• Ukrajna
  • Egyesült Államok
  • Oroszország
  • történelem
  • Daily News Hungary
hm-logohm-logohm-logohm-logo
  • Külföld
  • Belföld
  • Trend
  • MIX
  • Kult+Múlt
  • Utazás
✕
Rendkívüli hírek
Szerkesztőség Szerkesztőség · 2025.04.12.
· MIX

Milyen hangokat hallhatunk a Marson, és hogyan különböznek a Földön hallhatóaktól?

A Mars nemcsak látványában, hanem hangzásában is különleges. Bár bolygószomszédunk légköre jóval ritkább, mint a Földé (mindössze 1%-át teszi ki a földi légkör sűrűségének), a NASA Perseverance marsjárójának köszönhetően ma már tudjuk, hogy ott is léteznek hallható hangok. Ezek azonban másképp terjednek, másként hangzanak, és a marsi környezet miatt gyakran torzítva vagy elnyomva jutnak el a mikrofonokig.

A Perseverance volt az első olyan űreszköz, amely valódi hangfelvételeket készített a Marson. A rover két mikrofont is magával vitt: az egyik a landolás során rögzítette a leszállás zajait, a másik pedig a marsi mindennapokat örökíti meg – többek között a szél süvítését, a Perseverance kerekeinek zörejeit, illetve a SuperCam nevű műszer által kibocsátott lézerek hangját, amikor azok kőzeteket robbantanak fel tudományos vizsgálat céljából, olvashatjuk a NASA hivatalos oldalán.

Perseverace marsjáró szelfi

A Perseverance marsjáró közös szelfije az Ingenuity nevű NASA-helikopterrel. Fotó: NASA/JPL-Caltech/MSSS

Érdekesség: a Marson két különböző hangsebesség létezik

A vörös bolygón hallható hangok sokkal halkabbak és tompábbak, mint a Földön. A ritka, főként szén-dioxidból álló légkör miatt a hanghullámok nehezebben terjednek, a magas frekvenciájú hangok pedig gyorsabban elnyelődnek. Ezért a legtöbb marsi zaj mélyebbnek, „szűrtnek” vagy elfojtottnak tűnik, mint a földi megfelelője. Egy gitár pengetése, egy madár csicsergése vagy akár az emberi beszéd teljesen másként szólna a bolygón.

A NASA tudósai egy másik különleges jelenséget is megfigyeltek: a Marson két különböző hangsebesség létezik. A magasabb frekvenciájú hangok gyorsabban terjednek, mint az alacsonyabbak – ez a különbség a Földön nem jelentkezik, mivel itt egységesen terjednek a hanghullámok. A vörös bolygó atmoszférája azonban ezt a tulajdonságot is megváltoztatja, ami azt jelenti, hogy egyes hangok szétválhatnak és torzulhatnak, mire a hallgatóhoz eljutnak.

  • Hangsebesség: A hideg légkörben több időbe telne, míg a hangok eljutnak hozzánk. Míg a Földön a hang ~340 méter/másodperc sebességgel terjed, addig űrbéli szomszédunkon ez a sebesség ~240 méter/másodperc.
  • Hangerő: A jóval ritkább marsi légkör miatt alacsonyabb a hallható zajszint, tehát a vörös bolygón sokkal közelebb kell lennünk a hangforráshoz, hogy ugyanolyan hangerővel halljuk, mint a Földön.
  • Hangminőség: A vörös bolygó légköre 95-95%-ban szén-dioxidból áll, ami sok magas hangot elnyelne, így csak a mélyebb hangok terjednének nagy távolságokra.

Az alábbi videóban 1 perctől hallható egy összehasonlítás arról, hogy a Földön, valamint a Marson hogyan hangzik egy madárcsicsergéssel keveredő város hangja:

A mikrofonoknak hála légköri viszonyokra is következtethetnek a szakértők

A hangokkal végzett kutatás nem csupán technológiai bravúr, hanem fontos tudományos eszköz is. A mikrofonok lehetővé teszik, hogy a kutatók valós időben hallgassák a Perseverance működését, ami segít az esetleges meghibásodások gyors észlelésében is. Emellett a szelek hangjaiból következtetni lehet a légköri viszonyokra, a por mozgására és a marsi időjárás változásaira.

Nem volt egyszerű feladat olyan mikrofonokat fejleszteni, amelyek a Mars szélsőséges hőmérsékleti viszonyai között is működőképesek maradnak. A műszereknek ellenállónak kell lenniük a hidegnek, pornak és sugárzásnak – ezeket a kihívásokat a NASA szakemberei sikeresen leküzdötték, így a Perseverance az első olyan eszköz, amely valódi hangélményt kínál a vörös bolygóról.

A Perseverance hangjai:

Az eddigi felvételek nemcsak tudományos szempontból jelentősek, hanem különleges bepillantást engednek a vörös bolygó világába. A NASA ezeket a hangokat bárki számára elérhetővé tette online, így most már nemcsak láthatjuk, hanem hallhatjuk is űrbéli szomszédunkat – úgy, ahogyan eddig még soha.

