A váci múmiák: nincsenek a magyar köztudatban, pedig világhírűek

A 18-19. századi rekonstruált sírkamra, Fotó: Mayer Jácint

A váci múmiák kevéssé ismertek, pedig többszázan vannak. A múmia szó hallatán a legtöbben az egyiptomi fáraókra gondolnak, ami nem véletlen, hiszen a szót eredetileg az ókori Egyiptomban talált mesterségesen mumifikált testek megnevezésére használták.

18-19. századi múmiák és koporsók, Fotó: Mayer Jácint

A ránk maradt múmiák bizonyítják, hogy elődeink már évezredekkel ezelőtt is igyekeztek megóvni halottaikat az enyészettől. Az egykori emberek sem tudtak belenyugodni családtagjaik, társaik elvesztésébe, ezért a test megőrzésére törekedtek. Bizonyára abban bíztak, hogy az elszállt lélek visszatér a megőrzött testbe, szeretett, tisztelt halottjuk pedig majd életre kél, feltámad.

A váci múmiák mumifikálódása

Léteznek olyan múmiák is, melyek emberi beavatkozás nélkül természetes módon keletkeztek. A vízvesztéssel a holttest könnyűvé válik, a bőr és a szövetek kiszáradnak, pergamenszerűek lesznek. A halott ember vagy állat le nem bomlott, konzervált vagy konzerválódott maradványait múmiának nevezzük.

Díszes koporsók, Fotó: Mayer Jácint

A természetben léteznek olyan körülmények, amelyek elősegítik, hogy az elhalt szervezet bomlása leálljon, és a test megőrződjön. A forró, száraz környezet vagy ellenkezőleg, a nagyon alacsony hőmérséklet, a jég, az állandó szél, esetleg a levegőtől való elzártság, az oxigénmentes közeg, a só magas koncentrációja, a jó szellőzés, vagy valamilyen kémiai anyag (réz, ezüst, kén, arzén) helyi feldúsulása mind-mind kedvez a természetes mumifikálódásnak.

A 18. századból sehol másutt nem maradt fenn annyi múmia, mint Vácon, egy közösségből, időben és térben is közel egymáshoz. A rendelkezésre álló mikrotörténeti források (koporsók feliratai, születési-, házasságkötési-, halotti anyakönyvek, végrendeletek és egyéb történeti források) adataiból többségük személyazonosságát is ismerjük, mely tény nagyon ritka a múmiák világában.

A kutatások eredményeként rekonstruálhatóvá váltak a rokoni kapcsolatok és kirajzolódik előttünk egy 18. századi város élete, mindennapjai, lakóinak életkörülményei, egészségügyi viszonyai és betegségei.

A Fehérek temploma, Fotó: Mayer Jácint

A váci múmiák temetkezési helye

A 17. században Vácra települt Domonkos-rendiek a török kiűzését követően, 1699-ben kezdték meg rendházuk és templomuk kialakítását a város főterén. A váci polgárok a rendhez tartozó szerzeteseket ruhájuk színe alapján fehér barátoknak, templomukat pedig a Fehérek templomának nevezték.

A templom kriptáját 1729 és 1731 között építették. A sírboltba egyházi személyeket és városi polgárokat is temettek. Az emlékezők halottaikat nem látogatták. Az első betemetés 1731-ben történt, az utolsót valamikor 1841 után tették az altemplomba. A kriptát kiegészítette a kápolna alatti családi temetkezőhelyként létesített másik átalakított pince, a Loretum, melynek tereit szintén megtöltötték. A lejáratot végül befalazták, és a másfél évszázadon keresztül használt temetkezőhely létezése lassan homályba veszett.

Koporsó 1774-ből, Fotó: Mayer Jácint

A Fehérek templomában feltárt koporsókból 265, halotti ruhába öltöztetett egyén különböző fokon mumifikálódott holtteste került elő. A feltárás során mintegy 1500 néprajzi tárgyat mentettek meg, melyek 100 év temetkezéskultúráját reprezentálják. A koporsókba tett temetési kellékek, a szentképek, érmek, skapulárék, ereklyetartók nagy száma, változatos megformálása a korabeli polgárok mély vallásosságára utal.

A mumifikálódás szempontjából nagyon fontos tényező a gyenge, de állandó légmozgás az altemplomot a külvilággal összekötő két keskeny szellőzőkürtőn keresztül. A feltárási dokumentumokból jól megfigyelhető, hogy azokban a koporsókban, amelyek a légmozgásnak jobban kitett pozícióban voltak, a mumifikálódás szinte tökéletesen végbement. A különleges klímának köszönhetően jó állapotban maradt fent az a 262 színes, díszített koporsó is, melyeket a leletmentés során találtak.

Feliratos, díszes koporsó, Fotó: Mayer Jácint

Akkoriban a hozzátartozók nem látogatták a kriptába temetett szeretteiket. A kriptát mindig csak a betemetések alkalmával nyitották meg, így a váciak nem is tudtak a mumifikálódás tényéről.

Az egyedülálló antropológiai leletegyüttes a Váci Püspökség hozzájárulásával a visszatemetés helyett a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárába került. A váci múmiák tudományos vizsgálatával számos információt nyerünk a múltról.

Megismerjük a 18. században élt emberek biológiai jellemzőit. Megtudhatjuk, hogy mit dolgoztak, mivel táplálkoztak, milyen betegségben szenvedtek. Megismerhetjük életüket, társadalmi pozíciójukat, higiénés szokásaikat, családi és rokoni kapcsolataikat. Megvizsgálhatjuk, festették-e a hajukat, mosták-e a fogukat, rágták-e a körmüket, volt-e fejtetű a hajukban.

A koporsók kegytárgyai, Fotó: Mayer Jácint

A betegségek vizsgálata a múmiakutatások egyik legfontosabb ága. A paleopatológiai elemzések eredményeként nyomon tudjuk követni a betegségek történetét, a kórokozók mikroevolúcióját. Ezáltal előre tudunk jelezni új betegségeket és azok változásait.

A váci Tragor Ignác Múzeum Memento Mori kiállítása a főtér egyik lakóházának középkori pincéjében nyert elhelyezést. A meredek lépcsőn a hűvös és mély pincébe leereszkedő látogatót a korabeli kripta képe mellett azon váci polgárok névsora fogadja, akiket koporsófeliratuk alapján sikerült beazonosítani.

Gyermekkoporsók, Fotó: Mayer Jácint

A lejárattól balra eső kisteremben a koporsókból előkerült szakrális mellékletek (feszületek, rózsafüzérek, kegyérmek) kerültek bemutatásra. A pince impozáns nagytermében festett, színes felnőtt és gyermekkoporsók kerültek elhelyezésre.

A terem hátsó részében Stefanovics György szabómester, egy név szerint nem ismert középkorú polgárasszony és egy 9 éves kislány, Salamon Magdolna nyugszik, rekonstruált, az eredeti alapján készült viseletben üvegkoporsóba zárva.