Bocskai István hajdú vitézei, hajdú települések
A XIV. század második felében Nyugat-Európa városiasodása és népességszámának újbóli megnövekedése következtében nagyon megnőtt a hús iránti kereslet, ami a magyar szürkemarha nagyarányú tartását és külföldre szállítását eredményezte.
Ennek a gazdasági fellendülésnek a következtében alakult ki a hajdúk csoportja, mint a nyugatra hajtott marhacsordák hajtói, kísérői, őrzői. Eleinte csoportjuk kettős természetű: vannak köztük, akik állatokat is hajtanak, miközben mások felfegyverezve követik a gulyát nyugatra. A ma elfogadott magyarázatok szerint elnevezésük is a „hajtó”, „hajcsár” szóból származhat.
A hajdúkat egy-egy hadjárat időszakára fogadták fel zsoldért vagy zsákmányért. A gyakori fosztogatások, rablások miatt viszont számos törvényt hoztak ellenük. Egy részük magánföldesúri csapatokban szolgált bizonyos szabad paraszti jogok megszerzéséért cserébe, sokuk végvári vitéz lett. A tizenöt éves háborúban (1593–1606) nagy létszámban álltak a császári hadseregbe, 1604-től pedig Bocskai István felkelésének fő erejét alkották.
Bocskai és a hajdúk neve a magyar történelemben elválaszthatatlan egymástól. Ő volt az, aki a hontalan, bujdosó népet lakóhelyhez jutatta, s végrendeletében honvédő feladatot bízott a korábban „bitang, korcsos magyaroknak” nevezett hajdúkra, akiket „Bocskai angyalainak” hívott a korabeli közvélemény.
Bocskai a hajdú fegyverekre támaszkodva sorozatos és villámgyors győzelmekkel visszaszorította a Habsburg uralmat. 1605. február 21-én erdélyi fejedelemmé, majd április 20-án Magyarország fejedelmévé választották, amit I. Ahmed szultán megerősített. Sokáig úgy gondolták, hogy Bocskai gyors és látványos sikerei késztették a török uralkodót és környezetét, hogy királyi koronát küldjenek a fejedelem számára, azonban a közelmúltban előkerült követi útról szóló jelentés arról tudósít, hogy valójában Bocskai kérte követei útján a szultántól a koronát. A harcokról összességében elmondható, hogy a hajdú és a velük szövetséges török-tatár hadak elképesztő pusztítást végeztek az országban, így a lakosság nem a rendi előjogok vagy a vallásszabadság védelmezőiként, hanem ellenségként fogadta őket általában. Az ország jelentős része és mérvadó elöljárói sem támogatták Bocskait, a polgárháborús helyzet pedig egyértelműen a török érdekeit szolgálta. Mindezek ismeretében jogosan tehető fel a kérdés, hogy az egyébként sikeres felkelés harcai szabadságharcnak tekinthetőek-e?
A hajdúkról történeti köztudatunk színes és meglehetősen szélsőséges ismeretanyagot őriz. A XIX. század végi, XX. század eleji függetlenségi, nemzeti szellemű történetírás alakította ki azt az idealizált képet, ami a hajdúkat a nemzeti függetlenség és a protestáns vallásszabadság bajnokaiként mutatta be. A hajdúságot egyébként a marxista történetírás is rendkívül pozitívan ítélte meg, hiszen bennük vélte megtalálni azt a réteget, amely egyszerre reprezentálta a néptömegek történelemformáló erejét, és a dolgozók osztályharcát.
A hajdú katonaság betelepítésével, letelepítésével alakult ki 1608-1609-re a hét ún. öreg- vagy nagy hajdúváros: Böszörmény, Dorog, Hadház, Nánás, Polgár, Szoboszló és Vámospércs, melyek mindegyike az akkori Szabolcs vármegyében feküdt. Kiváltságaik, különállásuk megőrzése a megyével és a központi államigazgatással szemben nem kevés viszály és harc árán sikerülhetett. Erőiket egyesítve hozták létre a 17. század végén a Hajdúkerületet, ami a vármegyékkel egyenrangú, önálló törvényhatóságként működött.
Érdemes elolvasniA nyugati határ védőbástyája – Mosonmagyaróvár vára
Magyarország kerítőfallal körülvett templomainak jelentős része található a hajdúsági településeken. Erődtemplomaiknak kettős szerepe volt, mert egyrészt önvédelmi célt szolgáltak, másrészt a végvárrendszer elemei is voltak. A hajdúk letelepedését követően a településszerkezet kiépítése biztonsági szempontok figyelembevételével történt, a városokat védelmezni kellett a támadásokkal, török portyázásokkal szemben. A hajdúvárosokra hármas tagozódás volt a jellemző; kívülről befelé a latorkert, huszárvár és belső vár, mely településszerkezet megegyezett a korabeli végvárak felépítésével. Az erődfal a belső vár részét képezte és legfontosabb funkciója a város középpontjában emelt templom védelme volt. Az általában lőréses, négyszögletes, négy saroktornyos védőfallal körülvett templomokhoz külön őrtorony is tartozott, ahonnan megfigyelhették a közelgő ellenséget, és felkészülhettek a védekezésre. Ma Tiszavasvári, Hajdúnánás, Hajdúdorog, Hajdúszoboszló és Hajdúszovát településein láthatóak jelentősebb falrészek ebből az erődítéstípusból.
itt tudod támogatni az oldalunkat
Érdemes elolvasni
Magyar származású hírességeket idéz meg egy lenyűgöző animációs kisfilm
Ismét adventi vonatokkal utazhatunk a bécsi és zágrábi karácsonyi vásárokra
Egy rabszolga előzhette meg Magellánékat a Föld megkerülésében
Ez a 2 centiméternél is kisebb fosszília lehet a hiányzó láncszem az evolúcióban
Putyin hajlandó lezárni a háborút, de ez korántsem ilyen egyszerű
Tudod, mi a barbakán? Megmutatjuk a megmaradt magyarországi barbakánokat