A NASA cikkében meghallgathatja a különbséget egy, a Földön elhangzó mondat, illetve a Marson elhangzó megfelelője között.

Érdemes elolvasni:

  • Olyan galaxisokat találhattak, amelyek létezése minden eddigi ismert modellnek ellentmondana
  • Az egész univerzum egy hatalmas holografikus projekció, állítják tudósok
  • Egy új kutatás szerint a Tejútrendszer egy 2 milliárd fényév széles ürességben van
Ha szeretnéd segíteni a HellóMagyar munkatársainak munkáját és a független újságírást,
itt tudod támogatni az oldalunkat
csillagászat tudomány világűr
Megosztás

Érdemes elolvasni

  • Így tervezték a Parlamentet a reformkorban, mikor az országgyűlés Pestre költözött

  • Több százezer magyar nem jut a Revoluton tartott pénzéhez a kriptokereskedelem kriminalizálása miatt

  • Újra teljes gőzzel üzemel Kelet-Magyarország legnagyobb csúszdaparkja

  • Feltételezhetően orosz eredetű hekkercsapat csapott le egy magyar geotermikus termelőrendszerre

  • Hátborzongató: Megtalálták a 25 éve apja által megölt és feldarabolt K. Péter holttestét – KÉPEK

  • Új CAF villamosok érkeznek Budapestre – kirobbant a vita a használhatóságukról

Kapcsolódó cikkek

10 hadvezér
2025.07.10.

10 hadvezér, akik rossz döntésekkel írták be magukat a történelembe


Olvasson tovább
Megtalálták a világegyetem legpokolibb helyét univerzum
2025.07.09.

Az univerzum vége: kiszámolták, hogy mikor fog a világ mindenestül megsemmisülni


Olvasson tovább
Gízai Nagy Piramis
2025.07.09.

Mi van a Gízai Nagy Piramisban, ha nincs benne múmia?


Olvasson tovább
Krisna-völgy, Somogyvámos
2025.07.09.

Magyarország legnagyobb spirituális fesztiválja 30 éves – így ünnepel a Krisna-völgy


Olvasson tovább
rkk_336x280px

Érdemes elolvasni

stso

Adatkezelési tájékoztató

Süti (cookie) kezelése

Jogi közlemény

Szerzői Jogok

Hirdess velünk

Impresszum

© 2025 HelloMagyar. Minden jog fenntartva! | Szerver: levixdc.hu
Olvastad már?
Így tervezték a Parlamentet a reformkorban, mikor az országgyűlés Pestre költözött

Így tervezték a Parlamentet a reformkorban, mikor az országgyűlés Pestre költözött

Tovább olvasok
Több százezer magyar nem jut a Revoluton tartott pénzéhez a kriptokereskedelem kriminalizálása miatt

Több százezer magyar nem jut a Revoluton tartott pénzéhez a kriptokereskedelem kriminalizálása miatt

Tovább olvasok
Újra teljes gőzzel üzemel Kelet-Magyarország legnagyobb csúszdaparkja

Újra teljes gőzzel üzemel Kelet-Magyarország legnagyobb csúszdaparkja

Tovább olvasok
Feltételezhetően orosz eredetű hekkercsapat csapott le egy magyar geotermikus termelőrendszerre

Feltételezhetően orosz eredetű hekkercsapat csapott le egy magyar geotermikus termelőrendszerre

Tovább olvasok
Hátborzongató: Megtalálták a 25 éve apja által megölt és feldarabolt K. Péter holttestét – KÉPEK

Hátborzongató: Megtalálták a 25 éve apja által megölt és feldarabolt K. Péter holttestét – KÉPEK

Tovább olvasok
Új CAF villamosok érkeznek Budapestre – kirobbant a vita a használhatóságukról

Új CAF villamosok érkeznek Budapestre – kirobbant a vita a használhatóságukról

Tovább olvasok
Ennyibe kerül egy nap a Balatonnál 2025-ben – már nem a retró nyaralásokról szól a magyar tenger

Ennyibe kerül egy nap a Balatonnál 2025-ben – már nem a retró nyaralásokról szól a magyar tenger

Tovább olvasok
Miért nem érte el a VR a nagy áttörését?

Miért nem érte el a VR a nagy áttörését?

Tovább olvasok
Hivatalos: Oroszország a bűnös a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövéséért

Hivatalos: Oroszország a bűnös a Malaysia Airlines MH17-es járatának lelövéséért

Tovább olvasok
Meghalt egy kárpátaljai magyar férfi, akit állítólag ukrán sorozótisztek vertek meg: Orbán reagált, az ukrán nagykövetet bekérették

Meghalt egy kárpátaljai magyar férfi, akit állítólag ukrán sorozótisztek vertek meg: Orbán reagált, az ukrán nagykövetet bekérették

Tovább olvasok
  • 0
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4