A 20. század elején az indiai történelemkutatás egyik legjelentősebb áttörése történt, amikor Rakhal Das Banerji (vagy R. D. Banerji), az indiai régészeti szolgálat munkatársa 1922-ben feltárta Mohendzsodáro ősi városát a mai Pakisztán területén, az Indus folyó völgyében.
Ezzel a felfedezéssel a világ megismerhette az Indus-völgyi civilizációt, amely a bronzkor egyik legfejlettebb kultúrája volt. Banerji 1919-ben a Szindh régióban végzett ásatásokat, eredetileg Nagy Sándor győzelmi oszlopait keresve. Egy buddhista sztúpa, azaz egy félgömb alakú szentély feltárása közben azonban olyan, a buddhizmusnál jóval régebbi leletekre bukkant, amelyek hasonlítottak a Harappában talált tárgyakhoz.
A BBC beszámolója szerint 1922-ben kezdte meg a rendszeres ásatásokat a helyszínen, ahol hamarosan pecséteket, kerámiákat, égetett téglából épült házakat, fejlett csatornarendszert és más, fejlett városi életre utaló nyomokat talált. A helyiek által Mohendzsodárónak nevezett település neve „a holtak dombját” jelenti.
A feltárt város mintegy 1,6 négyzetkilométeren terült el, lakossága a becslések szerint 30-40 ezer fő lehetett. A város szerkezete, a központi nagy fürdő, a szennyvízelvezető rendszer, a széles, szabályos utcák és a fejlett építészeti megoldások azt bizonyítják, hogy az Indus-völgyi civilizáció a korabeli Mezopotámia és Egyiptom szintjén állt.
A pecsétek, szobrok – például a híres Pap-király mellszobor vagy a Táncoló lány bronzszobor – a művészet és a vallási élet fejlettségéről tanúskodnak.
A Mohendzsodáro és Harappa közötti hasonlóságok alapján Banerji felismerte, hogy egy eddig ismeretlen, nagy kiterjedésű és fejlett civilizáció nyomaira bukkant, amely mintegy 2 ezer évvel korábbra, Kr. e. 2700 körülre tolta vissza az indiai civilizáció kezdeteit.
Banerji 1885-ben született, pályafutását a Kalkuttai Indiai Múzeumban kezdte, majd az indiai régészeti szolgálatnál dolgozott. Nemcsak Mohendzsodáro felfedezőjeként, hanem az indiai numizmatika és művészettörténet kutatójaként is jelentőset alkotott.
Tudományos munkáit több könyvben és tanulmányban publikálta, például „Egy indiai város 5 ezer évvel ezelőtt” vagy a „Mohendzsodáro” című műveiben.
Sajnos, Banerji érdemeit sokáig háttérbe szorították, mivel az ásatások vezetését később brit kollégája, John Marshall vette át, Banerjit pedig más régióba helyezték át. Mindössze 45 évesen, 1930-ban hunyt el, de munkássága máig meghatározó az indiai és a világtörténelem kutatásában.
Rakhal Das Banerji felfedezése alapjaiban írta át India őstörténetét, és Mohendzso-dáro feltárásával bebizonyította, hogy az indiai szubkontinensen már évezredekkel korábban is létezett egy fejlett városi civilizáció. Az ő munkája nélkül ma kevesebbet tudnánk az emberiség egyik legősibb kultúrájáról és annak elképesztő örökségéről.
Érdemes elolvasni:
- Először találtak bizonyítékot rá, hogy a gladiátorok valóban küzdöttek náluk sokkal nagyobb vadállatokkal
- Elveszett betűt találtak Shakespeare levelében, ami átírja, amit eddig tudtunk a házasságáról
- Római kori adócsalási ügyről szóló papirusz került elő csaknem 2 ezer évvel ezelőttről
Forrás: