Így bűnhődött a házasságtörő magyar királyné

A középkorban a királyné szerepének és feladatának azt tartották, hogy a férje életében törvényes fiúutódot szüljön a királynak. Éppen ezért a királynék házasságtörését a lehető legszigorúbban büntették (elég csak VIII. Henrik angol király feleségére, Catherine Howardra gondolni). A középkori magyar királyok nem különben szigorúan ügyeltek a mindenkori magyar királyné erkölcseire. Ennek ellenére előfordult a történelem során az, hogy a magyar királyné félrelépett. Az esetnek meglepő következményei lettek.

Magyar királyné a gyerekszobából

Luxemburgi Zsigmond 1395-ben veszítette el Anjou Máriát (akit időnként teljesen tévesen címeznek I. Máriának), és egy ideig kereste a megfelelő feleségjelöltet. 1396-ban csatát vívott a törökkel Nikápolynál, ahol Cillei Hermann mentette meg a király életét és ez hozzájárul a családja felemelkedéséhez. Amikor 1401-ben a magyar rendek egy csoportja fellázadt és fogságba ejtette Zsigmondot, a Cilleiek kitartottak a király mellett. Ennek eredményeképpen előbb eljegyezte Hermann lányát, Cillei Borbálát, majd 1405-ben feleségül is vette. Az ekkor 13 éves Borbálával még nem hálták el a házasságot. (Népszerű tévhit, hogy a középkorban a gyerekfejjel kötött házasságokban azonnal elkezdték a házaséletet, valójában ekkoriban ez nagyon gyakran két különböző időpont volt).

Cillei Hermann megmenti Zsigmondot a nikápolyi csatában, Hermann Knackfuss festménye (Wikipédia)

A Cillei család számára, amely fennállása során folyamatosan küzdött a bosnyák királyi cím megszerzéséért, nagy rangemelkedést hozott, hogy egyik tagjuk magyar királyné lett. Sőt, Hermann unokatestvére, Cillei Anna ebben az időben lett II. Ulászló lengyel király felesége. Ő is Nagy Lajos egyik gyermekszülésben elhunyt lányát “váltotta” a királynéi minőségében, mivel férje előző felesége Hedvig királyné volt.

A királyi pár első gyermeke, Erzsébet 1408-ban született meg. Bár a királyi pár egy ideig még gyakran időzött együtt, a várva várt fiúörökös nem érkezett meg, Borbálának nem született több gyermeke. Zsigmond ekkoriban már gyakran járt távol az országtól, hogy diplomáciai manővereit intézze, és ekkoriban Borbálát egyfajta régensként megbízta a képviseletével Magyarországon. A kapcsolatukat azonban egy súlyos törés érte.

Az őrgróf, az érsek és a tetves királyné

1419-ben, amikor Zsigmond a konstanzi zsinatról hazatért, különös pletykát hallott, miszerint távollétében a felesége megcsalta őt. Ez annyira felháborította, hogy megparancsolta Cillei Borbálának és a lányának, Erzsébetnek, hogy távozzanak Váradra. A távolságot a király olyannyira szigorúan vette, hogy amikor ő maga Váradra indult, elparancsolta onnan a feleségét, amikor pedig elhagyta a várost, visszaparancsolta őt.

Cillei Borbála egy kódex ábrázolásán (Wikipédia)

Hogy pontosan mi történt, arról a forrásaink hallgatnak. A házasságtörésre két jelölt is akadt. Az egyik Johann von Wallenrode, rigai érsek (néhol Wallenrode Jánosként hivatkoznak rá). Bár egyházi személy volt, világias életet élt, például jelentős költségeket fordított a lovaira és kiváló társalkodónak ismerték. Zsigmondnak több szolgálatot tett a konstanzi zsinaton és a Német Lovagrend képviseletében éppen Magyarországon járt. Ám 1419-ben, Borbála eltaszításának az évében elhunyt, így ha ő lehetett a másik fél, Zsigmond aligha büntethette meg.

