánok egy része pedig savasodik. Mindez, valamint a kitartóan magas kibocsátás arra ösztönözte Mukul Sharmát, a Dartmouth Egyetem kutatóját, hogy új alternatívákat keressen. Kollégáival együtt egy innovatív módszert javasolnak, amelyet a Nature című folyóiratban publikáltak.

Kiküszöbölhető lenne a szén-dioxid kibocsátás az apró élőlényekkel?

Számos más csoport is dolgozik széndioxid-kivonási módszereken, ám sok megközelítés több hátránnyal is jár. Ezek költségesek, gyakran energiaigényesek, és nehéz őket nagy léptékben alkalmazni. A fitoplanktonok – amelyek algaszerűen virágozhatnak – már most is jelentős szerepet játszanak a szén-dioxid megkötésében. Virágzásuk során évente mintegy 150 milliárd tonnát szívnak fel a légkörből, derül ki a Discover Magazine beszámolójából. Azonban amikor a fitoplankton elpusztul, a tengeri baktériumok lebontják őket, és ezzel újra szén-dioxidot bocsátanak ki.

Illusztráció. Kiemelt kép: depositphotos.com

Sharma egy második világháborús tanulmányból merített ihletet, amelyben a katonai szonárt német tengeralattjárók keresésére használták. A kutatók észrevették, hogy az óceánfenék mélysége látszólag megváltozik a nap különböző időszakaiban. A jelenség mögött apró élőlények, a zooplanktonok álltak, amelyek hatalmas csoportjai vertikálisan mozogtak, és a szonáron úgy jelentek meg, mintha az óceán fenekét alkotnák. Ez felvetette, hogy ezek az élőlények esetleg bevonhatók lennének egy biológiai szén-dioxid-megkötési rendszerbe. A kihívás az volt, hogyan lehetne rávenni a zooplanktonokat, hogy még azelőtt „fogyasszák el” a széntartalmú anyagokat, mielőtt azok visszakerülnének az óceánba, majd a légkörbe.

Sharma kidolgozott egy lehetséges megoldást az egyik leggyakoribb geológiai anyag, az agyagpor használatával. Csapatával tavaly a fitoplankton-virágzás során gyűjtött vízmintákat. Az első lépésként agyagport szórtak a fitoplanktonok felszínére. Az agyagpor megragadta a fitoplankton által kibocsátott szerves szénmolekulákat, és ragacsos gömböcskéket, úgynevezett pelyheket hozott létre. A zooplanktonokat nem zavarja a „részben szennyezett” táplálék. Elfogyasztják, majd ürítik azokat, ezzel lényegében csapdába ejtve a szén-dioxidot az ürülékükben. Az ürülék pedig az el nem fogyasztott flokkokkal együtt, lassan az óceánfenékre süllyed, és ott raktározódik.

A kísérletek kimutatták, hogy az agyagpor akár az elpusztult fitoplanktonokból felszabaduló szén-dioxid 50%-át is meg tudja kötni. Ráadásul tízszer több ragacsos szerves anyagot eredményezett, mint amit önmagában a baktériumok és a fitoplanktonok termeltek volna. Sharma szerint az agyag kulcsfontosságú, ráadásul fillérekbe kerül.

A kutatók most olyan területet keresnek az óceánokban, ahol kísérleteiket nagyobb léptékben is elvégezhetik. Ennek a területnek fitoplankton-virágzással kell rendelkeznie, és a kormányzati szervek kutatási célokra elérhetővé kell, hogy tegyék. Amint engedélyt kapnak, crop duster repülőgépek segítségével szórják majd az agyagport a fitoplanktonok fölé.

Ha a módszer beválik, Sharma szerint az alacsony költsége miatt akár globálisan is alkalmazható lenne.

Érdemes elolvasni:

• Egyetlenegy híd sincs az Amazonas fölött, és ennek meglepően egyszerű oka van
• Különös, fehér “kéményeket” fedeztek fel a Holt-tenger fenekén
• Az Északi-sarki-óceán már 3 év múlva jégmentes lehet