Tudtad? Az oroszok százezreket vittek el munkatáborokba, és ott 300 ezer magyar halt meg – a Málenkij Robot története

Minden évben november 25-én emlékezünk meg a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkásokra egy emléknap keretében. Ebből az alkalomból elmentünk a budapesti Málenkij Robot Emlékhelyre: 

A „Málenkij robot”, azaz a kényszermunka a Szovjetunióban nagyon sok magyar számára semmit nem mond, pedig a magyar történelem fekete lapjai között kiemelten kellene szerepelnie. A Málenkij Robot Emlékhelynek is hasonló sorsa van, hiszen nem egy frekventált helyen kapott helyet a fővárosban, hanem a IX.kerület egyik szegletében, a Ferencváros pályaudvar mellett kapott helyet.

Hogy ki tehet arról, hogy a mai napig nem ismerik a magyar emberek az oroszok által elhurcolt százezrek tragédiáját?

Ebbe most nem szeretnénk belemenni, hanem inkább egy rövid történelmi áttekintés után az emlékhelyet is bemutatnánk képekkel illusztrálva.

“Málenkij robot”

A “Málenkij robot” története azért is érdekes, mert egy olyan időszak után jött egy újabb tragédia, amikor az emberek épphogy elkezdtek arra gondolni, hogy a világháború után mit csináljanak? Magyarország az 1944-es német megszállást és a nyilas uralmat követően a szovjet Vörös Hadsereg “felszabadította” az országot úgy, hogy tízezreket erőszakoltak vagy öltek meg, vagy éppen kisemmiztek embereket az “osztályharc” nevében. A történet viszont itt nem állt meg, hiszen a hadifoglyokon kívül több százezer magyar állampolgárt is marhavagonokba tettek, és a Szovjetunióba küldték őket kényszermunkatáborokba.

Először faji alapon szedték össze a civileket. A magyarországi németek bűnhődtek a legjobban, hiszen a kollektív bűnösség elvét követve az oroszok elhurcolták a lakásaikból vagy éppen az utcáról az általuk bűnösnek mondott embereket. Ebben az időben német származásúnak nem volt jó lenni, de a magyarok is hasonló módon jártak miután egyre kevesebb németet tudtak összefogni. A foglyok létszámát tekintve elő volt írva egy kvóta, és mivel már nem volt sok voganírozható sváb, jöhettek a magyarok százezrei.

Málenkij Robot Emlékhely, Budapest. Fotó: Kató Alpár/Helló Magyar

A legmegdöbbentőbb, hogy számtalanszor az is előfordult, hogy a lágerekből hazatérő zsidókat is elkapták a szovjet katonák, és most kelet felé küldték őket, hogy egy szörnyű megpróbáltatás után egy újabbat átéljenek.

GUPVI, a külföldiek Gulagja gombamód elszaporodott a Szovjetunióban, hiszen a háború következtében a “győztes oldal” egy kis ingyen munkaerő segítségével igyekezett a háború által okozott károkat helyreállítani. Ezek a táborok a Gulag-hoz képest Nyugatabbra voltak, de így is a szülőföldtől beláthatatlan messzeségre kerültek a foglyok. Az elhurcoltak vasútat vagy éppen országutat kellett építsenek, de sokan bányában dolgoztak, míg voltak, akik gyárakat építettek.

Érdemes elolvasniAz elnyomást vagy a felszabadítást jelképezi a Szabadság téri Szovjet emlékmű?

A munkatáborok szigorú szabályok között működtek: hajnalban ébresztő, órákon át tartó sorakozó és létszámellenőrzés, ételosztás, majd 12-14 óra munka után térhettek vissza a barakkokba. A nők, akár terhesen is, és a férfiak kivétel nélkül mind kemény fizikai munkát végeztek. A napi teljesítményük után kapták meg következő napi fejadagjukat. A beszámolók alapján az étel nagyon rossz minőségű volt: fakéreg, csalán leves, buris (hántolt búza), köleskása volt a felhozatal. Az alultápláltság, az éveken át tartó megerőltető munka, a hiányos ruházat és a rossz higiéniás viszonyok miatt sorra hunytak el az elhurcoltak, és

megközelítőleg 300 ezer magyar veszíthette életét a Szovjetunióban.

Pontos számot nem lehet tudni, hiszen az oroszok nem osztották meg a magyar hatóságokkal a jegyzőkönyveket, névsorokat, illetve a 600 ezer ember hazatérése sem volt regisztrálva, így ez egy hozzávetőleges szám.

A dokumentációk hiányában azt sem lehet tudni, hogy mikor értek haza az utolsó foglyok a munkatáborokból.

Volt, aki megúszta két évvel, de volt, aki 10 évig dolgozott, míg végre hazatérhetett.

Málenkij Robot Emlékhely, Budapest

A rendszerváltozás után 27 évet kellett várni, hogy a Szovjetunióba hurcoltak emlékére méltó kiállítást rendezzenek be. 2017-ben nyílt meg Budapesten a Magyar Nemzeti Múzeum gondozásában a Málenkij Robot Emlékhely a Ferencváros vasútállomás mellett. Nincs szem előtt az emlékhely, az biztos, ugyanakkor a helyszín mégis nagyon el lett találva.

Málenkij Robot Emlékhely, Budapest. Fotó: Kató Alpár/Helló Magyar

A kiállításnak helyet adó épület egykor a Magyar Államvasutak légoltalmi óvóhelye volt, másfél és két méter vastag vasbeton fallal megépített “atombiztos” épület olyan hangulatot ad az egyébként is tragikus történeteknek, ami leírhatatlan. A kiállítás fényképeken, plakátokon, visszaemlékezéseken és túlélőktől származó tárgyakon keresztül mutatja be a kényszermunkára elhurcoltak keserves mindennapjait, és a hazatérés keserédes pillanatait.

A föld feletti bunker több szintből áll, és minden emeleten legalább két helyiség van. A feketére festet falak és a megmaradt emléktárgyak sajátos hangulatot árasztanak a múzeumban.

Málenkij Robot Emlékhely, Budapest. Fotó: Kató Alpár/Helló Magyar

Amennyiben valaki meg szeretné nézni ezt a különleges kiállítást, egy idegenvezetéssel egybekötött programon vehet részt, hiszen a tárlatot csak bejelentkezéssel lehet megtekinteni. Mi egy nagyszerű kísérőt kaptunk Fülöp Márton személyében, ezúton is köszönjük ezt a kiváló lehetőséget. Feledhetetlen élmény volt.

Bízunk benne, hogy mindenki eljut egyszer a Málenkij Robot Emlékhelyre, hiszen ez a történelmünk egy fontos, ugyanakkor elfeledett része. A tudomásunk szerint Oroszország sosem kért elnézést az elhurcolt emberek családjaitól, és nem is járt kárpótlás nekik, pedig több millió civil életét tették tönkre, és magyar családapák és családanyák vesztek oda orosz földön.

Egy dolgunk biztos van a ˇMálenkij Robot” kapcsán:

sose feledjük a hétköznapi hősöket, akik ott voltak, és küzdöttek nap mint nap az életükért addig a pillantig, amíg ha nem éthettek, vagy éppen lelküket vissza nem adták a Teremtőnek.