A másik feltételezett elkövető Frigyes brandenburgi őrgróf volt. Rendszeresen hitelezett Zsigmondnak, Brandenburghoz is így jutott hozzá. Zsigmond aragóniai utazásához ugyanis kölcsönt vett fel, a kölcsön kezese pedig történetesen a saját felesége, a magyar királyné volt. Amikor a királyt hitelező Lajos, ingolstadti herceg jelentkezetett az összegért a királynénál, Zsigmond arra utasította Frigyest, hogy segítse ki a feleségét. Frigyes ezt meg is tette, ám állítólag olyasmit is elvárt cserébe Cillei Borbálától, ami okot adott Zsigmondnak a felesége eltaszítására.

A korszak legismertebb történetírója, Eberhard Windecke mindenesetre koholtnak tekintette a Cillei Borbálát ért vádakat. A száműzött magyar királyné jövedelmeit lefoglalták és a korábbi életszínvonalukhoz képest nagyon szegényesen éltek a lányával. Olykor kenyérre és borra sem futotta, a ruházatukat nem tudták cserélni, tetvessé váltak és többször megbetegedtek. Végül a rendek közül néhányan munkálkodni kezdtek azon, hogy a király kibéküljön a hitvesével. Zsigmond Szakolcán találkozott Borbálával és Erzsébettel. A királyné térdre esve könyörgött bocsánatért, de mégsem ő, hanem a lánya lágyította meg a király szívét. Zsigmond az estét már közös ágyban töltötte Borbálával.

A magyar királyné, akit senki nem akart a hazájában látni

Bár Zsigmond megbocsátott, Cillei Borbálának, az esetnek így is hosszan tartó következményei lettek. A királyi pár visszatért az addig gyakorolt életükhöz és a reprezentatív szerepet hibátlanul betöltötték. A bizalom megtörése azonban más szempontból nagyon is kézzelfogható maradt. Míg 1419 előtt Zsigmond lehetőséget adott Borbálának, hogy távollétében részt vegyen a Magyar Királyság kormányzásában, addig a házasságtörés után erre alig találunk adatot. Pedig Zsigmond élete végén sokkal többet tartózkodott külföldön, mint uralkodása első szakaszában. Ráadásul ebből az időszakból származnak azok a leírások, amelyek Zsigmond kicsapongó, csélcsap életére vonatkoznak. Borbála 1427-ig a birtokait sem kapta vissza.

Cillei Borbála (jobbra) és Luxemburgi Erzsébet (balra) bevonulnak Münsterbe. Erzsébet ekkor valójában még gyermek volt. (Wikipédia)

Mikor 1437-ben Zsigmond meghalt, Cillei Borbálát letartóztatták a veje, Albert parancsára, aki megvádolta azzal, hogy az életére tör. Sőt, az özvegy királyné saját lánya, Luxemburgi Erzsébet is támogatta azt az országgyűlési határozatot, amelyben száműzték az egykorvolt királynét Magyarországról. Ebben a házasságtörői híre mellett alighanem az is szerepet játszott, hogy így a királynéi birtokokat Erzsébet kapta meg. Borbála Lengyelországba távozott, amelynek uralkodójával, Ulászlóval (a későbbi I. Ulászló magyar királlyal) állítólag összejátszott Albert ellen. Ám a lengyel rendek csakúgy nem szerették őt, mint a magyarok, úgyhogy hamarosan innen is távoznia kellett.

Végül Csehországba távozott Albert halála után. Maradék jövedelméből Mělník várában élt, és ott alkímiával foglalkozott. Ám a Habsburgok veszélyesnek ítélték, ezért az eretnekség vádját sütötték rá. Nem ez lett volna az első vád, amit azért szőttek ellene, hogy a jövedelmét vagy a státuszát megszerezzék, de ezúttal nem léptek fel ellene. 1451-ben ugyanis a környéken dúló pestisnek lett az áldozata.

Érdemes elolvasniMagyar királyné a középkorban: egy “veszélyes foglalkozás”