Lehet, hogy életre bukkantunk a Marson 50 éve, de rögtön el is pusztítottuk azt

A földönkívüli élet a modern tudomány számára olyan, mint a bölcsek köve az alkimistáknak. A több mint 60 évvel ezelőtt kezdődött keresés óta számtalan szondát küldtünk a Naprendszerbe, hogy folyékony vízre utaló jeleket és mikrobiális populációk maradványait keressük, és hatalmas obszervatóriumokkal figyelünk, hogy bebizonyítsuk, nem vagyunk egyedül.

Egy több mint két éve tartó vita azonban újra felszínre tört, mert könnyen lehet, hogy elpusztítottuk azt, amit étvizedek óta megszállosan keresünk. A Big Think egy cikkében Dirk Schulze-Makuch professzor azt állítja, hogy a NASA Viking leszállóegységei az 1970-es években potenciálisan életre utaló jeleket fedeztek fel a Marson, azonban a tudósok a kísérletek során akaratlanul megsemmisítették a bizonyítékokat. Schulze-Makuch azt mondja, hogy a Viking-szondák kis mennyiségű, egy vagy több klóratomot tartalmazó szénalapú molekulákat találtak. Ezekről azt gondolták, hogy ezek a Viking leszállóegységek földi eredetű szennyeződései, így a NASA nem foglalkozott velük tovább, derül ki a Popular Mechanics beszámolójából.

Az ezt követő években a fejlettebb Mars-szondák és roverek megerősítették a szerves vegyületek klórozott formában való jelenlétét a vörös bolygón. Schulze-Makuch szerint az élet a Marson a légkörből vizet felszívó sós kőzetekben maradhatott fenn, és így alkalmazkodhatott a száraz környezethez. Ha ez így van, akkor a Viking-kísérletek, amelyek során földi vizet adtak a marsi talajmintákhoz, elpusztíthatták a szerves anyagokat és elpusztíthatták a jelenlévő mikrobákat. Schulze-Makuch tehát azzal vádolta meg a tudósokat, hogy elmulasztotta vagy megsemmisítette a Földön kívüli élet bizonyítékát, ezzel pedig hamar a figyelem középpontjába került, lassan 50 évvel az első Viking indítása után.

Vörös sziklák tarkított mezője húzódik a horizonton a Viking 2 önmagáról készített fotóján a Mars Utopia Planitia nevű síkságán.
Fotó: NASA/Wikimedia Commons

Chris McKay, a NASA asztrogeofizikusa és vezető tudósa elhárít minden ilyen kérdést, és hangsúlyozza, hogy a Viking leszállóegységek nem találtak egyértelmű bizonyítékot a mikrobák jelenlétére. „Az a kijelentés, hogy a Viking talán „életet talált és meg is ölte azt”, nem helytálló, mert az eredményekben nincs bizonyíték arra, hogy a Viking bármilyen életet „talált” volna. Az ötlet, hogy víz hozzáadása egy kiszáradt mikrobiális közösséghez sokkot okozhat, nem új, mivel a sós, száraz és hideg környezetben lévő életről alkotott ismereteink, amelyek a Viking biológiai kísérletek tervezését és működését megalapozták, a maihoz képest gyakorlatilag változatlanok.”

Ezek alapján a NASA felkészült a mikrobák vagy mikrobiális maradványok lehetséges sokkhatására, amikor megnedvesítették a talajt a vizsgálathoz, de a szonda mégsem talált ilyen életet vagy annak maradványait.

Schulze-Makuch viszont kitart a tézise mellett. „Nem sok minden változott a tudományos ügyben. Csak annyit tennék hozzá, hogy a Perseverance marsjáró által nemrégiben felfedezett alkánokkal a marsi életre vonatkozó érvek még inkább megerősödtek.” Hozzáteszi, hogy saját, az extremofil élőlényekkel végzett kutatásai azt mutatják, hogy a mikrobák képesek elviselni „a Marson jelen lévő kloridok, klorátok és perklorátok magas koncentrációját”.

Schulze-Makuch a Nature Astronomy című folyóiratban megjelent tanulmánya csak rátesz egy lapáttal a korábbi elméletére, és újabb Mars-szondákból származó új bizonyítékokkal támasztja alá.

Érdemes elolvasni:

• Mi az a gonosz tengelye, és miért tűnik úgy, hogy az univerzum hozzá igazodik?
• Milyen hangokat hallhatunk a Marson, és hogyan különböznek a Földön hallhatóaktól?
• A kutatók egy lépéssel közelebb kerültek a szellemrészecskék tömegének kimutatásához