2024. október 1-én az első autóbuszok áthaladtak a Lánchídon, és megindult a rendszeres buszközlekedés Budán. Bár ma már természetesnek tűnik, hogy a pesti és budai oldal között könnyedén közlekednek a járművek, a 20. század elején ez még komoly műszaki és infrastrukturális kihívást jelentett. A budai oldal meghódítása nem volt egyszerű: még a Lánchíd enyhe emelkedése is komoly akadályt jelentett az akkori technológiának.
Bár az autóbusz-közlekedés Budapesten 1921-ben újraindult az I. világháborút követően, eleinte kizárólag a pesti oldalra korlátozódott. A hídon való átkelést az akkori gyenge motorok, és a hidak struktúrája is akadályozta. A Lánchíd – amelynek pályája középen emelkedik – különösen problémásnak bizonyult. Még korábban is plusz lovakat kellett befogni a lóvasúthoz, hogy áthúzzák a járműveket a híd közepéig. Az 1920-as évek elején használt buszok teljesítménye még nem volt elegendő ehhez — írja a PestBuda.
Csak 1924 augusztusában került sor az első komoly próbára: két autóbusz hajtott fel egyszerre a Lánchídra, hogy teszteljék, kibírja-e a szerkezet a súlyukat, és egyáltalán elférnek-e egymás mellett. A korabeli lapok, mint az Ujság, drámaian számoltak be az eseményről – a híd „sírt és jajongott” az áthaladó buszok súlya alatt. A próbák sikeresek voltak, de kiderült: a pilonok alatt a járművek nem tudnak egyszerre közlekedni – az egyiknek meg kellett várnia a másikat.
A rendszeres járatok indulása és a budaiak csalódása
Végül 1924. szeptember 27-én indult meg az első rendszeres autóbuszjárat Budára, amely a Krisztina tér és a pesti oldalon a Vilmos császár út (ma Bajcsy-Zsilinszky út) között közlekedett. A budaiak azonban csalódottak voltak: a régi omnibuszok ugyanis a Városligetig jártak, az új járat viszont nem érte el a népszerű parkot. A Magyarország napilap cikkírója szerint az átszállás lehetősége „csak elméleti jog” maradt, mert az autóbuszok zsúfoltak voltak, az időveszteség pedig jelentős.
Technikai kihívások és a buszok típusa
Nem minden busz mehetett át a Lánchídon. Csak a benzinmotoros járművek voltak erre képesek, az akkoriban használt villamos hajtású emeletes buszok nem tudtak megbirkózni az emelkedővel. A hidat érő terhelésről Wolff Károly, a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja 1926-ban már így fogalmazott:
„Valahányszor a parlamentbe megyek gyalog a Lánchídon és átrobog egy autóbusz az ő telegummijával, az egész hídtest elkezd remegni. Két ízben voltam tanuja, hogy a nagy lámpák az oszlopaikról lezuhantak.”
Egy korszak kezdete
A Lánchídon való átkelés és a budai buszjáratok megindítása fordulópontot jelentett Budapest tömegközlekedésének történetében. A száz évvel ezelőtti fejlesztések megnyitották az utat a modern közlekedés előtt, és ma már elképzelhetetlen lenne a főváros mindkét oldala közötti közvetlen kapcsolat nélkül.
A budai buszok története emlékeztet bennünket arra, hogy a fejlődés mindig küzdelmekkel, újításokkal és kitartással jár – és hogy még a „síró Lánchíd” is képes volt alkalmazkodni az új kor igényeihez.
Ezeket a cikkeket is érdemes elolvasni:
Közvetlen repülhetünk Budapestről Japánba?
Száz éve szigorították a reklámtáblákra vonatkozó szabályokat
