A Tejútrendszer közepében a kutatók egy „kozmikus húsdarálót” találtak

A csillagászok úgy vélik, hogy a Tejútrendszer középpontjában egy óriási, „kozmikus húsdaráló” rejtőzik, amely már több tízezer olyan csillagrendszerrel babrált ki, amelyek túl közel kerültek hozzá.

A Futurism szerint a cseh és német csillagászok szerint a B színképtípusú csillagok, amelyek tömege körülbelül néhányszorosa a Napénak, illetve a náluk is sokkal nehezebb O színképtípusú csillagok több tízezer kisebb fekete lyukkal találkoznak a Sagittarius A*, a Tejútrendszer középpontjában lévő szupermasszív fekete lyuk környékén, írják Astronomy & Astrophysics című folyóiratban megjelenő új tanulmányukban.

Az elmélet szerint csak a kisebb és idősebb B színképtípusú csillagok élhetik túl a találkozást, a sokkal nagyobb tömegű O színképtípusú csillagok kevesebb mint ötmillió évnyi élettartamuk után felrobbannak, és további, kisebb fekete lyukakká alakulnak a káoszban. A Universe Today beszámolója szerint a kutatás eredménye miatt a kutatóknak lehet, hogy újra kell gondolniuk mindazt, amit eddig tudtak a Tejútrendszer középpontjában zajló félelmetes eseményekről.

A Tejútrendszer középpontja a Spitzer űrtávcső infravörös műszerén keresztül. NASA/JPL-Caltech/S. Stolovy (Spitzer Science Center/Caltech)

BEZÁRÁS

A kutatás emellett egy olyan megfigyelésre is magyarázatot adhat, amely évek óta fejtörést okoz a csillagászoknak, ugyanis a Sagittarius A*-tól egy tized fényévnyire egyetlen O színképtípusú csillagot sem találtak. A B színképtípusú társaikból azonban rengeteget észleltek az óriási fekete lyukhoz közel, és megfigyelték, hogy ezen égitestek közül jó néhány hatalmas sebességgel lökődik ki a Tejútrendszer középpontjából.

Jaroslav Haas vezető szerző, a prágai Károly Egyetem csillagászprofesszora közleményében kifejtette, hogy „a kisebb, B színképtípusú csillagok sokkal tovább, valójában mintegy 50 millió évig is fennmaradhatnak. Ez megmagyarázza, hogy a nehéz O színképtípusú csillagok miért tűnnek el az Sagittarius A*-tól körülbelül egy tized fényévnél kisebb távolságokban, és miért csak a B-csillagok maradnak ott életben.”

Pavel Kroupa, a Károly Egyetem asztrofizikusa „az eredmények teljesen új ismereteket adnak a központi szupermasszív fekete lyuk közvetlen környezetéről”. Haas és kollégái megállapították, hogy a fekete lyukak sűrűsége valójában nő, ahogy távolodunk a galaktikus központtól, majd egy bizonyos távolságban ismét csökken, számolt be a Universe Today.

Ladislav Šubr társszerző, a Károly Egyetem Csillagászati Intézetének vezetője elmondta, hogy az ilyen sűrűségprofil „a központi szupermasszív fekete lyuk közelében zajló bonyolult dinamikai folyamatok eredménye, és eredményeink lehetővé teszik számunkra, hogy új számítógépes szimulációkat végezzünk ezek jobb megértése érdekében”.

Myank Singhal, az egyetem kutatója szerint kollégáival izgatottan várják, hogy jobban megértsék a „Tejútrendszer középpontjában lévő több ezer fekete lyukból álló erőszakos falkát, amely folyamatosan pusztítja a csillagokat odalent”.

Érdemes elolvasni:

• Elpusztul a legközelebbi galaxis, ránk is hatással lesz a Kis Magellán-felhő halála
• Lehet, hogy életre bukkantunk a Marson 50 éve, de rögtön el is pusztítottuk azt
• Milyen hangokat hallhatunk a Marson, és miben különböznek az itt hallhatóktól?